Scriptor

A Star Wars világ 5 nagy anomáliája [25.]

2020. november 11. - Scriptor_

Az igazi Star Wars fanok és Csillagok háborúja mániásak (vagyis a komplett 2,3, 10 és 11 rajongói csoport) elfogadja azt a tényt, hogy a franchise egy olyan világot teremtett, mely meseszerű és amelyben nem érdemes belekötni a realitások hiányába. Ugyanakkor érdekes végiggondolni, hogy mi az az 5 anomália, melyet a leginkább furcsállunk mai logikánk és tudásunk szerint.

star_wars.jpg

1. Mindenütt azonos gravitáció és lélegezhető levegő

A Star Wars világában számtalan helyszínen zajlanak az események: ott van Coruscant (a főváros), a Tatuin (Luke felnevelkedésének helyszíne), a Naboo bolygó (ahonnan Palpatine és Padme is "érkezik"), illetve a kisebb jelentőségű helyszínek, bolygók: Dagobah, Utapau, Geonosis, Musatfar, Jedha, Bespin, Scarif, Kamino, Hoth, Jakku, Ahch-To és sorolhatnánk. Ami közös bennük: egyik helyen sem kell az oda érkezőknek űrruha illetve oxigénellátás és mindenütt pontosan a földivel azonos módon mozoghatnak. (Mint tudjuk, ha egy bolygó kisebb mint a Föld és tömege is kevesebb, akkor könnyebben, ha mindkettő nagyobb, akkor nehezebben mozgunk felszínén.) Lehetséges, hogy a Star Wars világában CSAK olyan égitesteken alakítanak ki civilizációt, mely azonos a Földével? Mindenesetre furcsa és azonnal felkelti a nézők figyelmét a dolog.

2. A halálból időnként visszatérő Jedik

jedik.jpg

A legtöbb epizódban - a klasszikus részek óta - többször is előforduló jelenet, hogy a jedik (és csak ők) képesek időnként megjelenni és tanácsokat adni az élőknek. A kérdés: hol, milyen formában "léteznek" haláluk után és mit csinálnak, mikor nincsenek kapcsolatban az élőkkel. Egyáltalán hogyan képzelhető el ez az egész? Ugyancsak kérdés, hogy miért csak bizonyos jedik térnek vissza az említett módon és mások miért nem?

3. Hogyan működik a fénykard?

jedik_fenykard.jpg

Fontos Star Wars stílusjegy a Lightsaber, azaz fénykard, melyet csak a jedik és sithek használnak. Ahogyan Obi-Wan Kenobi fogalmaz: "emberibb fegyver, emberibb időre való". Kérdés azonban, hogyan működik? Hogyan lehetséges, hogy a markolatból egy kristályon keresztül kiérkező sugárnyaláb, egy adott ponton "megáll" vagy visszatér? Mi állítja meg, vagy fordítja vissza? Bár volt már kísérlet fénykard készítésére, valójában a ma ismert tudományos realitásnak bizony ellentmond.

4. Mi a helyzet a fénysebességgel?

fenysebesseg.jpg

Minden epizódban láthatunk fénysebességre kapcsolást, néha egy egész flotta hajtja végre a műveletet. Egyszerre indulnak és érkeznek, pontosan megadott helyekre, tűpontos navigációval. Kérdés azonban, hogyan lenne ez lehetséges, ha némi realitással vizsgálnánk a dolgot? Mai tudásunkkal szinte felfoghatatlan, de nehezen értelmezhető is, hogy mindenfajta védőfelszerelés, rögzítés és óvintézkedés nélkül végrehajtható, miközben ma egy "egyszerű" Holdra indulásnál is milliónyi óvintézkedést hajtanak végre. Ráadásul ott a pontos navigáció kérdése is.

5. A világűr törvényeinek semmibevétele

tie_fighter.jpg

Nem is lehet felsorolni hány alkalommal szerepelnek a franchise különböző epizódjaiban világűrben visító hangon száguldó vadászgépek, tie-fghterek, X-wingek, miközben hallunk robbanásokat és ezernyi más hangot is. Mint tudjuk, a világűr teljesen légüres tér (amire elnevezése is utal) így képtelen vezetni a hangot, közvetítő közeg híján. A másik probléma: számtalan jelenetben szerepelnek könnyedén lecsukódó fülkéjű vadászgépek, mindenfajta szigetelés nélkül. Sok olyan scene is létezik, amikor egy karakter egy romboló nyitott ajtajában áll és a világűrbe bámul. Egy ilyen látható a Rogue One végén is, amikor Darth Vader köpenye még lobog is, ahogyan kibámul a végtelen űrbe, az előle éppen kereket oldó felkelők űrhajója után nézve [lásd lenti képet]. Természetesen ez nem lehetséges, miután a világűr és a hajó belső tere közt olyan óriási nyomáskülönbség van, ami egy megnyíló elválasztásnál mindent a világűrbe "szippantana".

darth_vader.jpg

A felsorolt 5 anomália mellett sok-sok egyéb képtelenséget is fel lehetne sorolni (ezeket a komment-szekcióban szívesen látjuk), de tegyük rögtön hozzá: a Star Wars egy fantasy világ, mely 1977 május 25 óta (amikor először mutatták be az amerikai mozik a legelső SW filmet) vagyis 43 éve varázsolja el a rajongókat, akik nem törődnek ezekkel az "apróságokkal". Mert ezekkel is szerethető ez a különleges és jól kitalált világ.

 

scriptor_hosszulogo.jpg

2020.11.11.23:34

A bejegyzés trackback címe:

https://scriptory.blog.hu/api/trackback/id/tr7716281494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nanga Parbat 2020.11.12. 11:05:04

A fénysebesség elérése és a lézerkard még létrejöhet, ha a tudomány eljut arra a szintre. Mondjuk akkor is biztosan másként fog történni (például a fénysebességre gyorsulás), mint a SW filmekben, hogy kényelmesen üldögélnek a székekben (néha ácsorognak) a Millennium Falcon irányító-fülkéjében.

A Star Wars egy fantasy szerintem (nem sci-fi), vagyis voltaképpen egy mese. Akadnak persze olyanok is, akik mindenre logikus és tudományos magyarázatokat próbálnak keresni.

Han Solo. 2020.11.12. 17:55:57

Érdekes kérdések ezek, de lehet még sok ilyet felsorolni. Ott van például Han Solo széntömbbe fagyasztása (amit nem élhetett volna túl), aztán hogy a lények túlnyomó többsége humanoid, Yoda bottal jár, aztán szaltókat ugrik az uralkodóval való párbajában (SW III.) ... stb, stb.

TávoliTűz 2020.11.13. 00:10:55

A legdurvábbat nem említitek. A lézer fény, tehát fény sebességel halad. A fénykarddal kivédik a fénysebességgel haladó lövéseket?

flydomi 2020.11.13. 00:11:02

Baxus.Ez egy mesefilm.Es kepesek egy mesefilmen ilyen barom kerdeseken ragodni,mert nem relativak...........LoL.

joakos 2020.11.13. 00:38:16

Az azért eléggé leegyszerűsített, s nem is helytálló kijelentés, hogy az égitest méretétől függ a nehézségi erő. A tehetetlenségi erők, a centrifugális erő, a Coriolis-erő és bolygó nagyon kis mértékben változó szögsebességű forgása – szöggyorsulása – miatti Euler-erő is hozzájárul a nehézségi erőhöz. S akkor még nem említettük az extrém gravitáció eseteit, a neutroncsillag (a csillag felfújódása utáni "összeesett" állapot) térfogata a kőzetbolygókénál is gyakran kisebb, de mégis irtózatos gravitációs ereje van, mert a tömege alig csökkent, miközben a sűrűsége így megsokszorozódik. Tehát ha már egy tényezőt kell mondani, akkor a bolygó tömegétől, s nem a méretétől függ a gravitációs ereje.

Csokáv 2020.11.13. 00:46:30

A vicc, ugye megvan, amikor a székely kijön a moziból, miután megnézte a Csillagok háborúját?

Örömhernyó 2020.11.13. 01:15:12

@Csokáv: Nekem nincs meg a vicc, megosztanád?

A Star Wars egy mesefilm, pont olyan, mint a többi mese és animációs film. Miért olyanok a Hupikék törpikék, amilyenek? Mert olyanra rajzolták őket.

kárárámaispj 2020.11.13. 01:37:07

Mondok én jobbakat.
1. Mi értelme olyan droidot építeni, aki csak füttyögve tud kommunikálni? A beszédet érti, másik ezerben megvan a technológia a beszédre, de a guruló kuka csak pittyeg.
2. A rabszolgának minek kell egy milliárd nyelven fordító protokolldroid? Anakin anyjának mindenre nagyobb szüksége volt.
3. Csubi hogy felejthette el Yodát, meg mindent a jedikről, Vader meg a saját maga által csinált robotot?
4. A megszületett ikrek egyikét mondjuk jól eldugták... de a másikat a fater bátyjához kellett bezsuppolni, a szülőbolygóján, Skywalker néven? Egy nagy célkeresztet miért nem festettek rá?
5. Ki az a hülye, aki Luke-nak a támaszpontra való megérkezése után 3 órával vadászgépet ad a segge alá, hogy menjen a Halálcsillag ellen. Pilótavizsga? Kiképzés? Legalább elmondták neki, hogy melyik a start gomb?
6. Minden bolygón egyfajta klíma van. Az egyik dzsungel, a másik víz, a harmadik sivatag. Ja, és mindenkit marha könnyen meg lehet találni a bolygón. Konkrétan mindig a közelébe szállsz le.

chrisred 2020.11.13. 05:19:15

@TávoliTűz: Tudtommal nem lézer, hanem energialövedék, ami színt bocsát ki, hogy jelezze a használónak, hogy hova lő, mint a nyomjelző lövedékeknél.

Egyet beszólsz kettőt kapsz 2020.11.13. 06:47:25

A az alap tie vadászban nincs túlnyomásos kabin ezért hordanak a pilóták szkafandert, azaz az űrben ülnek.

A dokkban pedig valami erőtér szigeteli a hajót ez sokszor látszik is (pl. Császár erkezése a csillagrombolóra)

plokmi 2020.11.13. 06:48:20

Emberek, azért az ugye megvan, hogy az SW világot nem mérnökök, biológusok és egyéb tudományos fokozatú emberek csoportja hozta létre, hanem egy rendkívüli fantáziával megáldott fiatalember. Valahogy ilyen szemmel kellene nézni ezt az egészet. (Aki nézi.)

Ha esetleg néztek régi magyar filmeket, a stáblistában néha feltűnt egy tudományos szakért is. Ő volt hivatott arra, hogy az ordas hülyeségek ne kerülhessenek bele a filmbe. Nem tudom, hogy ez más országban is szokás volt-e, de manapság ilyen már nincs.

@Last Sith Lord a nick neved ellenére kicsit járatlan vagy a témában, mert a fanok ölni tudnának a lézerkard elnevezés miatt. Szóval a fénykard, csak egy olyan új természeti törvényekkel bíró világban működhet, ahol a cikk szerinti tulajdonsága alapján, a kiindulási pontja után 1 m-re megszűnik, vagy visszafordul. Ez jelenleg a lehetetlen kategóriában van. Nem az emberi tudás miatt, hanem a fizika törvényei miatt.

Ha hihető sci-fit akarunk nézni, nem kell messzire menni, a mindennapi életünk egy sci-fi lenne egy XVII. századi embernek. És így éljük? Nem. Tök "unalom" az egész. Hogy egy kedvenc filmemből idézzek: "A jövő most van!'

zoenova 2020.11.13. 06:56:25

Akkor Mikulás sincs?

Nanga Parbat 2020.11.13. 07:01:23

@plokmi: Direkt írtam lézerkardot. Ami meg a jövőt illeti, ... hacsak nincs kis üveggömböd, nem tudhatod, merre alakul a tudomány. Ma szt gondoljuk valamiről, hogy lehetetlen, holnap megcsinálja valaki. Ilyen ez a fránya tudományos világ. Akár még fény-, vagy lézerkard is születhet egyszer (én nem a műszaki kivitelezését, hanem létrehozási szándékét vonnám kétségbe. Magyarul: ugyan mi a fenéért kellene ilyen a jövőben?)

A Star Wars Universe tele van különlegességekkel: ezek egyik része hihető és kivitelezhető, másik része nem hihető, de esetleg kivitelezhető, harmadik része nem hihető és nem is kivitelezhető. A prequiel részek, ha megfigyeled meseszerűbbek, ezekben (vagyis az 1999 és 2005 közt készült epizódokban) több a hihetetlen kategória.

Argus_ 2020.11.13. 07:06:41

@Egyet beszólsz kettőt kapsz: És mi a helyzet az X-wing starfighter -ek lecsukódó pilótafülkéivel? Azokban nem szkafanderekben ücsörögnek a pilóták, mégsem láthatunk semmiféle hihető záródási rendszert, nyomásvédelmet, szigetelést ... satöbbit.

Egyet beszólsz kettőt kapsz 2020.11.13. 07:10:25

@Argus_: egy második világháborús gépen is (pl. Bf109 H) volt már túlnyomásos pilótafülke nem egy nagy ördöngösség

Gösser söralátét 2020.11.13. 07:29:42

Nem akarok nagyon belerombolni a fantáziavilágodba, de ha előkotorsz úgy 10 éves Kaku mozikat (fejtsd meg, több segítséget nem adok) akkor abban elég sok mostani problémádra megtalálod a valós, már létező, vagy néhány évtizeden belül létrehozható fizikai magyarázatot.

Scriptor. 2020.11.13. 07:32:43

@Gösser söralátét: Világos. Hogy erre nem gonolt senki! Basszus. Azért fejlődik ilyen gyorsan a világ, mert a kutatók Kaku mozikat néznek! Megváltozott a világképem ettől a felismeréstől! :DDD

Disztopia 2020.11.13. 07:36:00

Leia percekig repked a világűrben utcai ruhában, majd egy másik űrhajóba érve magához tér és éli tovább életét?

xyyyxyxyyxyxyyx 2020.11.13. 07:40:01

A blogger megérdemelné, hogy napi 24 órában azt kelljen néznie, ahogy Törőcsik Mari fancsali képpel mered maga elé, a háttérben szól a vízállásjelentés, és mellette halljuk, ahogy a konyhában csöpög a csap. Mindezt fekete-fehérben, csehszlovák szinkronnal, Junoszty tévén nézve.

DarkFuture 2020.11.13. 07:47:32

Na látszik,hogy olyan ember írta a cikket akinek fingja nincs az SW univerzumról,de az űrkutatásról sem.
A fénykard működése le van írva részletesen milyen alkatrész mire szolgál a kardban és nem fényt vagy lézert bocsát ki,hanem egy plazma sugarat aminek állítható az erőssége és a hossza is.
A Jedi szellemek az erőben léteznek és csak azok képesek visszajönni és megtartani a tudatukat akik megvilágosodtak, Qui-Gon Jinn-t például ugyanúgy az erő nővérek ösztönözték erre mint Yoda-t ezután ők csak tovább adták ezt a tudást.
Az sw univerzumban nem fénysebességgel haladnak.A 4.ep-ben ezt mondja is Solo,hogy a régi tragacs a falcon másfélszer gyorsabb a fénynél és nem csak úgy utazgatnak az űrben,hanem hyperűrcsatornákon át közlekednek ami egy alagúthálózathoz hasonlóan körbeszövi a galaxist.
A világűrben terjed a hang és robbanások,tűz is van.Ha megfigyelitek az ISS videókat ott hallhatóak zörejek és hangok is az űrsétákon, ezt a Nasa is megmagyarázta már,hogy a hanghullámok ugyanúgy léteznek csak az űrruha oxigén és nyomásközege felfogja azokat ezért hallhatóak a zörejek.Plusz, ha felrobban egy űrhajó a kiszökő oxigén miatt simán éghet a tűz is.
A rogue one végén nem az űrben vannak,hanem az úgynevezett Kármán vonal tetején kb 120 km magasan.Ez az űr határa itt még magaslégkörről beszélhetünk,hiszen itt még számolnak a légkör fékezőhatásával tehát van gravitáció és légkör is.
Egyedül az első szempont ami megállja a helyét valóban minden hely és bolygó földi környezethez van illesztve ez gondolom a folytonos történetmeséléshez kellett,hogy ne bonyolódjon a történetszál.

