Az idén már 55 éves Steven Soderbergh trilógiája, az Ocean's mintegy 17 évvel ezelőtt, 2001 -ben kezdte meg világhódító útját és lett milliók kedvence szinte minden kontinensen. A Lewis Milestone - Frank Sinatra - Dean Martin nevével fémjelzett 1960 -as "Dicső tizenegy" nyomdokain haladó és annak sikerére aspiráló akció-vígjáték legelső epizódja, az Ocean's eleven rögtön megalapozta a franchise népszerűségét, mégpedig váratlan fordulataival, trükkös jeleneteivel, intellektuálisan visszafogott humorával és nem utolsó sorban a kulcskarakterek - Danny Ocean (George Clooney), Rusty Ryan (Brad Pitt), Linus Caldwell (Matt Damon) és Terry Benedict (Andy Garcia) - óriási alakításaival. Mert ebben a filmben senki nem hibázott, mindenki maradt a karakterében, hozva annak jellemzőit. A sztároknak persze nem kellett őrült nagy alakításokra készülniük, csupán egyszerű, világos motivációkkal rendelkező, hétköznapi jellemek eljátszására volt szükség, de ennyi elég is volt a sikerhez.

Danny Ocean csapata rafinált bűnözőkből áll, akik óriási balhéra készülve csapolják meg három Las Vegasi casino páncéltermét, ugyanazt a "nagykutyát", Terry Benedictet (Andy Garcia) kifosztva. Tervük jól kidolgozott, a végrehajtás pedig vérprofi, sőt zseniális. Hogy miért szeretjük annyira mindezt a moziban megnézni? Mert jó látni, ahogyan olajozottan működik egy team és mert élvezetes végigkövetni egy briliáns bűntény minden mozzanatát, (intelligens bűnözők, valódi egyéniségek tolmácsolásában). Ami pedig a bónusz ráadás: Danny Ocean csapatának tagjai nem csapják be egymást, sőt összetartanak és simán elosztva a pénzt (163 millát) békésen, barátságban válnak el az akció végén. Danny visszaszerzi felesége szívét és teljes a happy end. Az egész végtelenül tiszta, elegáns, könnyed és intelligens. EZÉRT szeretjük annyira (többek közt).

A franchise második epizódja, a 2004 -es Ovean's twelve sajnos már nem tudta megismételni a sikert: míg az eredeti rész az IMDb közel fél milliós szavazattal 7,8 pontig jutott, addig a második fejezet csak 6,5 pontot tudott begyűjteni. Pedig itt a megszokott szereplők mellett bevetésre került a gyönyörű Catherine Zeta-Jones is, illetve a francia sztár Vincent Cassel és a jó öreg Bruce Willis. A cselekmény áthelyeződött Európába és a csapat nyomába szegődő szépséges Europol ügynök (Zeta-Jones kisasszony) is új motívumként jelent meg. Sajnos azonban egy csapongó katyvazt készítettek, aminek se füle se farka, így a 6,5 pont még sok is ezért a részért (nálam éppen megütötte az 50% -ot).

Aztán jött a harmadik fejezet 2007 -ben, az Ocean's thirteen, Al Pacino -val és a népszerűség újra emelkedett, igaz csak keveset. (Az IMDb -n 6,9 pontig jutott, szemben az első rész azóta is töretlen sikerével, a 7,8 pontos csúccsal.) Pedig Soderbergh ezúttal is kitett magáért: ebben az epizódban több személyes érzelmet is pakolt a történetbe, a csapat Reubent (Danny Ocean barátját és mentorát) bosszulja meg a lehetetlennek tűnő rablással, ami egyben Willie Bank (Al Pacino) tönkretételét is célozza. Van szenvedély, remek akciók és újra egy zseniális rablás, így ez már újra egy minőségi darab lett.

