Scriptor

Kicsinyítés - egy furcsa vígjáték Matt Damonnal

2018. július 02. - Editor_

Tavalyi vígjáték Alexander Payne sajátos rendezése a Downsizing, mely Magyarországon "Kicsinyítés" címen került a mozikba. A főszerepet az őszülésnek indult, pocakosodó, tavaly októberben már 47 éves Matt Damon kapta, aki láthatóan elszánt módon próbálta megformálni Paul Safranek, amerikai átlag-értelmiségi alakját. A sztori önmagában érdekes és elgondolkodtató: feltalálják a sejtkicsinyítést, mellyel az emberek 12-13 centis méretűre zsugoríthatóak és így kiadásaik is jelentősen csökkenthetőek, miközben a nekik készített parányi házakban, városokban, közösségekben fényűzően élhetnek. A hátteret megtakarításuk adja, melyből alig használnak apró igényeik miatt. A töpörtyűvé válás tehát életszínvonal-emelkedést hoz úgy, hogy közben a bolygó környezetszennyezése is minimalizálódik. Kettő az egyben, kellemeset a hasznossal: jobban élni és kímélni a Földet. Nagyjából ez a történet lényege. A központi figura Paul (Matt Damon), aki feleségével a jobb élet reményében vág bele a kicsinyítésbe. /A következő bekezdés a két kép közt csekély spoilert tartalmaz./

kicsinyites.jpg

A történet szerint Paul felesége az utolsó pillanatban visszalép a kicsinyítéstől, így a férfi magára marad 13 centisen egy parányi városkában. Itt ugyan minden kényelme adott, a teljes luxussal együtt, mégis érthető módon magányos. Ám nem adja fel: keresi a boldogságot és barátokat szerez, mint szomszédját Dusan Mirkovicot (Christoph Waltz) és a Dusannál takarító vietnami Ngoc Lan Trant (Hong Chau). A lány életébe komoly segítséget hoz azzal, hogy gondozza csonkolt lábát (bár éppen ő teszi tönkre véletlenül a műlábát).

A lassan kialakuló szerelem új kalandokba viszi a párt és eljutnak abba a norvégiai kis faluba is, mely a legelső kicsinyített emberközösséget adta. Itt Paulnak választania kell: vagy elbújik az állítólag közelgő világvége elől (egy földalatti bázisra), vagy marad a lánnyal. 

kicsinyites_1.jpg

A Kicsinyítés egy kifejezetten furcsa film, néhol szinte szürreális. De Matt Damon átéléssel alakítja karakterét és egyes jelenetek meghatóak illetve elgondolkodtatóak. Kiemelkedő Christoph Waltz is, aki kétségtelenül üde és vidám színfoltja a filmnek.Kezdem azt hinni: tényleg bármit képes eljátszani (és minden karakterben jó). 

A sztori azért nem nevezhető túl reálisnak, többek közt magyarázat nélküli, hogy miként van MINDEN elképzelhető tárgy, luxuscikk és eszköz a kicsinyített világban is ugyanúgy, mint az igaziban. Tekintve, hogy nincs szó arról, hogy a tárgyakat is kicsinyítenék, valószínűleg ott kell minden előállítani, viszont SENKI nem dolgozik, hisz ez az egész fő vonzereje. Leéled az életed egy részét normál méretben, majd lekicsinyíted magad és megtakarított pénzed töredékéből is királyként élhetsz. (Hiszen egy 13 centis embernek nincs költségigényes élete. Legalábbis a normál mérethez képest.)

Ami pozitívum, az Matt Damon alakítása. (Bár a Bourne filmek sztárját kicsit illúzió-romboló, őszen és pocakosan látni, az az igazság.) Negatívum a téma szétszórtsága: elindul egy történet a kicsinyítéssel, majd a film középső harmadában szétesik minden, a főhős egy vietnami takarítónő mellett köt ki és őt segíti. Aztán az utolsó harmadban megint lesz központi téma: a föld alatti kicsinyített bázis bemutatása és Paul döntése: lemegy oda vagy nem? 