Bafana 2020.11.13. 07:47:37

Döbbenetes, mekkora költségvetésből készülhetett a film. Az egész stábot, színészektől rendezőkig, hangmérnöktől az operatőrig felvinni az űrbe a forgatáshoz. Egy sima rakéta fellövése sem olcsó, hát még ezt az egészet felvinni!

DarkFuture 2020.11.13. 07:50:54

@Han Solo.: Az uralkodó is bottal járt :D ez valami státuszszimbólum lehet :D

DarkFuture 2020.11.13. 08:04:01

Ja egy kis kiegészítés vannak erőterek amikkel lezárják a nyitott hangárt ezért nem szippant ki senkit a nyomáskülönbség.

Privateer 2020.11.13. 08:11:46

@kárárámaispj: Guruló robot az olcsó 1 credites változat. Beszélni képes már fél millióba kerül. :)

Privateer 2020.11.13. 08:12:25

Bocsi,nem guruló, hanem csipogó... reggel van még.

midnight coder 2020.11.13. 08:12:25

Igazából a fentiek elenyésző hibák. Bolygóra nyilván olyanra költözne mindenki, ahol megvannak az életfeltétlek, legalábbis ha van választási lehetőség - és ha tudsz a fénysebességnél gyorsabban utazni, akkor kb. végtelen ilyen van.

Maga a fénysebesség, lézerkard is kimagyarázható - egyrészt ma még azért kb. szart se tudunk a tér és az idő működéséről, igazából azt sem tudjuk, hogy hány dimenzió van. A humanoid felépítés sem annyira ördögtől való - ezen a bolygón sem hiszem, hogy véletlenül dobta pont ezt az evolúció. Egyszerűen, ez a legpraktikusabb. És itt is csinált már olyat az evolúció, hogy kb. hasonló felépítésű szerveket, sőt állatokat produkált ugyanolyan körülményekhez való alkalmazkodáshoz.

Még azt mondanám, hogy a jedik visszatérése sem annyira lóg ki a sorból: a szellemek, kísértetek mint koncepció kb. az emberi civilizáció óta létezik, sőt igazából a jedik sem csinálnak sokkal többet, mint amit egy random civilziációban előforduló random varázsló meg képes csinálni a sámánoktól a tibeti varázslókon át Jézusig.

Ami viszont nemigen fér bele a dologba szerintem a vadászgépek. Illetve, általában az emberi katonák. Ha a technológia olyan szinten van, hogy C3PO és R2D2 szintű robotokat tudnak építeni, akkor ott már régen nem az ember irányítja a vadászgépeket, de valószínűleg a katonák is harci robotok. Az önvezérelt vadászgépek már ma is többé-kevésbé megvannak, pedig C3PO-tól még fényévekre vagyunk.

Control. 2020.11.13. 08:23:36

@DarkFuture: plzamasugár mi? A hang terjed a légüres térben? hyperűrcsatornák? ... És még te kritizálod a bloggert? Orvos látott már? Vagy csak 11 vagy? Akkor nincs gáz. Ha viszont elmúltál 11, sürgősen nézesd meg magadat! :)

Philadelphia 2020.11.13. 08:27:35

Nyilván a fénysebességnek idővonzata is van. Azt olvastam, hogy a legközelebbi csillag, az Alfa Kentauri is 4 fényévre van. 4 fényév oda, 4 fényév vissza, a bennszülöttek se mészárolnak le minket, de a Földön addigra eltelt vagy 500 év. Szóval a csillagközi űrutazáshoz a fénysebesség "túl lassú". Szóval ha bárki fénysebességre "kapcsol" a Sw univerzumban, akkor még egy rövidebb útnál is a prequel idejéből a Skywalker korában találja magát.

konrada 2020.11.13. 08:41:00

@midnight coder:
… most tekintsünk el attól a ténytől, hogy 1977-ben még nem volt CGI, és még úgy is fantasztikus látványvilágot raktak össze, amibe már nem fért volna bele hadseregnyi robotbábú;),
inkább nézzük meg az előzményfilmeket, amiből Jarjaron;) kívül még kiderül, hogy voltak robotok, de azok olyan módon hekkelhetőek voltak, hogy inkább lecserélték klónokkal őket.;) (Nem mintha azok nem lettek volna olyan béna célbalövők, mint a robotok, ha főszereplőket látnak.;)

body_andras 2020.11.13. 08:46:48

@chrisred: én azt olvastam valahol hogy plazmanyaláb. tulajdonképpen a fénykard is az, csak megáll a markolaton.
@DarkFuture: oké hogy Vader nagyúrnak szuper ruhája van, és nem fázik, de pár jégvirág lehetne a szemüvegén! :D

Engem az az anomália zavar inkább, hogy "fénysebességgel" milyen hamar odaérnek bárhova. Csak a mi Tejútunk 100 ezer fényév... De tegyük fel, a hipertér nem a valós téridőben van hanem "féreglyukakhoz hasonló hálózat", amibe csak minimum fénysebességgel lehet belépni, és hát ott se túl rövidek a távok de legalább nem 100 ezer évig kell menetelni.

@Egyet beszólsz kettőt kapsz: pontosan, minden SW űrhajón és űrállomáson van egy energiapajzs, ami hol látható, hol nem. mondjuk akkor nem kéne qrva drága karosszériákat építeni, elég egy szék meg egy energiabuborék, mögötte egy erős rakéta, igény esetén hiperhajtómű, nem? :)

2020.11.13. 08:47:18

@plokmi: a lézer az fény, szóval én nem értem ezt a hisztit a lézerkard, fénykard körül, ugyanaz a kettő. Oké, nyer fordításban fénykard, de magyarul ez elég hülyén hangzik (már nem, mert eléggé beágyazódott, de alapvetően hülyeség), míg a lézerkardnak van értelme.

A poszthoz meg: jópofa dolog keresni a logikátlanságokat, de igazából már a film első jelenete deklarálja, hogy az egész sztori nem a mi világunkban játszódik, innentől fogva számon kérni rajta a földi dolgokat, teljesen felesleges. Meg leve, ez egy mesefilm, így még feleslegesebb bármit számon kérni rajta a realitással kapcsolatban, kb mintha a Tom és Jerry fizikáját boncolgatnánk.

Az idegesítő az az, mikor valamit valamit úgy harangoznak be, hogy reális, tudományos, fizikailag megalapozott, és ezt egy vezető fizikus a nevével még hitelesíti is, miközben az egész egy ezoterikus, buta katyvasz, logikátlan, tudománytalan, és fantáziátlan baromságokból összerakosgatva. Igen, ez a Csillagok között.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2020.11.13. 08:57:58

Engem két dolog zavart nagyon:
1. kifogy az üzemanyag és megállnak az űrhajók.
2. Anakint a modern orvostudomány össze tudja rakni több végtag elvesztése után, meg ki tudja mennyi égési sérülés után, de egy szülést nem tud levezetni.

@Túlélő_:
Ez speciel nem annyira elképzelhetetlen. Pár percet túl tudsz élni a világűrben, ha nem próbálod meg visszatartani a levegőt.

@midnight coder:
"A humanoid felépítés sem annyira ördögtől való - ezen a bolygón sem hiszem, hogy véletlenül dobta pont ezt az evolúció."
Ezzel vitatkoznék. Az evolúciót ugyanis eléggé kötik a korábbi design döntések. Pl. a legtöbb állat kétoldali szimmetriájú, de egyáltalán nem azért, mert feltétlenül ez a legpraktikusabb, hanem mert iszonyú nehéz lenne megváltoztatni.
A humanoid felépítés nagyon sokoldalú, de olyan, mint a svájci bicska. Mindenre jó egy kicsit, de semmire se nagyon. Ha viszont gépet alkotunk, akkor valószínűbbnek tartom, hogy valamilyen konkrét cél lebeg a szemünk előtt.

cm121 2020.11.13. 08:58:36

@ flydomi 2020.11.13. 00:11:02:+1
@ Last Sith Lord 2020.11.12. 11:05:04:+1
Kár a posztért, mivel a felvetett kérdéseknek nincs létjogosultsága, ugyanis a Csillagok Háborúja nem sci-fi, hanem futurista környezetbe ágyazott fantasy. (Jedi)lovagok rohangásznak (fény)kardokkal hercegnő után, hogy kimentsék a feketeruhás mágus/nottinghami bíró rabságából, amiben egy (szintén dzsedi)zöld manó és egy csavargó és annak fura torzonborz cimborája segíti.
A filmben sehol nem teremt konfliktust igazából a technika, ugyanis a navikompjúterrel/hiperhajtóművel való szöszölés pont annyi, mint a térképet olvasni/nyerget igazítani röpködő nyilak mellett, ezen túl semmi technikai vonatkozása. Azt kérdezni, hogy hogyan működik a fénykard, pont akkor okosság, mint Gandalf botjának működését kérdezni.

CyberPunK 2020.11.13. 09:01:04

"Mai tudásunkkal szinte felfoghatatlan, de nehezen értelmezhető is, hogy mindenfajta védőfelszerelés, rögzítés és óvintézkedés nélkül végrehajtható, miközben ma egy "egyszerű" Holdra indulásnál is milliónyi óvintézkedést hajtanak végre. Ráadásul ott a pontos navigáció kérdése is."

Azt a k*rva. Jaja, én is láttam a moziban, hogy a jövőben pár km megtételéhez az emberek csak bevágódnak valami fémdobozba, és nem a lovat vezetik elő, szerelik fel, majd érkezéskor etetik/csutakolják. Magic. Azt már tényleg nem értem, hogy pár időutazó miért egy kis műanyagdarabot nézeget, amikor eltéved, és nem a 2nm térképet...

cm121 2020.11.13. 09:02:26

@ Arkadiai 2020.11.13. 08:23:36: A hang terjedése színpadtechnikai elem. Rendkívül nehezen lejhetne azonosulni a helyzettel, a főhősökkel, ha a nyalábok a nagykurva csöndben haladnának. Aki ebbe beleköt, - főleg, ha ráadásul technikai-fizikai alapon teszi - az filmnézészetileg autista.

CleanYourRoom 2020.11.13. 09:04:10

Az anomália még finom megfogalmazás, az offenzíven ostoba lenne találóbb.
@kárárámaispj:
És az egész bolygón nincs más, csak sivatag, vagy csak jégmező, vagy csak óceán. Hiszen az elképzelhetetlen, hogy mindez egyszerre megtalálható legyen egy bolygón... lol. Coruscant pedig... a városbolygó. Érted, az egész bolygó egy város, nincs más rajta, csak város. ha sivatagokt akarsz, akkor a sivatagbolygóra mész, ha havat, akkor a hóbolygóra. Ennyire szofisztikált a Star Wars univerzuma, kb. egy hároméves gyerek szintje, az alkotók el sem tudják képzelni, hogy egy bolygón különböző éghajlati övek és földrajzi adottságok vannak.
Amúgy tök vicces, hogy a Star Wars-világban a droidok gyakorlatilag a tökéletesen useless kategóriába tartoznak, ott van R2d2, ami gyakorlatilag egy hard drive+webkamera egyben, kár, hogy ezt a funkciót mai technológia meg tudja oldani egy tenyérnyi nagyságú mobiltelefon keretében, nem kell hozzá egy egész kerekekre szerelt szemetesvödör. Egy Google Translatehez sem kell egy embernagyságú bádogember, bocs Thripio.

CyberPunK 2020.11.13. 09:04:57

@kárárámaispj: "1. Mi értelme olyan droidot építeni, aki csak füttyögve tud kommunikálni? A beszédet érti, másik ezerben megvan a technológia a beszédre, de a guruló kuka csak pittyeg."

Félreérted, tudott az rendesen kommunikálni, de a cenzúra felülcsapta, amikor kitalálták, hogy jó lenne behúzni a 12+-os engeedélyt. :D

CyberPunK 2020.11.13. 09:07:23

@CleanYourRoom: "Coruscant pedig... a városbolygó. Érted, az egész bolygó egy város, nincs más rajta, csak város."

Ha egyszer az az ötleted támadna, hogy Alapítványt olvasnál, akkor ne tedd, de komolyan. Eldurranna az agyad...

Medgar 2020.11.13. 09:10:53

@DarkFuture: Miért csinálsz hülyét magadból?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.11.13. 09:11:46

"Mindenütt azonos gravitáció és lélegezhető levegő"

Ez nem derül ki a filmből.

Egyszerűen csak csupa olyan helyre mennek, ahol megfelelő állapotok vannak.

Labasmaz 2020.11.13. 09:29:41

@Han Solo.: Yoda az Erő segítségével képes ezekre a mutatványokra. A karbonizálás egy olyan tchnológia, ami akkor és ott ismert és működik, nekünk meg fogalmunk sincs róla.

Indriq 2020.11.13. 09:31:19

tényleg ezek a hihetetlenek? magára az Erőre rá se csodálkozol?
és történelmi pillanat, de egyet kell értsek birkával, a story végig humanoidokról szólt, így esélyes, hogy olyan bolygóra kellett csak menniük, ahol közel azonosak a feltételek
ami kiakasztó, az nem az SW világ ilyen bugyutaságai, hanem amiket merő kreténsségből csinálnak...
lásd az új sorozat nem tudom melyik elejél, elmennek BOMBÁZNI a csillagrombolót.... BOMBÁZNI, amikor a hadászat egyik alapszabálya, ha tudsz minél távolabbról támadj....

Labasmaz 2020.11.13. 09:31:31

@TávoliTűz: Amennyire tudom, ezek nem lézerfegyverek, nem fényt lőnek ki, hanem koncentrál ioncsomagokat, meg a fene tudja, mit még. Van egy csomó leírás mindenfelé a Neten ezügyben, tessék olvasgatni. Ezeknek meg nagyon nem fénysebességű a haladása, a Jedik kezét meg olyankor az Erő mozgatja, amikor ezeket kivédik, vagy amikor elugranak az ilyenek elől. Az pedig még erre is képes, mert így találta ki az öreg Georgie... :-)

bbrrr 2020.11.13. 09:35:29

1) nem logikus, hogy az emberek olyan bolygókat kolonizáltak, amin van lélegezhető levegő, és a gravitációja valahol a földi 80 és 120%-a között van? Szerintem tök logikus. Vagy, ha esetleg nincs levegő (oxigén), de a gravitáció stimmel, terraformálásra is van lehetőség. Elég idő alatt a mai technológiával is simán képesek lehetnénk rá, egy megfelelő bolygó esetén. (például, ha CO2 és H2O van, akkor elég benövényesíteni, elsőre algákkal, később szárazföldi növényzettel is)

2) A világon emberek milliói hisznek abban, hogy ez simán lehetséges. Nem egy mesében, hanem a valóságban is. Attól, hogy nem reprodukálható, nem irányítható, és a hívők szerint is baromi ritka (kb 100 évenként egyszer néhány perc, valami random helyen), tudományosan nem bizonyíható, hogy nem létezik. Csak mondom... Ezek a jelenések a SW világban is valószínűleg mindenki számára a mese kategóriába esnének, kivéve azt a 2-3 embert, aki átélte. (egyébként nekem úgy jött le, hogy ezek ilyen "látomás"-szerűségek, amikor az erő súg Luke-nak, tehát valójában csak képzeli az egészet, és a körülötte álló emberek nem látják őket)

3) Egy sima plazmanyaláb, amit a markolatban levő mágneses alapú erőtér tart formában. Különben hogyan lehetne vele kardozni? két fénysugár nem ütközik össze, sőt a két plazma sugár is simán átmenne egymáson, de az erőterek nem engedik, hogy ez megtörténjen.
És egyébként a "lézerpisztoly" lövedéke sem lézer, hanem plazma, és tök lassan megy, a fényhez képest.
@TávoliTűz: Csak a Jedik tudják visszaütni a "lézerfegyver" lövését, és nem úgy, hogy gyorsabbak a fénynél, hanem az erő segítségével előbb indítják a védekező mozdulatot, minthogy a fegyvert elsütnék. Ezért működik letakart szemmel is (sőt, úgy jobban megy, mert nem próbálsz a látásodra támaszkodni). A Jedi tanulók rendszeresen gyakorolnak zárt sisakban, kisenergiájú lövedékek ellen.