A 2007-es résszel lezárult a trilógia, Soderbergh letett a további folytatásokról, tegyük hozzá: bölcsen, mert a franchise kifulladt. Ám 2018 -ban Gary Ross (Clooney és Soderbergh produceri közreműködésével) mégis leporolta a 11 éve pihenő sztorit és elkészítette annak női verzióját. A végeredmény azonban gyengécske lett, jóindulattal közepes szintet hozva, főleg a nagy-sikerű előzményekhez és leginkább a legelső fejezethez viszonyítva. (Az IMDb -n jelenleg 6,3 ponton ál, 25 ezer szavazat után.) Hatásvadász és kicsit műanyag az egész, kiprovokált konfliktusokkal, klisékbe passzoló karakterekkel, rendelésre készült sztorival.

Az egyik legnagyobb probléma a filmmel az, hogy Ross a legkevésbé sem törekedett bárminemű eredetiségre, inkább az látszódik, hogy hűen másolta a Soderbergh - féle sikerfilm (2001-es fejezet) jól bevált paneljeit és stílusjegyeit. Nincsenek új megközelítések, bátor újítások, önálló elképzelések. Ezúttal egyébként Danny Ocean húga, Debbie (a még mindig fantasztikus megjelenésű Sandra Bullock) a központi figura és Anne Hathaway, Rihanna, Cate Blanchett, Helena Bonham Carter a húzónevek. Közülük leginkább Cate Blanchett emelkedik ki játékával (de csendben azért megjegyezném: Rihanna is eszméletlen estélyiben; emlékezetes pillanatokat okoz a férfi nézők számára). 

A téma most nem kaszinók kirablása, hanem ékszerlopás, természetesen nagyon rafinált módon. Ám valahogy az Ocean's Elevenre jellemző könnyed és spontán elegancia illetve lazaság teljesen hiányzik az egészből. Más a film alaphangulata is, mintha egy nagyon régen megszeretett bort, évekkel később újra megkóstolnánk, de sehogyan sem találnánk azt a bizonyos régi ízt. 

Az összhatás mesterkélt és kiszámítható, bár a hölgyek valóban próbálnak kitenni magukért és tényleg gyönyörűek. De sajnos így is zavaróan érezhető, hogy ez egy újrabutolt remake a "még egy bőrt húzzunk le a franchise -ról" elvét követve. Értékelésünk: 2 és fél csillag.

 2018.06.26.(11:55)

Már évek óta vezeti a legnagyobb filmes portál, az IMDb népszerűségi listáját az 1994 -es The Shawshank Redemption (Remény rabjai) amit számtalan mozis oldal, filmes szakértő, illetve kritikus tart ma is a filmtörténelem legjobb filmjének. Az érdem nagyon nagy részben Stephen Kinggé, aki 1982 -ben megjelentette "Különböző évszakok" című könyvét, melyben négy novelláját olvashatta el az olvasóközönség. Ezek közül hármat felkapott Hollywood és filmet készített belőle. A négy mű: The Body, Apt Pupil, The Breathing Method és a Rita Heyworth and Shawshank Redemption. Az utóbbi lett az a film, melyből 12 évvel később, 1994 -ben Frank Darabont (56-os magyar szülők gyermeke) elkészítette a Remény rabjait. A Tim Robbins és Morgan Freeman főszereplésével leforgatott börtönös dráma kezdetben nem aratott osztatlan sikert Amerikában, sőt a mozis bemutatók hónapjai még az előállítási költségeket sem fedezték. Később azonban, a házimozis forgalmazás időszakában óriásit változott a helyzet: a nagyközönség megszerette az alkotást és évről évre növekedett népszerűsége szerte a világon. Napjainkban a Remény rabjai minden közvélemény-kutatásban az elsők közt szerepel a legkedveltebb filmek listáján. Kérdés azonban: miért? Mi a film titka?