Mindent egybevéve érdekes film, mert felvet egy nagyon is aktuális problémát: hogyan élheti túl az emberiség a maga okozta környezeti katasztrófákat. A sztori erre a kicsinyítést adja megoldásként és ízelítőként segít beleélni magunkat, milyen lehet ennyire aprónak lenni. Látványos, különleges, Matt Damon pedig szerintem nagyot alakít. Az értékelés 3 csillag.

csillagok3.jpg

kisbelyegkep_scriptor.jpg

2018.07.02.(22:40) 

A bejegyzés trackback címe:

https://scriptory.blog.hu/api/trackback/id/tr9914088925

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Periodista. 2018.07.03. 12:50:37

Érdekes történet! Nagyon jó az alapgondolat és nekem tetszett a rendezés is. Matt Damon nagyot alakít. Bár az is igaz, hogy az egészből többet is ki lehetett volna hozni!

Editor_ 2018.07.03. 13:56:40

@Főszerkesztő.: Igen, szerintem is. Lehetett volna valami komolyabb konfliktus, valamiféle kaland a "nagyok világában". De valahogy leragadt az egész ott, hogy a fickó kicsi lett és keresi életcélját. Jó film, de sokkal jobb is lehetett volna.

szkepi 2018.07.05. 13:00:09

nem életem top tizesének egyike, de nem rossz. Kicsit gyengén bontja ki az őszsugorítottak menekülését. ott nem egylrtelmű az ok. az ötből három helytálló.

kszpd 2018.07.05. 13:00:11

Ehhez a filmhez 2 hete volt szerencsém, vagy balszerencsém. Az első 40 perc lekötött és érdekes volt, utána még a kutyát is levittem sétálni 10 percre annyira érdektelenné vált.

A forgatókönyv 40 percg bírta. Innentől nehéz meghatározni, hogy mit is szeretett volna a rendező, de valószínűleg ő sem tudta. Az események történnek, semminek semmi köze egymáshoz. Mintha 3 filmet akart volna egybe rakni, de nehéz mert a szereplők maradtak, de minden más megváltozott. Sajnos semmi nem sikerült belőle, így maradt egy katasztrófa.

A film műfaját nehéz meghatározni, mert vígjátéknak volt beharangozva, de én nem nevettem fel, még mosoly sem ült egyszer sem az arcomra. Igazából talán a "valami" a jó szó, mert ugrál és semmi határozott nincs benne.

A nagy baj, hogy ebből egy nagyon jó filmet lehetett volna kihozni és az ember azt érzi 1 óra után, hogy mi a franc ez az egész?!?! Teljesen abszurd az egész film, ahogy a thai lánynak segít és azok után ahogy az bánik vele nem küldi el a picsába. Az, hogy az asszony elhagyja az az utóélet tükrében teljesen adta magát. Persze az is elég nagy baromság, mert ha valaki kidobja a kukába a régi életét és ezt hajlandó megtenni, akkor nem azon fog fennakadni, hogy levágják a haját. OMG! Na, már ott facepalm volt. És sajnos a logika ezután sem állt főhősünk mellé. Nagyon sajnáltam a filmet, de talán mégjobban Matt Damon-t, hogy ilyen hulladék filmekben kell szerepelnie valamiért.

Ha egy nagycsoportos kisgyerek írta volna a forgatókönyvet, akkor jónak minősíteném. Így marad az 1/10.

RTB 2018.07.30. 10:22:18

ez két különböző film kellett volna legyen. Egy tisztességes abszurd vígjátékot ki lehetett volna belőle hozni. Számomra nagyon érdekes lett volna, hogy a feleség miért nem vállalta be végülis a kicsinyítést, illetve ki lehetett volna bontani az így kialakuló konfliktust-motivációkat. LEhettek volna még közös jelenetek férj és feleség között, Safranek látogatása a régi világban, a végén pedig valami hepiend

A másik film pedig egy filozófiai sci fi lehetett volna, amiben már megvalósult a kicsinyítés (a sztori elején felvázolva és megmagyarázva a hátteret), ennek ellenére jön a világvége stb.
süti beállítások módosítása