4) a mai tudásunk szerint nem az a baj, hogy "fénysebességnél gyorsabban" mennek (valójában vagy féregjáraton vagy szuperhúron utaznak), hanem az, hogy eközben az időeltolódás nem játszik. Az egyik tag a bolygón marad, a másik 1 hét alatt körbejárja a galaxist, akkor mire visszaér, az első már rég meg kellett volna hogy haljon.

5) már miért ne lenne lehetséges? A világban rendszeresen alkalmaznak mindenféle energiapajzsokat a lövedékek kivédésére (de a robotok vagy emberek simán átmennek rajta), vagy éppen minden számára áthatolhatatlan pajzsként (bolygópajzs, amin nem tud átmenni az űrhajó). Miért ne lenne ez alapján elképzelhető olyan mező, ami a levegőt bent tartja? Nem is kell túl erősnek lennie..
A lecsukódó tetejű vadászgépek meg pláne.. egy sima gumi tömítés elég lenne, nem olyan baromi nagy ám a nyomáskülönbség, csak a gumi megfagyna, és széttöredezne az űrben. De ha ez komoly probléma lenne, mai technológiával is simán meg lehetne oldani.

Ha már valami baj van, akkor az az energiasűrűség. Valahogy megoldották, hogy akár millió kWh energia legyen egy kockacukornyi helyre összezsúfolva, fillérekért előállítható legyen és ráadásul kellően stabil is... (a lőfegyverek, fénykardok, kisebb űrhajók energiaigénye konkrétan egy fél atomerőművet igényelne, nem egy markolatba rakható ceruzaelemet, vagy egy autó méretű hajtóművet)

Labasmaz 2020.11.13. 09:35:40

@kárárámaispj:

1. Mert alapvetően egy asztromech droidnak nem az a dolga, hogy emberekkel beszélgessen, tehát úgy tervezték, hogy nem tud beszélni.
2. Egy 8 éves gyerek lehet, hoyg technikai zseni, de nem biztos, hogy az ilyen dolgot felfogja, hát ezért.
3. Na, ez egy jó kérdés. :-)
4. Ez is... :-)
5. Benne van az eredeti filmben, hogy Luke már sokat repült az X-szárnyúhoz hasonló vezérlésű polgári gépekkel, és vannak is problémái eleinte, amikor egy robbanás tűzgolyójűn átrepül, mert még nem tökéletesen uralja a gépet.
6. Persze, hogy a közelében szállsz le, ha egyszer hozzá akarsz menni. Vagy nem értem...

Disztopia 2020.11.13. 09:36:03

@Lord_Valdez: Nem, nem tudsz élni pár percig a világűrben, max pár MÁSODPERCIG. A mínusz 273 fok és főleg a nyomáskülönbség szinte rögtön megöl. A belsődben lévő nyomás azonnal kitörni próbál, mert kint nulla a nyomás, a kettő különbsége pedig szétrepeszti a belső szerveidet. Dr. Sárneczky Krisztián csillagász az egy videójában szépen elmagyarázza mindezt.

De nagyot tud lökni az úr az ajtón 2020.11.13. 09:37:31

@kovacs_janos_15: pedig jobban járnál te is, ha nem egész nap csak homokospornót néztél

bbrrr 2020.11.13. 09:41:58

@Indriq: A bomnbázással mi a bajod? Azért kellett, mert a csillagrombolónak csak nagy hatótávú fegyverei vannak, amivel közelre semmit sem ér. A taktika lényege az volt, hogy olyat húztak, amire senki nem számított. Ha elég gyorsan kerülsz elég közelre, és Neked vannak közelharci fegyvereid, a másiknak meg nincs, akkor nyertél.

Indriq 2020.11.13. 09:46:29

@bbrrr: erre találták ki a rakétát, még a te veszteségeid is minimalizálod

PomberMaci 2020.11.13. 09:53:18

Ajjaj... a bloggernek szólni kéne, hogy a havat sem Holle anyó rázza ki a párnájából, miután __mese__ mindkettő. A Star Wars is meg a Holle anyó is.

És ha ez megvan, kielemezhetjük a kviddics meccset a Harry Potterből.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2020.11.13. 09:54:07

"Mi a helyzet a fénysebességgel?"

Semmi, mivel simán meghaladható.

Disztopia 2020.11.13. 09:54:50

@Indriq: @bbrrr: A bombázással az a gond természetesen, hogy a világűrben nem tudnak ZUHANNI tárgyak, mivel nincs gravitáció sem, ami a tárgyakat lefelé "húzná". Így a bomba sem tud egy űrhajóból egy másik űrhajóra lezuhanni. Eddig oké!

DE

Ott van az, amit a többség figyelmen kívül hagy. Ha az űrhajó belső, mesterséges gravitációjú bombaterében elengedik a bombákat és azok zuhanni kezdenek lefelé (ott tudnak, hisz van gravitációs tér ÉS EZT KÖVETŐEN nyitják ki a bombaajtót, akkor a világű törvényei szerint egy adott irányba történő mozgás folytatódni fog, vagyis a bombák az indulási sebességükkel tovább mozognak majd lefelé irányba, épp a bombázni kívánt űrhajóra.

EZÉRT

lehetséges az, amit a filmben látunk!

Scriptor. 2020.11.13. 09:56:35

@PomberMaci: És Holle anyó meséjét is megnézi fél milliárd ember? :)

Indriq 2020.11.13. 10:03:32

@Túlélő_: nem technikailag van bajom a bombázással, hanem stratégiailag, mi a ****ért mennék oda egy ilyen monstrumhoz (ahol már vadászok is védik) amikor mindezt rakétával is meg tudnám oldani (és ne jöjjünk itt pajzsokkal, mert a vadászgépek könnyedén elérték a csillagrombolók felszínét)

DarkFuture 2020.11.13. 10:08:17

@Arkadiai: Az ISS űrsétákon hallani lehet a külső zajokat amikor dolgoznak az asztronauták ezt meg is említettem,de látom nem sikerült felfogni.A plazmasugár pedig az sw enciklopédiában van megemlítve.A hyperűr csatornák pedig már a kánonba tartoznak.Ha lenne eszed nem égetnéd itt magad a tudatlanságoddal :D

kárárámaispj 2020.11.13. 10:09:25

@CyberPunK: "Félreérted, tudott az rendesen kommunikálni, de a cenzúra felülcsapta, amikor kitalálták, hogy jó lenne behúzni a 12+-os engeedélyt. :D"
Mondjuk jogos. Erre tényleg nem gondolotam, hogy az artu folyamatosan káromkodik, mint egy kocsis.

Control_ 2020.11.13. 10:09:36

@Lord_Valdez: @Túlélő_: A legtöbb szakértő szerint védőfelszerelés és szkafander nélkül egy ember 10-15 másodperc után leveszti az eszméletét és 60-120 másodperc után már nem hozható vissza az életbe. Azt viszont én sme értem, hogy miért ilyen tág a határ: 60 és 120 másodperc meghatározással. Gondolom a tüdőben lévő levegőmennyiségtől függ. A vérből nitrogén szabadul fel és a felfúvódik a test, miközben a belső szervek szinte szétrobbannak. A test persze egyben marad (mese hogy szétpukkadna).

Control_ 2020.11.13. 10:11:27

@DarkFuture: Nagy gáz vagy ember. Inkább tologasd a csattogó lepkédet és folytasd a Micimackót, mert elfelejted hol tartottál. :)

midnight coder 2020.11.13. 10:13:57

@De nagyot tud lökni az úr az ajtón: Ő kecskepornót néz. De csak akkor, ha nincs otthon a kecske.

Disztopia 2020.11.13. 10:14:21

@Indriq: Rakéta vagy bomba egyre megy. Előbbi gyors - pontos, utóbbi viszont nagyobb hatóerejű. Azt gondolom nem vitatod, hogy a sok-sok tonna tömegű bombaláncok nagyobb robbanóerőt biztosítanak, mint a rakéták.

midnight coder 2020.11.13. 10:21:07

@Lord_Valdez: Az evolúció viszont nem gépeket alkot, hanem olyan szerkezeteket, amik reprodukálni tudják magukat, és továbbadják a "tervrajzot", kis módosításokkal, kombinációkkal persze. Ha te csinálsz egy kalapácsot, az csak kalapács lesz, nem kerül olyan problémákkal szembe, mint a táplálkozás és az önreprodukció.
Ugyanakkor az evolúció valószínűleg máshol is szimmetriával indít. Mert hogy ez az legegyszerűbb, és a legősibb. És a végén valószínűleg máshol is svácjibicskát csinál. Mert hogy el is kell jutni az emberig, és az ősöknek számos olyan dolgot kell produkálni, ami ma már nem annyira lényeg, de pár millió éve még az ősök élete múlt rajta. És igen, az evolúció nem tud nagyon eltávolodni az alapoktól...

Indriq 2020.11.13. 10:27:24

@Túlélő_: őőőőő... miért is, az űrben vagyunk, se légkör, se gravitáció, szintekifogyhatatlan energiaforrásnál . fogod a bombád és ráheggesztesz egy hajtóművet aztán irányba lököd és happy end akár a katyusánál

midnight coder 2020.11.13. 10:32:59

@Indriq: Az új sorozatot és az előzmény szériát sem igazán tartom a Star Wars világ részének. Ezeket igazából csak az hozta létre, hogy valami régen sikeres volt, és próbáljunk lehúzni még egy bőrt róla. Az szerintem egy nagy kamu hogy az I-III története eleve kész volt, csak később csinálták meg. Az egész sztori eléggé kilóg a világból, és míg a IV-V-VI még valamennyire koherens volt, de az I-III meg sem próbál az lenni. Pl. előrángatja a semmiből a midi-clorianokat, vagy hogy C3PO-t az 5 éves Anakin Skywalker építi aki mellesleg rabszolga a Isten Háta Mögött, miközben az eredeti részekben sorozatgyártott cucc. Vagy a valamelyik részben repülő R2D2...
A Disney-féle folytatások pedig szót sem érdemelnek. Szerintem egy általános iskolás gyerek csinálta a forgatókönyvet, akinek a nevelésénél kicsit túltolták a politikai korrektséget a fantázia rovására.

Disztopia 2020.11.13. 10:34:43

@Indriq: Ha fogsz egy bombát és hajtóművet raksz rá, azt úgy hívják rakéta :))))))) És pont összetettsége miatt van bizonyos esetekben hátrányban a full csak robbanóanyagot tartalmazó és közelről célba juttatható bombákkal szemben.

Warlimont 2020.11.13. 10:36:49

Az maga egy vicces reszlet, hogy pl a Millenium Falcon pilotafulkeje a millio kis lampaval hogy nez ki. Meg ugy altalaban mindenhol ertelmetlen lampak villognak. A ket pilota meg ul elöl, es kb par kapcsolo van elöttuk, es leginkabb mindent egy kar elöretolasaval csinalnak. Annak, hogy mögöttuk valami kis lampa hogy villog, nulla informacioerteke van. Rendkivul analog az egesz.

Warlimont 2020.11.13. 10:37:47

@midnight coder: A Star Warsban mar nemcsak böröket huznak le a rokarol, hanem mar a csontjainal jarnak szerencsetlennek.

Indriq 2020.11.13. 10:40:55

@midnight coder: ebben spec egyetértek, qrvára nem a storyról szólt, hanem minél szélesebb rétegből tudjanak pénzt kicsalni....
@Túlélő_: szerintem parttalan vita lesz, nem tudtál meggyőzni a bomba létjogosultságától. Amúgy ajánlom a Battlestar Galacticát, ott a csúcsfegyver volt az atomtöltetű rakéta, nem bomba :)

bbrrr 2020.11.13. 10:44:25

@Indriq: @Túlélő_: A távolsági fegyverrel az a gond, hogy miközben repül, simán ki lehet lőni (ugye, mint a rakétaelhárítás, pl Izraelben elég aktív). Minél messzebbről jön, annál könnyebb. Ha hajtómű is van rajta, akkor még világít is.

Egyébként, ha jól rémlik, az ominózus támadás nem az űrben volt, hanem bolygó körüli pályán, ahol a tárgyak nem "lebegnek", hanem nagy sebességű kör/ellipszis pályán vannak. És ott van gravitáció is.
De a mesterséges gravitáció korában, ahol még a sima mezei X-wingen is van mesterséges gravitáció (nyilván, baromi drága lett volna megoldani, hogy ne legyen gravitáció.. ;) ), az, hogy hol van gravitáció, és hol nincs, tök lényegtelen kérdés. Egy űrhajó felszínén például még van, mert lehet rajta járkálni. De 5 centire tőle..? 10 méterre? stb.. És a mesterséges gravitáció nem valami forgásból adódó dolog, hanem az űrhajó padlója felé ható erő, ehhez valami mezőre van szükség, aminek iránya is van, és nem a gerjesztő középpontja felé hat, hanem egymással párhuzamos erővektorokat csinál, (amik "lefelé" mutatnak a hajó orrában is, oldalán is, tetején is, mindenhol), tehát az űrhajó aljáról igenis leesnek a tárgyak, és egy idő után "kiesnek" a mezőből (annyira gyenge lesz, hogy már nem érvényesül a hatása), és onnantól pedig egyes vonalú egyenletes mozgás jön. Ha ebben az irányban egy másik űrhajó van, akkor annak a mesterséges gravitációs mezeje szintén hatni kezd, és magához húzza a bombát.

kárárámaispj 2020.11.13. 10:45:28

@Labasmaz:
"1. Mert alapvetően egy asztromech droidnak nem az a dolga, hogy emberekkel beszélgessen, tehát úgy tervezték, hogy nem tud beszélni."
Abban a világban ahol a kávéfőző is beszél, mert egy akkora chip a beszédközpont mint egy bluetooth adó? Egyébként ha meg nem az a dolga, hogy kommunikáljon, akkor miért nincs olyan perc, hogy ez ne pofázzon?
"2. Egy 8 éves gyerek lehet, hoyg technikai zseni, de nem biztos, hogy az ilyen dolgot felfogja, hát ezért."
"Ídesanyám, nehéz napja volt a rabszolgáskodásban? Ne aggódjon, csináltam magának ajándékot. Itt ez a robot, sopánkodik meg nyekereg majd magának egymillió nyelven egész nap" "CSATT"... Na, akkor azért felfogta volna.

5. Benne van az eredeti filmben, hogy Luke már sokat repült az X-szárnyúhoz hasonló vezérlésű polgári gépekkel, és vannak is problémái eleinte, amikor egy robbanás tűzgolyójűn átrepül, mert még nem tökéletesen uralja a gépet.
Nana. Luke soha nem repült előtte űrhajóval. Azon is problémázott, hogy nem engedték el az akadémiára az öregei. Mondjuk biztos jól járt volna a nevével - mintha Arnold Hitler névvel jelentkezett volna valaki a tel-aviv-i egyetemre 68-ban.

"6. Persze, hogy a közelében szállsz le, ha egyszer hozzá akarsz menni. Vagy nem értem..."
Hát, valahogy azt kérdeztem, hogy itt akkor sem találsz meg valakit ha nem tudod a kapucsengőt, ott meg a bolygón kapásból mindig mindenkit megtalálnak. Mondjuk egy zöld törpét meddig tartana megtalálnod mondjuk a Bakonyban? A Luke meg majdnem a fejére landolt.