Első helyen a történetet említeném, mely érdekes, fordulatos, meglepetéseket tartogató és egy óriási csattanóval zárul. A helyszín egy amerikai börtön, mely King sztorijában Maine államban található, neve Shawshank. Valójában azonban a filmet az Ohio állambeli Mansfield városában fekvő "Ohio State Reformatory" épületében forgatták. A sztori kulcskaraktere Andy Dufrense (Tim Robbins) egy hétköznapi bankár, akit felesége és annak szeretője megöléséért életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélnek, melyet a Shawshank -ben kell letöltenie. Andy sokáig tanácstalan a rácsok mögött, ahol még egy deviáns banda is kipécézi magának. Idővel azonban kivágja magát: az igazgató könyvelője lesz és mint ilyen nélkülözhetetlenné válik a börtön piszkos ügyeinek tisztára mosása miatt. A direktor megvédelmezi tehát a többi rabtól és még egy jóbarátra is szert tesz: Redre (Morgan Freeman), aki a raboknak tud különböző tiltott eszközöket becsempészni. Kettejük barátsága a film egyik központi eleme.

Andy két teljes évtizedet tölt ártatlanul a Shawshank falai között, majd eldönti: nem tűri tovább az igazgató megaláztatásait és megszökik. Döntésében nagy szerepe van annak is, hogy direktor megakadályozza Andy ártatlanságának tisztázását, mikor egy tanú révén ez lehetővé válna. Szökése zseniális, intelligens és elegáns egyszerre, mivel nem csupán eltűnik egy nap a börtönből, de még az igazgatót is tönkreteszi. Menekülése napján cellája falán csak a Red által becsempészett Rita Hayworth plakát árulkodik valami szokatlanról, mégpedig a mögötte található hosszú-hosszú járatról, mely a falakon túlra vezet. (Meg egy nagyon elkopott érckalapács egy bibliában, melyről maga az igazgató mondja egyszer Andynek: "benne van a megváltás".)

A remény rabjainak cselekménye az első pillanattól az utolsóig fenntartja a néző érdeklődését, folyamatosan tartogatva meglepetéseket és fordulatokat. Megragadja igazságérzetünket az ártatlanul börtönbe zárt átlagember sorsa, a csendes, becsületes bankár története, aki valójában bármelyikünk lehetne. Talán ez az egyik titka a filmnek: az átélhetőség, a főszereplővel való könnyű azonosulás. A narrátor szerepét Red tölti be, valójában ő meséli el az egész történetet. Ő mondja a végén azt is: " ... van madár, mely nem bírja a kalitkát. Túl ékes a tolla ..." Andy természetére nem is lehetne találóbbat mondani. Túl okos és túl szabadságszerető a börtönhöz. Tim Robbins pedig mintha erre a szerepre született volna, annyi átéléssel és természetességgel mutatja meg a karaktert számunkra. A másik sikertényező Shawshank világa: egy titokzatos közeg, az 50-es és 60 -as évek egyik amerikai börtönének belső, kegyetlen, saját törvényei szerint működő világa. Izgatja fantáziánkat ez a különleges helyszín, mert annyira távoli és idegen tőlünk. Harmadsorban az emberi kapcsolatokat említeném, melyek a film igazi értékei. Az, ahogyan Andy és Red segítik egymást és ahogyan mindketten támogatják az öreg Brooksot (James Whitmore) annak példája, hogy bármilyen reménytelen helyzetbe is kerülünk, mindig kaphatunk társat megpróbáltatásinkhoz. Végezetül a Remény rabjainak negyedik sikertényezője kétségtelenül a "tanmese" jelleg: a vesztésre álló, gyenge, kiszolgáltatott és tönkretett "kisember" hirtelen talpra áll és okossággal, ravaszsággal, mindenki eszén túljár. Kinek ne tetszene ez a "felállás"? Szívesen látjuk, szívesen éljük meg, mert annyira emberi és annyira szívünkhöz közel álló. 

Ami a mellék-karakterek megszemélyesítőit illeti, négyen emelkednek ki: Bob Gunton az igazgató szerepében, Clancy Brown a börtönőrök szadista parancsnokaként, Mark Rolston, az Andy -vel kezdetben erőszakoskodó nővérek vezetőjeként és Gil Bellows akit Andy érettségihez segit a flmben. Mindannyian remekelnek, de az igazgatót megjelenitő Bob Gunton a legjobb. Száraz, visszafogott és lelketlenül gonosz alakja végig meghatározó a történetben.