Labasmaz 2020.11.13. 10:50:59

1. Ahelyett is raktak inkább mást bele, hegesztőt, körfűrészt, akármit. Mert az dolga egy asztromech droidnak, hogy kivágja a gazdáját az ewokok hálójából, ezért ilyet terveztek bele. Beszélgetni nem dolga, úgyhogy azt nem. :-)
2. Ez egy (gyerek)mese, ilyesmi abba nem fér bele. Igaz, ez nem az SW univerzum "hibája".
5. Úrhajóval nem, de ahhoz nagyban hasonló irányítású egyéb gépekkel ("szöcske") igen, tehát alapvetően tisztában volt a kezeléssel. Amit nem tudott, arra volt egy Artuja, meg három órája, hogy megtanulja, plusz ugye majdnem-Jedi, azaz a megérzései sem elhanyagolhatóak, mindegy, miről van szó éppen.
6. Yodához az Erő vezette el Luke-ot, nem a technológia.

ködcirkáló 2020.11.13. 11:02:25

R2D2 a robotok Kapája (Mucsi Zoltánja), csak alpári trágársággal tudja kifejezni magát, ezért egy korhatáros filmben inkább kifütyülik.

Bobby Newmark 2020.11.13. 11:12:02

Ha Tatuin, akkor miért nem Nabú, Musztafar, Geonózisz, Szkarif, Dagoba?

Gösser söralátét 2020.11.13. 11:13:37

@ascriptor:

A világképed ettől nem fog megváltozni, ugyanolyan sötét maradsz mint voltál.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2020.11.13. 11:15:23

@Túlélő_:
Nem öl meg. Az eszméletedet gyorsan elveszted, és elkezdesz felfúvódni, de az emberi szövetek elég rugalmasak és a belső nyomásod mindössze 1 bar.
A hideg annyira nem számít, mert vákuumban vagy, viszonylag jól hőszigetelve.

@Control_:
Valahogy így. Azzal jársz jobban, ha nincs levegő a tüdődben, mert az a legsérülékenyebb.

@midnight coder:
Egyáltalán nem biztos. A tengeri állatok közt bőven akadnak nem kétoldali szimmetriával rendelkező állatok. Ez inkább egy útfüggőség, mint praktikus kérdése. Ez valahol 700 millió éve kialakult és úgy maradt.

Sir Gombóc 2020.11.13. 11:21:23

@Túlélő_: A világűrben is van gravitáció (tömegvonzás), és bizony "zuhannak" a dolgok, mint pl. a bolygók a nap felé (és a zuhanás miatt van súlytalanság a keringő űrhajóban is, de az a bolygó felé teszi ugyanezt). Ezt a zuhanást persze kiegyenlíti a keringési sebesség, ezért maradnak pályán a bolygók is. Tulajdonképpen a gravitációs erők miatt viselkedik, néz úgy a világegyetem, ahogy.

Visceroid 2020.11.13. 11:30:01

Ha minden igaz a fénykard egy lézersugár, amit az erő tart a helyén, szóval sok szerencsét a való életben való létrehozásához!

Sir Gombóc 2020.11.13. 11:32:35

@midnight coder: Anakin a sorozatgyártott droidok kidobott alkatrészeiből rakta össze C3PO-t. R2D2 pedig az előzmény trilógia előtt megjelent valamelyik konyben5is mintha tudott volna rövid távon repkedni, bár ebben nem vagyok biztos. A későbbi filmekbe sok olyan dolog került be, amit a CGI technologia fejlődése miatt könnyebben meg lehetett valósítani.

Dugomil Strougal 2020.11.13. 11:34:10

Az megvan hogy ez egy sci-fi?
Kit érdekelnek ezek az anomáliák?
Jaj, nemááár...

Azt remélem tudjátok, hogy a Mikulás sem létezik és nem fér be minden kéményen. nem is beszélve a panellakótelepekről,
Na ez aztán az anomália

Wildhunt 2020.11.13. 11:51:33

@Visceroid: A robbanómotor meg robban.

Orbánék Moszkva fele menekülnek! 2020.11.13. 11:55:50

Sztem a jedik nem úgy védik ki a lézert ami triviálisan sokkal gyorsabb, hogy annyira gyorsan odacsapják elé a kardjukat, hanem hogy az erő segítségével megsejtik, hogy hogyan fog lőni a másik. tehát a lövés előtt már kirakják a kardjukat, hogy majd a lövés beleütközzön.

tessék, én is hozzáraktam a magamét ehhez a faszsághoz :D

Bobby Newmark 2020.11.13. 12:05:31

@Orbánék Moszkva fele menekülnek! :
Ez az eredeti trilógiában még így is látszik, csak az előzmény és folytatás trilógiában baseballoznak a lövedékekkel.

Bobby Newmark 2020.11.13. 12:11:23

@Dugomil Strougal: Nem, ez (space) fantasy. Egészen pontosan 0 benne a sci.

Kelta6725 2020.11.13. 12:25:31

Pár apróság ami felett mindenki elsiklik

1: valaki írta hogy erőtér tartja a fény, lézer, plazma akármi pengét a helyén, és azok ütköznek ha vívnak..akkor minek a penge? elég az erőtér..
2: az űrhajókon gravitáció van, még az X szárnyuakon is, tehát van valami gravitáció generátor, ami picike, ez ok. De egy egész bolygónyi gravitációs teret hoz létre?..mert pl egy csillagrombolón simán sétálgatnak, tehát a rombolónak akkora a gravitációs mezeje mint a földé pl....akármilyen rendszerben megjelenne, azonnal felborulna az adott rendszer erőegyensúlya..és a bolygók letérnének a pályájukról. El kell képzelni, mi lenne a naprendszerben ha egy föld erejű gravitációs mező jelenne meg pl a venus és a föld közt...azonnal letérnének a bolygók a pályájukról..
3: épp ezért a bombázás nem megoldható űrhajóról, csak rakéta..
4: Fénysebességet képtelenség elérni vagy átlépni, mert az űrhajó tömege a végtelenhez közelítene..valszeg valami térugrás hipertér ugrás lehet a dologban..
nem mellesleg aki fénysebességgel halad annak megáll az idő..máshol meg millió évek telnek el.
5: az erő ébredése részben a bolygó pusztítóval hogy lőttek át másik rendszerbe? hiszen a fény akármi izé amit kilőttek a valós térben haladt, és annak évek kellettek volna hogy odaérjen..még a nap fényének is 8 és fél perc kell hogy ideérjen a földre..
6: abba már bele se mennék hogy a visszatérő Jedik, mért mindig ugyanabban a ruhában jelennek meg :)
7: Bennem olyan kérdés is felmerült hogy 8-10 év alatt egyszer se tudtak Tatuin felé kerülni Anakinék, hogy felvegyék megmentsék az anyját??

kárárámaispj 2020.11.13. 12:47:29

@Dugomil Strougal:
Ne haragudj, de jó nagy baromságot írtál.
Egy történet akkor tud jól működni, ha van egy meghatározott univerzuma, szabályai, és azok alapján, azokat betartva történnek események.
A világ legszarabb Sherlock Holmes története lenne, amikor 300 oldal nyomozás után rájönnének, hogy a pokolbéli vörös ördög a gyilkos. Vagy egy vámpír, aki halhatatlan.
Vagy egy törtélelmi film végén jönne egy tank és megnyerné a háborút.
Vagy betartja a mű a saját szabályait, vagy egy szar.

Rendben, van hiperűr, meg lézerkard, meg erő. Oké, ezekkel nekem speciel semmi bajom -ez a SW univerzum része.
Azzal, hogy Csubakka elfelejti, hogy x éve harcolt a yoda oldalán már van. Vagy azzal, hogy a droid csak fütyül. Vagy azzal, hogy az úrhajót még soha nem vezetett Luke-ot berakják az első sorba pilótának.

kárárámaispj 2020.11.13. 12:49:59

@Kelta6725:
"7: Bennem olyan kérdés is felmerült hogy 8-10 év alatt egyszer se tudtak Tatuin felé kerülni Anakinék, hogy felvegyék megmentsék az anyját??"
Ja. Tényleg. Az Anakin marha jól elvolt a királynéval, az anyakínja meg semennyire nem érdekelte.

norbicsek 2020.11.13. 12:58:27

@chrisred: Így van. Nem kell hogy fénysebességgel haladjon (blaster, nem mondja senki sehol laser-nek)

Alick 2020.11.13. 13:11:50

@TávoliTűz: Erre van egy olyan válasz, hogy a jedik előérzete tudja, hová megy a lövés. Akárcsak egy jó kapus a büntetők kivédésénél... :)

Alick 2020.11.13. 13:13:00

@kárárámaispj: "felvegyék megmentsék az anyját?"

A jedik nemcsak ezt cseszték el, hanem mást is, nem is kicsit...

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2020.11.13. 13:15:38

@DarkFuture: "Az ISS űrsétákon hallani lehet a külső zajokat amikor dolgoznak az asztronauták ezt meg is említettem,de látom nem sikerült felfogni."

Én a helyedben újra megnézném azokat a felvételeket, mert esélyes ám, hogy félreértesz valamit. Az űrruhában levő mikrofon természetesen felveheti az űrruhában keletkező zajokat, de ha a zaj forrásától akár csak egy centinyi világűr választ el, minden anyagi kapcsolat nélkül, akkor bizony az a zaj nem fog eljutni hozzánk. Fizikaórákon elvégezhető kísérlet, hogy egy üvegharang alatt vagy üvegtartályban egy metronómot vagy egy csengőt helyezünk el, majd kiszivattyúzzuk az üvegharang alól a levegőt. Ahogy csökken a nyomás, úgy halkul a hang, végül szinte teljesen megszűnik.

"A hyperűr csatornák pedig már a kánonba tartoznak."

Ja, az más. Akkor az úgy is van, megmondtad. Bár én olyan verzióval is találkoztam már, hogy az űrhajó egy generátorral egy térbuborékot hoz létre maga körül, amely aztán a hipertérben (ahunban) helyet változtat, és olyannal is, amely szerint tachyonokká lebomolva haladunk át a semmin a megcélzott valamiig. Úgy tűnik, a kánont néhány író nem ismeri.

Nem ismerem a kánont, de én nem tartom szükségesnek, hogy a fegyverek lövedékei akár lézer, akár másféle fényből álljanak. Sőt, a lövedékeknek jelentős tömege lehet, mert a fegyverek visszarúgnak.

Az X-szárnyúak és más harci gépek is a repülőgépekhez hasonló mozgást végeznek, noha a bedöntött fordulás vagy a "leborítás" értelmetlen a világűrben, ahol nem a levegő tartja fenn a gépet. A hajtóműveknek sem kell folyamatosan járnia az egyenletes sebességű haladáshoz, ha nincs semmi, ami lassítaná a járművet. Csak mi megszoktuk a háborús filmek repülőgépeinek közismert jelenségeit, és a film erre a közös tapasztalatra építi a jelképeit.

Van, aki nem tudja elfogadni, hogy ez az egész csak mese, és mindent megpróbál megmagyarázni. Ez fölösleges, élvezni kell, és elengedni a kisebb-nagyobb valószerűtlenségeket.

Alick 2020.11.13. 13:15:52

@kárárámaispj: "Vagy azzal, hogy az úrhajót még soha nem vezetett Luke-ot berakják az első sorba pilótának. "

Erre az a magyarázat, hogy Luke már repülgetett otthon a vadászgépekhez hasonló szerkezettel valamelyik kanyonban, a felkelőknél pedig pilótahiány van.
Inkább a katonai protokol ismeretének hiánya lehet probléma...

Dudikoff87 2020.11.13. 13:16:41

A Star Wars a műfaja szerint egy űropera. Egyesek szerint ez a sci-fi-től teljesen eltérő műfaj, mások szerint a szubzsánere. Egy teljesen kitalált univerzumban játszódik, amely a történelemből, vallásból és a 20. századi tudományos technikumból merítve és ötvözve lett kitalálva. Mindennemű összehasonlítása a valós világgal, tudományos szempontú vizsgálata megmosolyogtató. De azért most én is megpróbálom.

A blogban említett anomáliák a valós világban anomáliák csupán. A Star Wars mesterségesen kitalált világában egyáltalán nem azok.

Az első és legfontosabb szempont, hogy a Star Wars univerzumában jelen van egy mindent átható Erő, amely mindenre hatással van. Ez az Erő egyszerre tudományos és misztikus, pontos mibenlétét eddig megmagyarázni nem sikerült, nem is lehetne. Valószínűleg, pont ilyen céllal is lett kitalálva.

1. Az, hogy minden lakott bolygón a Földhöz hasonló a gravitáció és atmoszféra van az abban az univerzumban egy alapvető dolog. A Tatooine felszíne teljesen sivatag, a Hoth bolygó pedig csupa jég és hó. Hogy lehetne ott oxigén pl.? A válasz nyilvánvalóan sehogy.

2. A halálból visszatérő jedik az Erő misztikus vonalához kötődnek. A kánon szerint Gui-Gon Jinn volt az első, aki visszatért és kapcsolatba tudott lépni az Élő Erővel, ugyanakkor a legendákban már évezredek óta visszatérnek szellemként a bölcs jedi mesterek, sőt a szithek is (pl. Marka Ragnos). Hogy vannak-e szellemek a mi világunkban? Ezt mindneki döntse el maga... De erről a 10 éves unokahúgom jut eszembe, akit egyszer a farkasemberrel ijesztgettem, mire ő azt válaszolta: Mutass képet! Ennyi.
3. A fénykard nem lézerkard, hanem egy plazmavonal, amely azért váltotta fel a hagyományos szilárd anyagú kardokat, mert szimplán nagyobb volt a sebzése, mint az előtte használt duracélnak és átvágta magát a legtöbb szilárd anyagon. A fénykardnak az összetevői is kitaláltak -fókuszáló lencse, plazmaszabályzó, ilyen-olyan kristály. Egyébként ez a fegyver egy olyan univerzumban, ahol nincs jelen az Erő teljesen hasznavehetetlen lenne. A jedik pedig úgy hárítják el vele a feléjük lőtt sugárnyalábokat, hogy ösztönszerűen, az Erőtől vezérelve még a lövés előtt vagy annak a pillanatában mozdítják a kezüket.
4. A hiperűrutazás a Star Wars univerzumában az első (sorrendben negyedik) film előtt kb. 25.000 évvel lett feltalálva. Hamarább volt hiperűrutazás technológia, mint fénykard. Hiperútvonalakat használva lehet bolygók között utazni. A hiperhajtóművek az idők során egyre gyorsabbak lettek, a fénysebesség többszörösével utaztak a hajók. Az, hogy ez hogyan működne a mi a galaxisunban? Azzal szemléltetném, amit Han Solo mond, hogy az ő hajója 12 parszekkel gyorsabb, mint valamelyik másik hajó. A parszek tér (út) mérésére szolgál nálunk, ő pedig a sebesség meghatározására használja. No comment...
5. A Star Wars univerzumának sajátosak a törvényei. Lehet bombázni az űrben (bár ezt lézervezérlésű, sugármeghajtású bombákkal oldják meg szerintem és nem szabadesésű bombákkal) és energiamezővel el lehet szeparálni az űrhajó vagy űrállomás belsejét a vákumtól is. Méghozzá, olyan mezővel, amin szilárd anyag át is tud haladni. Totálisan unrealisztikus. Leia pedig az ótvar új trilógiában valóban élve marad hosszú másodpercekig az űrben, de ez is megmagyarázható. A jedik képesek erőpajzsot létrehozni maguk körül, ami megvédi őket minden külső hatástól. Ha Leia az Erő segítségével előre megérezte, hogy szétrobbantják körülötte a hidat és erőpajzsot hozott létre a robbanás előtt, akkor túlélhette és vissza is húzhatta magát az Erővel a hajóra. Ennek megint semmi köze sincs a tudományhoz, totálisan misztikum.

Na ugye, hogy megmosolyogtató? Már csak az is, hogy 10 percig gépeltem ezt...

norbicsek 2020.11.13. 13:17:57

Az a legjobb, amikor az űrszél lesodorja a megpusztult konzervnyitó robotot az űrhajó szárnyáról (nem találtam meg a részletet, de biztos lesz aki igen, kérem kommenteld ide, ha sejted mire gondolok), vagy amikor a szerelő robotot találat éri itt
youtu.be/g54KvnPWdO8?t=40 ugyanúgy elsodródik hátra a robbanás anyagaival együtt, amiknek az űrhajóval kellett volny tovább haladniuk, mert mi a fene gyorsítja őket hirtelen fel légkör hiányában? (minden molekulát, amelyek kijönnek a robbanás helyéről és sugárirányban kéne szétszóródniuk hirtelen elragad valami erő hátra) Ugye?

kárárámaispj 2020.11.13. 13:22:47

@Alick: Na, szóval, ha te már kajakoztál a Balcsin kétszer, akkor teljesen jogos a Felkelés részéről, hogy a segged alá tegyen egy repülőgépanyahajót, hiszen el tudod vezetni...
Vagy ha már vezettél kispolskit, akkor nyilván egy tankot is el tudsz vezetni.
Ja, mellesleg 3 órával előtte még kiszabadított egy hercegnőt, meg lelőtték a fél halálcsillagot. Nem volt egy fáradékony gyerek.
Plusz még elvileg az artu nyelvét is megtanulta a halálcsillagról hazafelé úton.

Tényleg értem, hogy ő a főszereplő, de azért basszus eltölthetett volna egy órát a "x-szárnyűról kezdőknek' könyvvel.

Alick 2020.11.13. 13:39:33

@Visceroid: A fénykard inkább egy szilárd testként viselkedő ultrasűrű stabil plazmát hoz létre.

Alick 2020.11.13. 13:41:42

@kárárámaispj: Háát MIchelisz Norbi is szimulátoron volt menő, utána kapott egy lehetőséget éles próbára, úgy hogy akkor még jogsija se volt.
:)

Alick 2020.11.13. 13:45:48

@Dudikoff87: "minden lakott bolygón a Földhöz hasonló a gravitáció és atmoszféra van"

Csillagkapu sorozat dettó... :)

Azért az egyébként realisztikus The Expanse sorozat is érdekes, mert a Ceres felszíni gravitációja a földinek 5 %-a, ehhez képest eléggé földiesen mozogtak a szereplők (oké, nehéz több tucatnyi szereplőt interakciókban bemadzagolni).

wmiki · http://kigondoltam.blog.hu/2014/07/20/stephen_hawking_538 2020.11.13. 13:50:39

Az ősrobbanásban, meg az evolúció elméletben még ennél is több megmagyarázhatatlan részlet van, aztán azt mégis tudományos tényként magoltatják.
Mondjuk ez inkább a tudomány nevű szektára nézve szégyen...

gyongyi70 2020.11.13. 13:52:47

@kárárámaispj: hangosan felröhögtem, pedig elvileg dolgozom.

Sir Gombóc 2020.11.13. 14:02:52

@CleanYourRoom: nem is tudom, mely történetekben, íróknál van példa sivatag vagy épp teljesen beépített bolygóra. Mintha a Dűnében és az Alapítványban is lenne ilyen, pedig azok nem is Star Wars történetek. Azok már, nem fantasyk.
Tuti, hogy Lucas ezekből is nyúlt ötleteket.

Macropus Rufus 2020.11.13. 14:09:48

"egy adott ponton "megáll" vagy visszatér? "
nem tér vissza... kell egy közeg amire felfut mondjuk a plazma. És ugye az is eléggé komoly fényt ad. Szóval még az is lehet, hogy mondjuk az plazma kard... te mivel fényt ad, lett fénykard. (mint ahogy nem lézer fegyver van, hanem sugárvető... a kettő nem azonos)

www.youtube.com/watch?v=xC6J4T_hUKg

Macropus Rufus 2020.11.13. 14:18:16

"Természetesen ez nem lehetséges, miután a világűr és a hajó belső tere közt olyan óriási nyomáskülönbség van, ami egy megnyíló elválasztásnál mindent a világűrbe "szippantana". "
a tudósok pár éve csináltak egy un. plazma ablakot ami konkrétan ezt tudja. Ott állsz és nincs semmi közted és a vákuum közt. Igaz az "ablak" jelenleg nem emberi léptékű, értsd: mikroszkopikus mérettel bír, de már van.

Am. ilyenek bármelyik un. tudományos fantasztikus filmből ki lehet szedni, hiszen mindegyikben olyan technológiák vannak amik a) még nem léteznek b) nem is fognak sohasem, mert kivitelezhetetlen. Lásd pl. a StarTrek deflektorát, elvileg lehetséges gyak. nincs annyi energia amivel ez megoldható lenne...

apro_marosan_petergabor 2020.11.13. 14:19:31

A SW egy mese, azok között is a bárgyúbbak közül.
Ebben fölösleges akár logikát, akár fizikát számonkérni. Akik odavannak érte, valószínüleg kínlódva érettségiznének le fizikából(ha). A design,a látvány az időnként érdekes és jó - sokszor teljesen illogikus, az események folyása, a dialógusok primitívek. A piac viszont kifejezetten benyelte, és felfújta. Politikai üzenetek is kimutathatóak benne, agymosottaknak (moshatóknak). SCI-FI-nek nem merném nevezni, inkább fantasynak...
Mikor először láttam moziban, a jelentős hangerő ellenére elaludtam rajta - függetlenül attól, hogy vannak jól komponált részei.

Macropus Rufus 2020.11.13. 14:19:39

@Last Sith Lord:
"A fénysebesség elérése és a lézerkard "
neeee. az nem lézer cucc. fénykard. (mint ahogy nem lézer fegyver hanem sugárvető)

Dudikoff87 2020.11.13. 14:20:27

@kárárámaispj: Nem tudhatjuk mennyire bonyolult elvezetni egy T65 X-szárnyú vadászgépet. Lehet egyszerűbb, mint a mi világunkban biciklizni. Az is lehet, sőt valószínű, hogy minden sikló, űrrepülő, vadászgép ugyanazon az elven működik és egyforma képességek kellenek a vezetéséhez. Mintha most átülnék az Opelomból egy Volvo-ba. Nagyobb, gyorsabb de attól még tudnám vezetni.

Luke azzal dicsekedett Wedge-nek, hogy T16-os buckapatkányokra vadászott. Lehet, hogy egy T16-os nem sokban különbözik egy T65-ös X-szárnyútól.

Artu pedig bináris nyelven beszélt (ez az a csipogás), mint a párologtató farmerek által használt legtöbb droid. Így már gyermekkorától érthette ezt a nyelvet.

midnight coder 2020.11.13. 14:33:07

@apro_marosan_petergabor: Ezek szerint már akkor is fantáziátlan fafejű sznob lehettél.

MEDVE1978 2020.11.13. 14:34:46

Ez egy mese. Ráadásul döntő részben egy szép mese (Az eredeti 3), utána egy túlbonyolított, világépítő mese (előzménytrilógia), aztán pedig egy pénzhajhász, politikával teletömött és buta mese (Disney trilógia).

Ami nem azt jelenti, hogy nem kell, hogy szabályok legyenek egy mesében, az a saját rendszere szerint működik.
Mondjuk a sci-fik nagy részében van valamiféle "hiperűrsebesség", annak ellenére, hogy a fénynél ugye fizikailag gyorsabban nem lehet menni. (Persze a tér görbíthető és összenyomható elvben, tehát, ha valaha érdemi űrutazásokra akar az emberiség vállalkozni, ezt a módszert kell megtalálnia). Az első 6 rész szerintem néhány kivétellel konzekvens történetvezetésű (ezek a kivételek viszonylag jól le vannak írva: Chubakka, drodidok, Luke Tatoine-on nevelése stb.).
Van egy ismerősöm, aki nagyon szerette a Trónok harcát (én nem láttam). Azt mondta, hogy azért szereti, mert még ha gonosz is egy szereplő, mindig megvan a motivációja, oka, hogy mit miért tesz, tehát lehet, hogy történik valami, amit majd két évaddal később fog "megbosszulni".
A Star Warst is jellemezte elég jól ez az ok okozati, motivációs történetépítés. Sajnos a Disneyvel ez is ment a kukába, ahogy a korábbi fizikai "törvények" mellé újak is jöttek (főként a legrosszabb részben, a Last Jediban).

Macropus Rufus 2020.11.13. 14:35:45

@kárárámaispj:
"1. Mi értelme olyan droidot építeni, aki csak fütyögve tud kommunikálni? A beszédet érti, másik ezerben megvan a technológia a beszédre, de a guruló kuka csak pittyeg.
és a legjobb, hogy fordító nélkül is érti mindenki. "
Az 5. részben Luknak még az x wing-je fordította a rizsát. Se előtte se utána nem volt aki fordítaná és megértették. De ez mondjuk benne van: minden lény a saját nyelvén beszél és még is mindenki megérti a másikat.

"2. A rabszolgának minek kell egy milliárd nyelven fordító protokoll droid? Anakin anyjának mindenre nagyobb szüksége volt."
ez azért lehetséges mert amikor készült a 4-6 még senki nem gondolt arra, hogy lesz 1-3...Lukács meg még 30 éve is azt mondta, hogy 1 forgatókönyv volt ami qurva hosszú lett és ezért harmadolták így lett a 4,5,6. 1,2,3-ról szó nem volt soha egészen a 90-es évek végéig. Akkor meg beindult a PR, hogy ez már 70-es években meg volt. Volt egy f@szt.

"3. Csubi hogy felejthette el Yodát, meg mindent a jedikről, Vader meg a saját maga által csinált robotot?"
Jaja. :) És Vader a saját droidját nem ismeri meg a Bespin-en, amikor Hant is elkapja.

"4. A megszületett ikrek egyikét mondjuk jól eldugták... de a másikat a fater bátyjához kellett bezsuppolni, a szülőbolygóján, Skywalker néven? Egy nagy célkeresztet miért nem festettek rá?"
Ezen én is jókat derültem.

"5. Ki az a hülye, aki Luke-nak a támaszpontra való megérkezése után 3 órával vadászgépet ad a segge alá, hogy menjen a Halálcsillag ellen. Pilótavizsga? Kiképzés? Legalább elmondták neki, hogy melyik a start gomb?"
Na és az meg van, hogy minden jött ment arc egyből tábornok lesz? Lásd pl. Han, Land. Mind a kettő kemény bűnöző volt aztán hirtelen tábornokok lettek holott szinte semmit nem tettek le az asztalra. Lando ráadásul fel is dobta őket a Birodalomnak. Han meg mit is csinált? Ja semmit. Lelépett, aztán vissza tért és belelőt a Vadert kísérő Tie vadászba. Hát baz... Erre már tábornoki cím jár. A többi lázadó meg kiteszi a belét is a cél érdekében oszt semmi. És a végén csak őket tüntizik ki a Halálcsillag elleni csata végén. És a többieket nem kellett volna? Nem haltak ott meg mind. Legalább egy Medal Of Honor járt volna neki akár post humus is.

6. Minden bolygón egyfajta klíma van. Az egyik dzsungel, a másik víz, a harmadik sivatag. Ja, és mindenkit marha könnyen meg lehet találni a bolygón. Konkrétan mindig a közelébe szállsz le.
És akkor még abba bele sem mentünk, hogy aki egész életét egy sivatag bolygón éli le, az oda alkalmazkodik. Egy Hoth szerű bolygón nem tudna annyi ruhát magára venni, hogy ne fázzon. És akkor a Dagoba párás klímájáról nem is beszéltünk.

Kelta6725 2020.11.13. 14:36:04

Macropus Rufus:

csak megemlítem hogy a lézer is fény..

Sir Gombóc 2020.11.13. 14:40:00

@Macropus Rufus: a Star Trekben még vannak ezen kívül védelmi, szerkezeti és vészhelyzeti erőterek is kihermetizálódás esetére.

Macropus Rufus 2020.11.13. 14:40:05

@Dudikoff87: "Artu pedig bináris nyelven beszélt (ez az a csipogás), mint a párologtató farmerek által használt legtöbb droid. Így már gyermekkorától érthette ezt a nyelvet. "
ezt nem említik a filmben (legalább is én nem emléxem rá) Arra viszont igen, hogy Owen olyan droidot keres aki érti a párologtatók bináris nyelvét... Ez volt c3po.
A bináris nyelv, két jelből áll: van vagy nincs. Artu meg a frekit is változtatta, szóval az nem bináris nyelv. 4. részben Luke nem értette Artut, c3cpo fordított neki.

Bobby Newmark 2020.11.13. 14:40:20

@norbicsek: Azt konkrétan lelövik a hajóról, nem az űrszél viszi le. Azt meg már feljebb megbeszéltük, hogy a lövedékeknek van kinetikus energiája, a fegyverek visszarúgnak, a találattól az emberek is elrepülnek, stb. Ez éppen teljesen rendben van a belső szabályok szerint.

Macropus Rufus 2020.11.13. 14:42:01

@Sir Gombóc: igen igen. Csak hirtelen a deflektor ugrott be.

gyongyi70 2020.11.13. 14:44:17

Egyébként engem az is zavart, hogy űrcsaták, fénysebesség, meg minden, de egy nyomorult uh nem volt,hogy lássák, ikrek fognak születni.

Nanga Parbat 2020.11.13. 14:44:24

@Macropus Rufus: Imádom a hard core rajongóknak azt a csoportját, akik folyton ezen lovagolnak: "nem lézerkard, hanem fénykard". Ezek a nagyokosok arra építik, hogy a franchise lightseberként emlegeti. De 1. a lézer is fény. A wikiből idemásolva:

"A lézer olyan fényforrás, amely indukált emissziót használ egybefüggő fénysugár létrehozására. A lézerek tekintetében fény alatt bármilyen frekvenciájú elektromágneses sugárzást érthetünk, nem kizárólag csak látható fényt. "

Persze vannak a wikinél tudományosabb források is, de azok is ezt rögzítik, több szakszóval és terminus technikussal.

2.A magyar terminológiában a jobb a "lézerkard" mert szemléletesebben utal arra, hogy miről van szó. Fénykardnak ott a zseblámpa. :))))

midnight coder 2020.11.13. 14:47:00

@Dudikoff87: Megmosolyogtató ? Állítólag volt egy Isten, aki 6 nap alatt megteremtette a világot, a pár milliárd galaxissal benne milliárdnyi csillaggal. Ugyanez sárból csinált egy szobrot, lelket lehelt belé, elnevezte Ádámnak. Aztán hogy ne legyen egyedül csinált neki társat is, Éva személyében, de nem úgy hogy fogott egy másik sárdarabot és lelket lehelt, hanem az alvó Ádám oldalbordájából. Aztán ezeknek roppant mód megtiltotta hogy egyenek a jó és gonosz tudásának fáján termő gyümölcsből. Majd jött a kígyó, aki ki tudja miért de rávette Évát hogy egyen, majd ez utóbbi Ádámot is. És mivel azelőtt nem ettek a tudás fájáról, így nem tudták hogy ez rossz dolog, tehát ettek belőle. Ezen aztán Isten annyira feldühödött, hogy Ádámékat kipenderítette a paradicsomból, halandóvá tette, és egy csomó más szívást mért rájuk - holott ő nem adott nekik a fenti gyümölcsből hogy tudják hogy rosszat tesznek. Aztán a galaxisok milliárdjait teremtő Isten nekiállt és egy csomót törpölt a Választott Néppel, parancsolatokat adott nekik, vezetgette őket a sivatagban, stb. Van egy olyan rész is egyebek közt, ahol a világ összes szárazföldi állatát zsúfolja fel egy szem bárkára valamelyik ügyes ember.

És ezt a dolgot a bolygó lakosságának a nagy része komolyan el is hiszi.

Sir Gombóc 2020.11.13. 14:47:50

@Macropus Rufus:
1,2,3-ról szó nem volt soha egészen a 90-es évek végéig. Akkor meg beindult a PR, hogy ez már 70-es években meg volt. Volt egy f@szt.

Pedig a 80-as évek kb. közepe táján az Alfa? magazinban szemléztek egy cikket valahonnan, amiben nem csak előzmény, hanem befejező trilógiáról is szó volt. De biztos csak ők találták ki.

Bobby Newmark 2020.11.13. 14:48:46

@kárárámaispj: Az biztos kibaszott izgalmas filmet eredményezett volna, ha a finálé előtt még három órát nézzük, ahogy Luke ül a pilótafülkében egy használati utasítást tanulmányozva, valóban. Kérlek soha a büdös életben ne próbálj meg forgatókönyvet írni! Köszi, az egész emberiséget szolgálod vele.

Kelta6725 2020.11.13. 14:55:27

@midnight coder:

Arról nem is beszélve, mennyivel egyszerűbb lett volna ha meg se teremti azt a fát isten, mert minek ? :)
és még jó hogy nem kínai volt Ádám meg Éva, mert a kígyót ették volna meg :)

Bobby Newmark 2020.11.13. 14:55:41

@Macropus Rufus: "Az 5. részben Luknak még az x wing-je fordította a rizsát."
Ezt akartam írni, aztán nem találtam róla semmit.
Biztos vagy benne, hogy ez a filmben is benne van, nem csak a forgatókönyvből írt regényben? Luke és Wedge találkozását is azt hittem sokáig, hogy láttam, aztán amikor tényleg, akkor rájöttem, hogy csak a magyar SW képregény égett az agyamba túlságosan.

midnight coder 2020.11.13. 14:57:43

@Sir Gombóc: Mindenki úgy tudta, hogy van előzmény, és záró triológia is. A filmek sikere ellenére azonban soha senki egy pillanatig sem akarta megcsinálni őket, ami finoman szólva is fura. Másrészt, még az előzmény triológiáról ha nagyon akarnám el tudnám hinni hogy ki volt találva, és csak utólag szúrtak bele pár hülyeséget, de őszintén szólva azt is erősen kétlem. De hogy a mikimajmok által összegányolt utolsó három részt nem fénykorában írta a lukács bácsi amikor a klasszikus triológia született, az biztos. Sőt, igazából az is, hogy ezeket nem ő írta, hanem valami nagyon zs kategóriás segédmunkás.

Bobby Newmark 2020.11.13. 14:58:32

@Macropus Rufus: "Jaja. :) És Vader a saját droidját nem ismeri meg a Bespin-en, amikor Hant is elkapja."
Ami mondjuk nem meglepő, mert sosem találkoztak.

midnight coder 2020.11.13. 15:01:52

@Bobby Newmark: Én pár hete játszottam egy repülésszimulátorral (flightgear) és csodálkoztam, hogy a pilótáknak mennyi automatizálható szarsággal kell a mai napig foglalkozniuk.

Bobby Newmark 2020.11.13. 15:02:11

@Last Sith Lord: Kivéve azt az apróságot, hogy a lézert nem látod "oldalról". Ahogy egy fénykard kinéz, olyat egy lézer a büdös életben nem csinál.
Szal talán nem kéne a faszságon rugózni...

Disztopia 2020.11.13. 15:02:12

@Sir Gombóc: Kevered a szezont a fazonnal. Az égitesteknek van gravitációs mezője, ami nyilván vonzza a közelébe kerülő objektumok. A Nap kivételes mérete miatt hatalmas ilyen mezővel bír. De a VLÁGŰRRŐL van most szó, nem az égitestek szomszédságáról. A világűrben kvrvára nincs gravitáció.

Irbisz 2020.11.13. 15:02:27

az utolsó ellentmondás kivételesen nem az, mivel léteznek azok a természetesen szintén fiktiv erőpajzsok/terek, akkor azok elvileg megakadályozhatják ezt : "Természetesen ez nem lehetséges, miután a világűr és a hajó belső tere közt olyan óriási nyomáskülönbség van, ami egy megnyíló elválasztásnál mindent a világűrbe "szippantana"."

"vagyis 43 éve varázsolja el a rajongókat, akik nem törődnek ezekkel az "apróságokkal"."

azért legyünk már realisták, sok rajongó buta, helyesebben vészesen alulképzett, észre sem vesznek ezernyi ellentmondást, alapvető tudományos, műszaki tudás ill. ismeret hiján :)
erre, meg a star wars életérzésre épitve bátran lehet akármennyi és akármekkora blőd baromságot bátran beletenni -ami miatt jó sok, főleg idősebb rajongó már besokallt, és lemondott 30-40 év után az sw--ről.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2020.11.13. 15:04:15

@Kelta6725: .. de nem minden fény lézer. A fénykard elnevezés tágabb körű a lézerkardnál. De ez egy réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban létező technika, amit mi most nem tudunk elképzelni. A rádióról is csak homályos, technikai részleteket teljesen mellőző mesék születhettek az ókorban, álmodozások, amelyeket az akkori felnőtt gyerekek kedvéért esetleg varázslattal, csodás lényekkel, sosemvolt bűvös eszközökkel magyaráztak. Ahogy a zseblámpát, infrás távirányítót, wifit, folydékkristályt, lézert, szén nanocsövet sem tudták volna elmesélni egymásnak.

Kelta6725 2020.11.13. 15:04:48

@Túlélő_: Írsz marhaságokat, már bocs, a gravitáció, a testek tömegének hatása a téridőre..úgymond meggörbíti, és ezt mi gravitációként érzékeljük..hogyne lenne a világűrben gravitáció..a téridő görbülete ott is érzékelhető..lásd gps műholdak pozicionálási problémái

Nanga Parbat 2020.11.13. 15:05:02

@Bobby Newmark: Na és azt honnan lóf@szból tudod, hogy a lézertechnológia mit tud majd a jövőben???

Bobby Newmark 2020.11.13. 15:06:01

@midnight coder: Sőt, az egyik általános iskolai osztálytársam látta is őket. A nyolcvanas években.
Lehet, hogy vannak a világon emberek, akik szeretnek nagyot mondani? Na ne!

Kelta6725 2020.11.13. 15:06:31

@Androsz: Persze, csak a gerjesztett fény, ami monokromatikus és koherens..

Bobby Newmark 2020.11.13. 15:08:55

@midnight coder: Én is szakmányban robbantgattam fel a csillagrombolókat az X-Wing játékban, azt' még csak 13 éves voltam, plusz nem is vadásztam T16oson womppatkányokra előtte.

Disztopia 2020.11.13. 15:09:18

@Kelta6725: Te lángelme. A műhold is az égitestek közelében kering. Ami meg a világűrben lévő gravitációt illeti: aha már ennyire szőrözöl, mikrogravitáció valóban létezik (1×10 a mínusz hatodikon g). Ez a földi gravitációnak körülbelül az egymilliomod része. Vagyis gyakorlatilag nincs.

TávoliTűz 2020.11.13. 15:10:02

@Labasmaz: Szia, nem kioktatni szeretnélek, de amit írsz az több sebből is vérzik.
Részecskefegyverek
A részecskefegyverek nagy energiájú szubatomi részecskék sugarával megrongálják a cél atomi és/vagy molekuláris szerkezetét.
Na most mivel bármely lövedék energiája összefüggésben van a tömegével. Nem relativisztikus sebességeknél (hagyományos lövedékek) a mozgási energia a jól ismert: 1/2 m*v*v.
Mivel a szubatomi részecskék tömege sok nagyságrenddel kisebb mint a hagyományos lövedékeké, ezért csak fénysebesség közeli értékeknél van romboló hatásuk. Minél kisebb a részecske nyugalmi tömege, annál jobban meg kell közelítenie a fénysebességet. Ennek a szélső esete a lézer fegyver. amely fotonokat lő ki, amelyeknek a nyugalmi tömege nulla!
És teljesen mindegy, milyen hamar tudja meg, merről és mikor fog jönni a lövés, ahhoz hogy kitérjen előle, vagy védje, ahhoz neki is fénysebesség közeli sebességgel kellene mozdulnia. Ami energetikailag nonszensz, ráadásul egy közel fénysebességgel haladó testet más irányba mozdítani azonnal, az fizikailag képtelenség.

Sir Gombóc 2020.11.13. 15:13:08

@midnight coder: konkrét történetről nem volt szó még akkoriban, csak elképzelésekről, tervekről.

Disztopia 2020.11.13. 15:13:56

@Irbisz: Ami az idősebb rajongókat illeti: az 1980-as Birodalom visszavágban (ami a leginkább népszerű és második legrégebbi klasszikus rész) Han Solo a Millenium Falconnal egy aprócska aszteroidára repül a birodalmi flotta elől, majd annak egyik barlangjába érkezik. Erről később kiderül, hogy egy hatalmas állat belseje. Nos hősünk ennek az állatnak a gyomrában mászkál, szkafander nélkül, földi gravitációban. Egy aszteroidán. :) Ennyit arról, hogy az újabb részekben vannak csak ökörségek.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2020.11.13. 15:16:40

@Túlélő_: "A világűrben kvrvára nincs gravitáció."

Ha ez így lenne, akkor a Hold nem keringene a Föld körül. A világűrt sokan összetévesztik a súlytalansággal, a gravitációt pedig a nehézkedéssel. A "világűr" nem szükségképpen azonos a szabadeséses vagy tehetetlenségi pályán haladó testekkel, a világűrben is lehet a szabadeséstől eltérő irányú és mértékű gyorsulás, ami nehézkedést eredményez.

Bobby Newmark 2020.11.13. 15:18:59

@Kelta6725: Ja, és aztán soha többet nem találkoztak. Mikor Vader elkapja Soloékat, akkor Threepio már szét volt szerelve, aztán mikor Csubi Han lefagyasztásán szüttyög, akkor rakja újra össze bánatában.
Továbbá tényleg tömeggyártott termék, egyrészt rögtön az első jelenetben az Ep4 elején kettő van belőle, sőt, még a Bespini vacsorajelenet előtt is ott téblábol egy a háttérben:
youtu.be/93pXrmCdlI0?t=12
(De javíts ki ha tévedek, 10+ éve nem láttam. De azért elég biztos vagyok benne.)

Sir Gombóc 2020.11.13. 15:19:18

@Túlélő_: hát, én nem keverem, de neked ismeret hiányod van. ugyanarról a gravitációs (tömeg) vonzásról, erőkről van szó. Az ISS, a műholdak csak azért nem potyognak fejünkre, mert a sebességük kiegyenlíti a gravitációs erőt, így maradnak körpályán.

Disztopia 2020.11.13. 15:20:11

@Androsz: A Föld körül van gravitációs mező, ahogyan minden égitest körül. A Hold ebben a mezőben kering. A világűrről van szó, nem a bolygók égitestek környezetéről. A sok-sok milliárd fényévnyi hatalmas világűrről.

Disztopia 2020.11.13. 15:21:57

@Sir Gombóc: ismétlem NEM az égitestek környezetéről van szó. Látom nem megy hogy ezt felfogd. De olvass, tájékozódj, gyűjts több ismeretet. Tanulj picit, aztán utána folytassuk.

Bobby Newmark 2020.11.13. 15:21:57

@Last Sith Lord: Az mit számít, ha a Star Wars a múltban játszódik?
Egyébként meg TE írtad le a lézer definícióját, aminek a kard nem felel meg. Szereted nekifutásból tökön rúgdosni magad? Gondolom, mert gyakran csinálod...

Nanga Parbat 2020.11.13. 15:23:25

@Bobby Newmark: Nem felel meg, de a fénynek megfelel, te zseni. Éppúgy lehet lézerkardnak mint fénykardnak nevezni. Okoska.

Nanga Parbat 2020.11.13. 15:24:02

@Bobby Newmark: felköpsz és aláállsz? :)))))

TávoliTűz 2020.11.13. 15:25:54

@Dudikoff87: "Artu pedig bináris nyelven beszélt (ez az a csipogás), mint a párologtató farmerek által használt legtöbb droid. Így már gyermekkorától érthette ezt a nyelvet."
Egyszer próbálj meg egyetlen szót megérteni, amit binárisan kódoltak. Akár úgy is, hogy megkapod írásban és van rá időd, hogy visszakódoljad.
0101 00110101 10100100 1111. Ez egy 3 betűs szó, binárisan kódolva. Kitalálod?

Paracord 2020.11.13. 15:27:48

@Túlélő_: Sir Gombóc és Androsz ugyanaz a személy? Csak mert egyformán nem értik, amit írsz!

Sir Gombóc 2020.11.13. 15:28:03

@Bobby Newmark: sőt, C3PO pont egy ugyanolyan droidot követve kerül szétszerelt állapotba.

gigabursch 2020.11.13. 15:29:00

A sorozat alapján van még hová fejlődnie a fizikának. Ennyi

TávoliTűz 2020.11.13. 15:31:51

@Túlélő_: Kérlek definiáld a rakétát és a bombát :)
Ja és az atombombának nevezett valamit, az már régóta rakéták juttatnák célba.

Kelta6725 2020.11.13. 15:36:38

@TávoliTűz: atombombát rakéta hordozótest juttatja célba..
bomba: önerőből nem képes helyváltoztatásra..
rakéta: belső hajtóanyag által meghajtott hordozótest ami vagy önmagában rombol, vagy visz robbanóanyagot..

Kelta6725 2020.11.13. 15:37:38

@Túlélő_: nagyjából nulla a fizika tudásod a gravitációról..
nem a föld körül van :)...csak szólok

Sir Gombóc 2020.11.13. 15:38:25

@Túlélő_: azt a világűrt keresztül-kasul behálózzák a gravitációs erővonalak, a bolygók, csillagok, galaxisok mind hatnak egymásra. Ez ugyanaz az erő. Egy égitest (tömeg) közelében nyilván nagyobb értéket vesz fel, ez utóbbit esetet gondolod kizárólagosan gravitációnak. A tömegvonzás, az tömegvonzás, akárhol vagy a világegyetem ismert részében. Nem nekem kell utána olvasni a dolgoknak, azt hiszem.

TávoliTűz 2020.11.13. 15:38:35

@Dugomil Strougal: Van némi elképzelésed legalább arról, hogy a sci-fi minek a rövidítése?
Ha ezt olyan műfaji besorolással jelentetik meg, hogy űropera teljesen hülyéknek, akkor senki sem forszírozná ezeket a kérdéseke.

gigabursch 2020.11.13. 15:39:17

@Macropus Rufus:
"Na és az meg van, hogy minden jött ment arc egyből tábornok lesz? Lásd pl. Han, Land. Mind a kettő kemény bűnöző volt aztán hirtelen tábornokok lettek holott szinte semmit nem tettek le az asztalra"

Ez a köztársasági demokráciák velejárója.

Kelta6725 2020.11.13. 15:42:52

@Sir Gombóc: Mondjuk ez pont nem így van..semmilyen erővonalak nem hálóznak sehová :)
Gravitáció, a tér a tömeg általi torzulása, amit mi gravitációs vonzásnak érzékelünk

Nanga Parbat 2020.11.13. 15:46:33

@Bobby Newmark: Az olyan barom, mint te mi a lóf@szér kommentel? Marha.

TávoliTűz 2020.11.13. 15:47:43

@Kelta6725: Igen alapjában véve én is erre céloztam.
De azért a bomba definiálásával nem értek teljesen egyet. Túlságosan általános fogalom. A kísérleti atomrobbantások esetében is atombombát emlegetnek, a Japánban ledobott bombák feleltek még meg leginkább az általánosan elfogadott bomba (feltéve hogy "bombázásról" van szó.) fogalmának.
Ezeket a gravitáció juttatja célba. De feltételezhetünk olyan esetet is, hogy a cél útjába helyezzük, és akkor a célpont juttatja célba :)
Az egészből csak azt akartam kihozni, hogy az eredeti posztoló egyáltalán nem gondolta végig miket hordott össze.

Disztopia 2020.11.13. 15:48:42

@Sir Gombóc: De kell(ene). Nagyjából minden hülyeség, amit erről eddig leírtál. Csak szólok.

gigabursch 2020.11.13. 16:04:26

Igazában az itt sok észt osztó gondolkodó elmerenghetne a Valerian és az 1000 bolygó városán vagy épp a Dűnén is. Hogy ott még mitől más a fizika

Dudikoff87 2020.11.13. 16:19:47

@TávoliTűz: A megfejtés: SZÓ.

De ezt megcsinálni hangzás után valóban lehetetlen. Viszont egyikünk sem párologtató farmer, azok kemény legények! :)

Sir Gombóc 2020.11.13. 16:29:39

@Kelta6725: a vonalakat értsd képletesen, csak a szemléltetés így egyszerűbb, bár pongyola, mint a tér torzulásának ábrázolása.. :-)

Sir Gombóc 2020.11.13. 16:33:58

@Túlélő_: amiről te beszélsz az a nehézségi erő, ami nem egyenlő a gravitációval..

erol 2020.11.13. 16:40:09

A Bibliában is van néhány anomália, mégis pár milliárd ember komolyan elhiszi. Ezzel szemben a SW rajongók pontosan tudják, hogy ez mese.

eßemfaßom meg áll 2020.11.13. 17:03:01

@apro_marosan_petergabor: "Akik odavannak érte, valószínüleg kínlódva érettségiznének le fizikából(ha)" de besavanyodott életed lehet ha ennyire fantáziátlan vagy :) egyébként meg

www.dailymail.co.uk/news/article-4090906/The-force-strong-one-World-renowned-physicist-Stephen-Hawking-treats-trip-new-Star-Wars-film-mark-75th-birthday.html

eßemfaßom meg áll 2020.11.13. 17:10:31

@Macropus Rufus:" 1,2,3-ról szó nem volt soha egészen a 90-es évek végéig. Akkor meg beindult a PR, hogy ez már 70-es években meg volt. Volt egy f@szt."

mondjuk én ezt a jedivisszatér bemutatója környékén hallottam először és a birodalom már Ep. 5. ként került a mozikba szóval Lukács ezt nem a 90es évek végén találta ki.

eßemfaßom meg áll 2020.11.13. 17:13:13

@Alick: "Csillagkapu sorozat dettó... :)" ott azért súlyosbítva van azzal, hogy mindenki a világegyetemben angolul beszél.

eßemfaßom meg áll 2020.11.13. 17:17:55

@gyongyi70: "gyébként engem az is zavart, hogy űrcsaták, fénysebesség, meg minden, de egy nyomorult uh nem volt,hogy lássák, ikrek fognak születni."

Meg a halálcsillag terveit egy floppin kell elvinni mert gondolom tul drága az intergalaktikus internet amin egyébként a videohivásokat bonyolítják.

DarkFuture 2020.11.13. 17:55:36

@Control_: Mi a gáz szerinted? Fröcsögésen kívül gyakorlatilag semmilyen érvet nem hoztál fel :D

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.11.13. 17:59:36

Vadert az erő tartja a hajóban. Őt és a körülötte lévő tárgyakat bizony semmiféle más erő, nyomáskülönbség nem szippanthatja ki az űrbe, mivel olyan hatalmas az ereje, ami még az univerzumnál is nagyobb. Bizony, bizony az összes szereplő bolygó földszerű, nem volt nehéz kiválasztaniuk a többmilliárd csillag többbilliárd bolygója közül őket. Igaz eltelt pármillió év, de sikerült! És még a többi anomáliára is nagyon egyszerű magyarázatok vannak.

DarkFuture 2020.11.13. 18:03:09

@Androsz: Nem ismered a kánont, de véleményed van róla, ügyes roppant ügyes.
Az űrruha mikrofonja nem a belső zajokat rögzíti,hanem a külsőket ajánlom neked is megnézésre a felvételeket pont ugyanerről volt vita a nasa fórumain is,hogy hogyan is lehetséges ez.

"Van, aki nem tudja elfogadni, hogy ez az egész csak mese, és mindent megpróbál megmagyarázni."
Ezt a posztolónak kellett volna írnod nem nekem ő az aki nem tudja elfogadni a mesét és kéri a tudományos megmagyarázást .

eßemfaßom meg áll 2020.11.13. 18:03:35

@Túlélő_: ugye megvan, hogy gravitációja nem az égitesteknek van hanem mindennek aminek van tömege, pl neked is van gravitációs meződ.

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.11.13. 18:03:51

Ezen anomáliák magyarázata végtelenül egyszerű, fantáziával rendelkező emberek bármilyen magyarázatot el tudnak képzelni. Az ilyen filmek pont azért jók, mert szabadon szárnyalhat közben a fantázia. Aki a mai csökevényes, elmaradott tudású emberi aggyal próbálja megmagyarázni ezeket, az tévúton jár. Mintha egy római polgárnak magyarázná valaki a mobiltelefonok és számítógépek működését.

TávoliTűz 2020.11.13. 18:04:34

@Túlélő_: a gravitációs erő egyenesen arányosan függ a tömegektől, és fordítottan arányos a távolság négyzetével:
valamint befolyásolja az univerzális gravitációs állandó:
G*m1*m2/r*r
ebből adódik, hogy csak akkor nulla, ha valamelyik tömeg nulla. Illetve elméletileg ha a nevező végtelen nagy.A tömeg nem lehet nulla, mivel a nulla nyugalmi tömegű dolgoknak is van tömegük, (lásd fény elhajlás gravitációs térben).
Ebből adódóan csak a végtelen távolságban lenne nulla, a valós nagyon nagy távolságokra lehet (ki)mérhetetlenül kicsi, de soha nem nulla.
Ebben pont úgy viselkedik, mint az elektrosztatikus vonzás. A pontszerű töltésből kiinduló erővonalak a végtelenbe tartanak.

kárárámaispj 2020.11.13. 18:05:04

@Dudikoff87: Ennek a "könnyebb elvezetni az űrhajót mint biciklizni" azért ellentmond az, hogy Luke nem jutott el az akadémiára.
Ha valamiből van akadémia, akkor az azért talán nem biciklizés szintű dolog.
Továbbá lehet, hogy az eligazításon Luke elhencegett a patkányirtással, de könyörgöm, egy hadsereg bemondásos alapon elhiszi, hogy a csávó el tud vezetni egy gépet?
Luke továbbá nem járt még az űrben, azért valamiben csak különbözik egy bolygó felszínén patkányt lőni, mint az űrben repkedni.

Na most az is egy nagy marha, aki a párologtatóknak külön nyelvet csinált. Minek?
Neked van olyan mosógéped, aminek arab nyelven működik?

eßemfaßom meg áll 2020.11.13. 18:05:23

@DarkFuture: Te tényleg nem tudod elfogadni azt a fizikai tényt, hogy közvetítő közeg nélkül egyszerűen nincs hang?

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.11.13. 18:28:28

@eßemfaßom meg áll: Mai tudásunk szerint. A középkori ember például "úgy tudta", hogy a Föld lapos. Most is "úgy Tudjuk" hogy közvetítő közeg nélkül egyszerűen nincs hang. De ki tudja. Lehet hogy van.

kárárámaispj 2020.11.13. 18:30:25

@Macropus Rufus:
"Az 5. részben Luknak még az x wing-je fordította a rizsát. Se előtte se utána nem volt aki fordítaná és megértették. De ez mondjuk benne van: minden lény a saját nyelvén beszél és még is mindenki megérti a másikat."
Az, hogy egy lény, mint Csubi kontrétan nem tud szavakat kimondani, mert képtelen rá, az oké. Ettől még a nyelvét meg lehet tanulni, és mivel értelmes lény ezért ő is megértheti az én beszédemet. A kutyám is érti amit mondok, és van jelzése, amit én is értek.
De ki az az állat, aki olyan robotot gyárt, aminek külön nyelve van, és senki nem érti? Minek?
El tudod képzelni Steve Jobs-t amikor bemutatja az iphone-t? Itt ez a remek telefon, ezt meg azt tudja, ilyen-olyan tulajdonságok, stb.... viszont csak navajo indián nyelven és ómagyar rovásírással kommunikál. Ha megveszed, és használni akarod, akkor tanuld meg ezt a kettőt. A marketingesek meg kiugranak a világból...

Török törp hörcsögöt bökő bögöly 2020.11.13. 18:32:05

@eßemfaßom meg áll: Lehet hogy nem is ebben a dimenzióban létezik a közeg nélküli hang, hanem egy másikban. Az emberi agy még nagyon elmaradott a jelenlegi állapotában. Lehet a majoméhoz közelebb van a mostani agyi működése, mint a többezer év múlva létező emberéhez.

kárárámaispj 2020.11.13. 18:33:58

@midnight coder: :D Igen. Pedig sokkal hihetőbb, hogy volt a valami ami egyszer csak felrobbant...

eßemfaßom meg áll 2020.11.13. 18:34:16

@Török törp hörcsögöt bökő bögöly: ennek mi köze a fizika mai állásához? Ezer éve se azért nem terjedt a hang a vákuman mert nem tudták mi az a hanghullám hanem azért mert nem terjed a hang vákumban.

kárárámaispj 2020.11.13. 18:35:25

@zord íjász: Te a képzelt barátaiddal beszélgetsz?

eßemfaßom meg áll 2020.11.13. 18:35:48

@Török törp hörcsögöt bökő bögöly: szóval te vagy az akinek minden baromságot be lehet adni

kárárámaispj 2020.11.13. 18:49:18

@eßemfaßom meg áll: "mondjuk én ezt a jedivisszatér bemutatója környékén hallottam először és a birodalom már Ep. 5. ként került a mozikba szóval Lukács ezt nem a 90es évek végén találta ki."
Egész biztos, hogy a birodalom nem 5. epizódként került a mozikba. Rosszul emlékszel.

eßemfaßom meg áll 2020.11.13. 19:07:27

@kárárámaispj: ŐŐŐ de, és akkor tették az ujramozikba küldött új remény elejére az ep4-et.

starwars.fandom.com/wiki/Star_Wars:_Episode_IV_A_New_Hope

"Re-releases
The film was originally released as—and consequently often called—Star Wars, without Episode IV or the subtitle A New Hope. The 1980 sequel, Star Wars: Episode V The Empire Strikes Back, featured the episode number and subtitle in the opening crawl. When the original film was re-released on April 10, 1981, Episode IV: A New Hope was added above the original opening crawl."

És ez ep5 felirat a pajtás kritikusát is jól összezavarta anno m.blog.hu/hi/hirekanno/image/1982febr11_10_oldal_pajtas_tyuuu_bang_mozaik_kritika.jpg

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2020.11.13. 19:31:42

@DarkFuture: "Az űrruha mikrofonja nem a belső zajokat rögzíti,hanem a külsőket"

Elhiszem, hogy van ilyen mikrofon az űrruhán, nyilván arra az esetre, amikor az űrhajós még bent van a hajóban, és egy űrruha nélküli társa szól hozzá, rádiókapcsolat nélkül. Azt is elhiszem, hogy egy űrséta közben is hallhatók zajok, viszont én biztos vagyok abban, hogy azok nem jöhetnek az űrruhán kívülről. Kerestem neked egy videót a helyzetről: www.youtube.com/watch?v=VLEzBpui2Oo
A videó legvége véletlenül egy poént is tartalmaz, csak nekünk. :-D

@kárárámaispj: "Egész biztos, hogy a birodalom nem 5. epizódként került a mozikba. Rosszul emlékszel. "

Engem zavart a Csillagok háborúja körüli végtelen felhajtás, ezért nem is néztem meg azonnal a filmet, hanem csak egy-két évvel később. Teljesen biztos, hogy akkor már a "IV. rész" jelzés volt a film elején, mert emlékszem arra, hogy meghökkentem rajta. (Két részes filmként vetítették az Urániában, Budapesten, mert úgy dupla jegyárat tudtak elkérni érte.) Utána hallottam valahol - akkor még nem volt internet -, hogy Lucas már eltervezett egy 9 részes eposzt, 30 évvel előtte és utána zajló epizódokkal. Amit aztán csak a rajongói erőszaknak engedve kezdett el az 1-3. résszel, de végül csak kiköhögték, és most már le van zárva az ügy, hálistennek lapozhatunk. Biztos, hogy a Birodalom visszavág idején már 5. részként beszéltek a filmről 1982-ben, amikor nálunk bemutatták.

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2020.11.13. 19:39:32

@eßemfaßom meg áll: "És ez ep5 felirat a pajtás kritikusát is jól összezavarta anno"

De még mennyire. Igaz, hogy abban az időben még külföldi magazinokat és hírlapokat kellett átkutatni ilyen információmorzsákért, amit ma már elképzelni sem tud senki, de ez akkor is kapitális bak.

Történelemtanár_ 2020.11.13. 20:08:00

Emlékszem kamaszként a ldgelső SW bemutatókra. Nem értettük mi az a 4. meg 5 epizód felitrat a film kezdetén. Szidtuk Kádárékat, hogy az első 3 részt b@sztak megvenni. Egészen biztos vagyok abban, hogy igy volt mert még hosszan vitatkoztunk is erről annak idején.

Fortress 2020.11.13. 20:20:19

@Aëtius_: Ez bizony így volt. :)))))))

Scriptor_ 2020.11.13. 20:51:56

Összesen 25 899 oldalmegtekintés, 74 like és kereken 200 komment! Köszönjük! :)

gigabursch 2020.11.13. 21:13:24

@Török törp hörcsögöt bökő bögöly:
De mi lett volna ha Chuck Norris réges-régen élt volna egy messzi-messzi galaxisban?

kárárámaispj 2020.11.13. 21:37:24

@Aëtius_: www.youtube.com/watch?v=UKRIUiyF0N4
Akkor húzd alá, hogy hol van benne, hogy episode 4...

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2020.11.13. 22:10:00

@kárárámaispj: Az sincs odaírva, hogy A New Hope, pedig nyilván te is ismered ezt a címet. Találtál egy felvételt az első kópiáról, amikor a készítők még nem tudták, hogy mekkora bizniszbe nyúltak, és még nem voltak grandiózus tervek bejelentve. Volt ilyen, ezt senki sem tagadta, először ez a film még nem epizód volt, hanem egy film. Aztán változott a helyzet, és ahogy már írtam, réges-régen (talán 1981-ben) én is ott láttam a moziban a "negyedik rész" megjelölést a film elején. A belinkelt felvétel a kuriózum. Annak egyébként jó.

kárárámaispj 2020.11.13. 22:35:56

@Androsz: Nincs odaírva, hogy new hope, mert a címe star wars volt.
Így mutatták be. Itthon is.
Most komolyan arról akarsz meggyőzni, hogy gyerekként beültél a moziba, és az első percbe a felirat első sorára emlékeztél? Úgy, hogy CsH 1-2 néven futott a film két részben?

Basszus, Lucas csinált egy szar filmet. Mindenki aki könyvben látta -a stúdiók, alec guinnes, ford, hamill - egy baromságnak tartotta. Az is. Azért is adták Lucasnak a jogokat. Az más, hogy a látványban olyat csináltak, amit előtte még soha senki.
Hát ki ne találja már senki, hogy akkora zseni volt, hogy ő már akkor tudta, hogy ennek nemhogy folytatása lesz, hanem még 3 rész előzménye is. (Ami ráadásul dettó ugyanaz mint a 4,5,6)
Ha lett volna ilyen elképzelése, akkor soha de soha nem hoztak volna ki valami christmas edition nevű borzalmat, ahol Csubakka apjának Bolhás a neve....

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2020.11.13. 23:17:49

@kárárámaispj: Talán két éve újra elolvastam a Csillagok háborúját könyvben. Nem tudom pontosan felidézni, hogy mi volt az, de tudom, hogy volt olyan apróság a könyvben, ami arra utalt, hogy amikor az készült, Lucas már akkor többet talált ki, mint ami a filmbe belefért. Miért ne lehetett volna így? A film évekig készült, és már az előtt is lehettek évek, amikor még csak kóstolgatta magában a sztorit, és továbbszaladt az ötletelés mindenféle mellékágon.

Nem arra emlékszem, hogy mi volt a felirat első sora, hanem arra, hogy meglepett, hogy mitől negyedik rész, mi ez a hülyeség. Ez konkrétum, amit meg lehet jegyezni. (Egyébként elsőéves egyetemista voltam, nem kisgyerek.) De a premier idején még nem volt a film epizóddá átminősítve, az valamikor később történt, ahogy mondtam, legkésőbb 1981-ben. (Régebben nem mindig csak a legújabb filmeket mutatták be a mozik, hanem megvettek vagy elővettek régebbieket is, szerencsére.) 1982 januárjában megvolt az 5. rész magyar bemutatója is a Wikipédia szerint, a hónapban nem volnék biztos, de az év stimmel. 1983-ban már a 6. rész is a moziba került, ez is fix. Ekkor már mindenki hallotta, hogy a filmek egy 9 részes ciklus részét képeznék az új tervek szerint, de nem volt szó arról, hogy mikor és milyen sorrendben forgatnák le őket, egyáltalán, az elképzelés mennyire komoly. Ne feledjük, akkor még nem volt internet meg özönlő hírfolyam, hanem csak néha lehetett találkozni elejtett infókkal, valami újságban, vagy filmklubon. Amikor Lucas az 1. részt elkezdte készíteni, akkor a rajongók már hosszú ideje ostromolták a régi terv valóra váltásáért, eltelt közben vagy tíz év. Régi terv volt az, és ebben nekem nincs semmi meglepő.

kárárámaispj 2020.11.13. 23:42:35

@Androsz:
83ban mindenki hallotta, hogy 9 részes ciklus lesz? Hát, nem tudom, te merre jártál 83-ban, de hogy rajtatok kívül senki nem gondolta, hogy a közepét láttad 9 résznek, az biztos.... mellesleg a magyar bemutató 84ben volt.
Aztán mély kuss volt 99ig.

zord íjász · zordidok.blog.hu 2020.11.14. 00:21:59

@kárárámaispj: Most békés hangulatban vagyok, ezért segítő szándékkal fogok reagálni.

A 3 nevezett személy kommentje az első 100 komment van. Hiába kattintasz rá itt a nevükre, a rendszer nem fog odavezetni a kommentjükhöz. Ehhez le kell görgetned/rá kell kattintanod a kommentszekció fejlécében "az összes kommentet szeretném látni" gombra, és ha nem akarsz keresgélni, akkor utána rákkatintva a nevezett urak nickjére már odavisz a rendszer a kommenthez.

Nincs mit.

zaturek 2020.11.14. 07:42:09

@kárárámaispj: "George Lucas, a forgatókönyv írója és rendezője kilenc részre tervezi a történetet, melynek eleje és befejező része 2000-re kerekedik majd ki. Nemrég olvastuk, hogy elkészült a Csillagok háborújának folytatása, A birodalom visszavág címmel. "

Forrás: Rakéta Regényújság, 1980-07-22 / 30. szám

eßemfaßom meg áll 2020.11.14. 08:03:22

@Androsz: A SW EREDETILEG "SW" volt nem "SW ep4. New Hope", a Birodalom bemutatásakor küldték újra moziba, akkor már lecserélt címmel. Aki az eredeti bemutatót látta Mo-on 79-ben az még SW-t látott aki a Birodalom premierje után nézte meg az újravetített első részt annak már ep4 volt.

@kárárámaispj: "Most komolyan arról akarsz meggyőzni, hogy gyerekként beültél a moziba, és az első percbe a felirat első sorára emlékeztél?" Én gyerekként a Birodalmat láttam először és igen, az első ami megmaradt belőle, hogy ez valaminek az 5. része, a második, hogy lóg egy faszi a barlangban és varázsol a kezével, a harmadik meg a hósiklók elindulása, ott fostam magam alá az ámulattól és azóta vagyok függő.

eßemfaßom meg áll 2020.11.14. 08:21:15

@Androsz: "Nem tudom pontosan felidézni, hogy mi volt az, de tudom, hogy volt olyan apróság a könyvben, ami arra utalt, hogy amikor az készült" Szerintem az előszóra gondolsz amiben egy oldalon leirja az ep1-3 sztoriját meg Leia videoüzenetére a"Clone elleni háború"val, - itt nyilván a fordító nem volt a helyzet magaslatán, az angolban Clone wars szerepel. Eredetiben a filmben is ott a Clone wars, a szinkronban Leia csak simán háborút mond.

eßemfaßom meg áll 2020.11.14. 08:25:56

@kárárámaispj: "de hogy rajtatok kívül senki nem gondolta" az, hogy te valami információs fekete lyukban éltél az nem irja felül a létező valóságot.

]{udarauszkasz 2020.11.14. 08:27:31

Valamennyi megmagyarazhato.
1: csak a mi galaxisunkban milliardnyi exobolygo letezhet, amelyekbol ha csak minden 1000.foldmeretu,meg akkor is millionyi bolygorol beszelunk. Ha csak minden tizediket terraformaljak(ez egy tobb tizezer eves, Kardashev 2 civilizacio, amelynek nem problena ilyensmi) meg akkor is szazezer bolygo lesz foldszeru.
2. Evezredek ota vannak beszamolok visszatero lelkekrol, lelekvandorlasrol, leinformalhatoan. A jelenseg nem csak a vallasokban van jelen.
3
Lezerkard: tobbfajta koncept letezik a lezerkard kivitelezesere, a leghatekonyabb jelenleg a plazmameghajtasu, amely vegso soron egy langvagonak felel meg. Persze ezek utkozeskor athatolnak egymason, igy a Jediknel latott pengeakasztas ezzel a modszerrel meg nem megoldott, viszont az izzo wolfram rudas verzional igen
4. Fenysebesseg: Einstein Rosen hid, fizikailag lehetseges, csak a jelenlegi tudasunk szerint tul sok energia kell hozza. De ezzel lehet ugy teret hajlitani, hogy nem kell a fenysebesseget atlepni, hanem szimplan a terbeli tavolsagot csokkentjuk le emberi leptekre.
5.
Feltehetoen, ha kepesek hajlitani ugy a teret, hogy tavoli pontokra nyissanak atjarot, akkor valoszinuleg a normal hajtas is a gravitacio manipulalasaval lett megoldva. Egy pulzalo, nem folyamatos uzemu gravitacios hajtomu gravitacios hullamokat kelt. Ha ennek a rezgesi tartomanya a hallhato tartomanyba esik, az hallhato akar a vilagur vakuumaban is. Sot, ha olyan profin manipulaljak a gravitacios mezot, ott akar egy gravitacios pajzzsal megoldhato a belso atmoszfera vedelme is, ugy, hogy azt osszehangolva a tavozo urhajok burkolataval, pajzsaival, azok atlephetnek a pajzson, mig a legkor megmarad.
A serult, szetlott csatahajokon bizony ki-kiroppentek neha az emberek a vilagurbe, mert ott a pajzsot szetlotte az ellenseg.

]{udarauszkasz 2020.11.14. 08:31:29

En 85ben neztem a moziban, akkor meg elso resz volt a SW. A Jedi visszatert pedig a 3.
Mikor a New Hope kijott, utana szamoztak at.

eßemfaßom meg áll 2020.11.14. 08:59:09

@eßemfaßom meg áll: megjegyzem a leiavideos jelenetnél is van némi porbléma a történet szövetével, Kenobi egyrészt nem emlékszik arra a droidra amelyikkel összenőve harcolta végig a háborút meg már előtte is megmentette az életét, és "ilyen modern" R2 egységnek nevezi az akkor már minimum 32 éves kukát.

]{udarauszkasz 2020.11.14. 09:02:28

@eßemfaßom meg áll: azert, mert kamuzik, vedeni akarja a droidot. Persze a droid nem veszi a lapot, valtig hajtogatja, hogy o Obi van droidja.

eßemfaßom meg áll 2020.11.14. 09:03:20

@]{udarauszkasz: A S.W. 81. óta ep4 New Hope, a Birodalom és Jedi meg születése pillanatától ep5. és ep6. soha nem voltak 2-3ra sorszámozva

eßemfaßom meg áll 2020.11.14. 09:06:40

@]{udarauszkasz: Miért és kitől akarná védeni a droidot amikor épp a lázadókhoz viszi? Látom, hogy a megmagyarázhatatlan baromságok megmagyarázását tűzted ki célul de ne vidd túlzásba, árt a szépségnek.

apro_marosan_petergabor 2020.11.15. 00:26:14

@midnight coder: Sci-Fi kedvelő vagyok, fantáziám nagy - a bárgyú, hasbaakasztós dolgokat viszont nem szeretem, untatnak.

DarkFuture 2020.11.15. 19:57:00

@eßemfaßom meg áll: Nézzél űrsétás videókat pl. amikor az ISS-t szerelik az űrhajósok aztán tegyél fel kérdéseket a NASA-nak,ha nem hiszel benne.

eßemfaßom meg áll 2020.11.16. 07:19:35

@DarkFuture: nincs olyan video ami felül tudja írni a fizikát

eßemfaßom meg áll 2020.11.16. 07:26:21

@DarkFuture: Mondjuk linkelhetnéd azt amire gondolsz, amiket én láttam azon síri csend és hullaszag van meg némi rádióforgalmazás

Androsz · http://wikipedia.blog.hu/ 2020.11.16. 18:34:05

@DarkFuture: Valóban, egy konkrét részlet egy konkrét videóból, ha ezek szerint ismersz ilyeneket, sokat segítene annak eldöntésében, hogy hol van a félreértés.

Macropus Rufus 2020.11.17. 15:19:50

@Lord_Valdez: "Ez speciel nem annyira elképzelhetetlen. Pár percet túl tudsz élni a világűrben, ha nem próbálod meg visszatartani a levegőt."
ez sajnos nem így van. Ha hirtelen leesik a rendszerben a nyomás akkor a véred úgy fog viselkedni mint amikor kinyitsz egy üveg szénsavas akármit. Esélye sincs a túlélésre.
Gondolj bele, hogy az emberke agyában is az játszódik le mint a szénsavas üccsik esetében.

Macropus Rufus 2020.11.17. 15:24:02

@bbrrr: a bombázással az a gond, hogy ahhoz kell valami ami lehúzza a bombákat a bomba térből. Ez a Földön a gravitáció. Ott meg az űrben hullottak ki a bombák. Nem volt indító töltet ami kvázi kilövi őket. Több gond nem volt vele. :)

Macropus Rufus 2020.11.17. 15:48:11

@Sir Gombóc: ez biztos is. Ez olyan mint a Jedi kristály. Az meg a Roburban volt anno. Az is teljesen autentikus folytatás. :D

Star Wars: Az álmok birodalma:
www.youtube.com/watch?v=e22WVweA1mk

ezt még jóval a 99-es első rész előtt készült. Ebben szó nincs az első három részről, viszont arról igen, hogy a 4. rész forgatókönyve túl nagyra sikeredett és ezért 3 részre lett bontva. Tehát ha te anno olvastad valahol akkor arról még Lukács sem tudott.

(am. belinkelt youtube videó nekem nagyon tetszik. Mindíg is bejöttek ezek a behind of scene videók. Pláne a StarWars :) )

Macropus Rufus 2020.11.17. 15:57:34

@Bobby Newmark: "Biztos vagy benne, hogy ez a filmben is benne van, nem csak a forgatókönyvből írt regényben?"
Amikor Luke megy Yodahoz a Dagobára, akkor a x-wing kijelzőjén ott van az amit Artu csipog neki. De csak abban a részben. Se előtte se utána részekben ilyen nincs.

pbs.twimg.com/media/EbeN0GRUMAIvos_.jpg

Macropus Rufus 2020.11.17. 16:03:59

@wmiki: :)) azért azt mondani, hogy az evolúcióban sokkal több minden nincs megmagyarázva mint a teremtésben. A teremtés eleje is hiányos idézett a Bibliából

" Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld még kietlen és puszta volt, a mélység fölött sötétség volt, de Isten Lelke lebegett a vizek fölött. "

Mikor teremtette a vizet? Isten megteremtette a földet és az eget. Vizet nem. Tehát akkor az mindig is volt. Akkor azt ki a fene teremtette, mert olyan nincs, hogy van és senki nem teremtette. Szóval már a második sorban gondok vannak a Bibliában. :p
És ezek után ekézed az evolúciót... okés az evolúcióval kapcsolatosan nekem is vannak kérdéseim, de már ne is haragudj, ha egy manuál második oldala hibás akkor milyen lehet a többi 3436 oldal, ha már az elején ennyire figyeltek csak oda... :o

Macropus Rufus 2020.11.17. 16:17:59

@DarkFuture:
tény 1.: ha nincs közvetítő közeg nincs hang sem. Elemi fizika.
tény 2: viszont a NASA rögzít hangokat amik

Ez utóbbi hangok rádiófrekvenciák. Még a Földnek is van hangja. De ezeket nem a közeg rezgése továbbítja, hanem sima rádiójelként terjednek. Sztem ez zavart meg téged. Ezeket a hangokat nem hallod, csak akkor ha egy kvázi rádióval befogod őket, akár csak a közönségek rádió adókat.

Macropus Rufus 2020.11.17. 16:27:30

@Androsz: a gond ott van, hogy Lukács bátyja minden esetben módosítja némileg a sztorit. Tehát anno nem volt szó még 5-6-ról sem. Az ősbemutató címe ennyi volt: Star Wars. Semmi több

Nyitó rész 1977-ből: www.youtube.com/watch?v=iXDnFYu91vY

Tehát akkor még csak elméletben tervezgette a folytatást ui. lehet bukta lesz a vége. Aztán mikor még sem lett akkor jött az 5,6 és ekkor kapta meg az első SW a 4. rész megnevezést és az Új remény alcímet. A 90-es évek elején 80-as évek végén készült dokukban szó nincs arról, hogy lett volna 1-3 rész tervben. Ez akkor került elősszőr képbe amikor 1994-95-ben kiadták a THX hanggal megspékelt verziót. Abban volt elsőként megemlítve, hogy már réges-régen tervezi az első 3 részt, már akkor tervezte amikor még kész sem volt a 4 rész. Csak azt a sz@r dumát nyomta, hogy nem volt meg a technológia arra, hogy olyan legyen amit ő szeretne.
Ez azért ordas nagy rizsa mert az ILM gyártotta le többek közt a T2 1992-ben aminek azért ütött a látványa rendesen és ugye az ILM-et meg ő hozta létre pont a SW készítése miatt. Szóval már akkor rendelkezésére állt a technológia.
Lukács egy igazi jó mesemondó. :D

ps.: am. már 1976-ban meg volt az a forgatókönyv amiből az 5-6 is készült. Gyak. 1db forgatókönyvet írt, csak az némileg hosszúra sikeredett és ezt 3 részre szedte. Ezekből lettek a 4. 5. és 6. részek.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2020.11.19. 08:20:20

@Macropus Rufus:
Ahhoz, hogy ez megtörténjen az kell, hogy az üdítőben 1 barnal nagyobb parciális nyomású oldott gáz legyen (4-4,5 bar van benne). Ezt úgy gyártják, hogy lehűtik (,hogy több gázt tudjon feloldani) , nagy nyomásnak teszik ki, és hidegen zárják le.
A te véredben viszont 0,2 barnyi van mindössze tengerszinten. Ha serpa vagy, és magashegységben élsz, akkor ez inkább csak 0,1 alatt. (Valószínűleg az űrhajóban se lenne tengerszintnek megfelelő nyomás, mert nem praktikus.)
Nálad nem lesz ilyen látványos hatás.

Gondolj bele, hogy mi történik, ha egy búvár gyorsan a felszínre jön. 10 m-nél tipikusan az égvilágon semmi (ott van 1 bar extra nyomás). Még akkor se, ha az egész napot víz alatt töltötte.
A keszonbetegség ennél nagyobb mélységeknél szokott kialakulni, bár ott se ilyen látványos, hanem egy több órás folyamat.

2020.11.26. 10:56:05

@wmiki: te hülye fasz. Az evolúcióra meg az ősrobbanásra tonnányi bizonyíték van, amire nincs semmi bizonyíték, az a te idétlen istenbácsis faszságod. Te istenbarma, ha ennyire tudományellenes vagy, legyél már következetes és tedd le a számítógépet, vágd el az internetkábelt, és kommentelj a varázslattal, amiben hiszel.

Solo_ 2020.11.26. 12:29:38

Nem csak a főbb helyszíneke, de BÁRHOL szállnak is le, a SW -ban, ott mindig tök ugyanannyi a gravitáció, mint a Földön. Mint a Birodalom visszavágban, amikor az Ezeréves Sólyommal egy aszteroidán szállnak le egy lény gyomrába és ott kilépve a Millenium Falconból mászkálnak a dög gyomrában. Ott is ugyanúgy mozognak, mint a Földön korzóznának. És persze ott sem kell szkafander nekik. :)
süti beállítások módosítása