A remény rabjai egy szívbemarkoló, egyedi és szerethető történet, mégpedig különleges helyszíne, fordulatos sztorija, főhőse és szereplőinek kapcsolata miatt. Egyetértünk azzal a többségi véleménnyel, hogy a filmtörténet egyik legjobbja, vagy A legjobbja. Értékelésünk természetesen 5 csillag.

***

Egy film sikerességét a pénzügyi szakemberek rendszerint a nézőszámon és a bevételeken szokták lemérni. Ha ezek alapján vizsgáljuk az elmúlt 50 nap mozis "termését", akkor 8 alkotás mindenképpen kiemelkedik: legelső helyen az új Bosszúállók, mely 558 ezer nézőt vonzott eddig a mozikba (kis hazánkban) és 877 milliós bevételt generált. Második  a Deadpool 2 összesen 342 ezres nézőszámmal és 495 milliós kasszarobbantással, bronzérmes pedig a legújabb Star Wars epizód, a Solo-film, melyre (eddig) 202 ezren voltak kíváncsiak, 311 milliót hagyva a mozi-pénztárakban. 

A negyedik film egy olyan alkotás, melyet szinte mindenhol lehúztak a filmes blogok és profi vagy önjelölt kritizálók, pedig óriási sikert aratott (nekem is nagyon tetszett), ez pedig a Jurassic World 2. Majdnem 128 ezren látták eddig Magyarországon és 202 milliót fizettek jegyeikért. (De nyilván ez még sokat fog emelkedni, hiszen még csak a nyitóhétvégén vagyunk túl. Ötödik a sorban a túlsúlyos Melissa McCarthy ökörködése, a Partiállat (100 ezres nézőszámmal és 154 milliós bevétellel), hatodik a Diane Keaton és Jane Fonda nevével fémjelzett vígjáték, a  Könyvklub (59 ezer néző, 83 milliós bevétel), hetedik a Vasmacska kölykeinek remakeje, az Átejtve (44 ezer nézővel és 63 milliós inputtal) és végül nyolcadik az új "szellemes" horror, az Örökség (8318 néző, 12 milliós bevétel). 

Az Egyesült Államokban persze kicsit más sorrend alakult ki: ott előkelő helyen végzett az Ovean's 8 és a Hotel Artemis melyek az Átejtve és a Partiállat helyett kerültek a legnézettebb nyolc film közé. De a Bosszúállók és a Deadpool 2 ott is uhyanúgy tarolt, mint nálunk. Ami Ron Howard új Star Wars filmjét, a Han Solo sztoriját feldolgozó legfrissebb Csillagok háborúja mozit illeti: kétséges, hogy valaha elérné a többi epizód bevételeit, például a Zsivány egyes 1056 millióját, vagy az Utolsó Jedik 1332 milliós állom-szintjét (nem beszélve az Ébredő erő 2068 milliójáról). 

A június második felére eső filmes folytatás is érdekesen alakul majd: jön a Gotti (John Travoltával), A merülés a szerelembe (Alicia Vikanderrel), az Ocean's 8 (a Sandra Bullock csapattal) és a Sicario 2 (a Benicio Del Toro - Josh Brolin párossal), illetve a Szupercella folytatása a július 6-án, vagyis éppen a premier-bemutató "környékén" 72 éves Sylvester Stalloneval. Csak győzzük megnézni!

***

Aki szereti a horror műfaját, az szeret szembenézni saját félelmeivel és kedveli azt a borzongás illetve rettegés nyújtotta különleges érzést is, mely a képernyő előtti biztonságban ücsörögve úgy járhatja át, hogy közben "az én mit tennék az ő helyében" örök kérdés boncolgatásával speciális élményeket szerez. A világ filmipara folyamatos "termel" jó horror-filmeket, melyek nagy része egy-egy klisébe is simán besorolható: így vannak szellem-világgal foglalkozó horrorok, szörnyes filmek, megölhetetlen sorozat-gyilkosokra építő történetek, paranormális sztorik, véres-megtorlások és pszicho-horrorok. (Meg nyilván mindig vannak olyan új megközelítések is, melyek sehová sem sorolhatóak be.) Ha végigtekintünk a kínálaton és túllépünk a nagy klasszikusokon (pl. Halloween, Péntek 13, Texasi láncfűrészes gyilkos), valami különlegest keresve, a következőkre bukkanunk:

Mártírok (Martyrs)

A franciák tudnak "beteg filmeket" készíteni, ilyen a 2008-as, Pascal Laugie rendezte Mártírok is (melynek lett később amerikai változata is, meg sem közelítve az eredetit) és ilyen a két éve bemutatott Raw (Nyers), ami hasonló viharokat kavart a közvéleményben. A Mártírok egyik érdekessége, hogy szinte csak a legvégén áll össze a nézőben az összkép, ekkor derül ki, hogy mire föl volt a rengeteg kínzás és gyilkosság. Véres, kegyetlen, rideg, emberi mivoltából kivetkező a sztori. Az ember csak nézi és borzong, miközben nagyon vegyes érzések kerítik hatalmába. A film egy nagyon szélsőséges változatát képviseli a horror műfajának, a "kegyetlenség-manifesztációt", mely még a XVIII. században élt (szintén francia) De Sade márki követőit is kiakasztja (pedig az említett arisztokrata volt a szadizmus névadója). A Mártírokat semmiképp sem javaslom "mezei horror kedvelőknek" inkább a műfaj hard-core rajongói vállalják be.

Ideglelés (The Blair Witch Project)

Az egyik legkülönlegesebb horrorfilm, bár már 19 éve annak, hogy a Daniel Myrick - Eduardo Sanchez rendezőpáros elkészítette. Nagyon ütős volt 1999 -ben már az alapötlet is, melyet hasonló hatásfokkal nem is lehetett többször "elsütni". A lényeg: kézi-kamerával rögzítették, hihetetlen realizmussal, megdöbbentő valóságszerűséggel az egész történetet: pár fiatal részvételével egy erdőben (egyébként alig 35 ezer dollárból, rekord-alacsony költségvetéssel). Óriási szerintem. A háttérsztori a helyi boszorkány-legendákról nincs is túltolva, inkább arra megy rá az egész, hogy átéljük, (mégpedig személyes élményként) az ismeretlentől való rettegés érzését. És működik a dolog, mert ott ülsz a képernyő előtt és csak lesel, majd gondolkodol: mi okozhatja a csontvelőig hatoló félelmet és te mi a fenét tennél ha ott volnál köztük? Vagyis a film eléri célját. Csak erős idegzetűeknek ajánlott, a kevés véres scene ellenére. Ja ... és utána egy darabig hanyagold az éjszakai természetjárást.

Fűrész (Saw)

Készült belőle (vegyes minőséggel) vagy 8 rész (2004 és 2017 között). Nem is az egyes epizódok értékelése, rangsorolása, külön-külön történő kielemzése az érdekes, hanem az a jelenség és pszichózis, ami miatt napjaink egyik legtöbbet nézett horror-sztorija lett a franchise -ból. Mert ezzel érdemes foglalkozni. Mi lehet ennek az oka? Szerintem a bűn-ítélet-büntetés hármasának kérdése, amit a Fűrészben Jigsaw (Tobin Bell) képvisel. Érdekes látni ugyanis, hogy valaki Istent játszva megítéli a bűnösen élőket, majd halálos csapdákba helyezi őket, melyekből csak önpusztítással tudnának kikeveredni, HA megtennék azt, amit csak alig páran vállalnak be: a mérhetetlen szenvedést. Kőkemény szembenézés ez, a tehetetlenség érzésével, önmagunk legyőzésével és a fájdalmakkal. Ugyanakkor kényelmes megúszás is, hiszen hátradőlve, biztonságból szemlélhetjük, hogy milyen agyafúrt csapdákat is készített Jigsaw és hogy vajon megteszik e az áldozatok azt, amit mi valószínűleg nem mernénk.

A legdurvább horrorfilmek listáján nálam a 14 további, így nézne ki:

• A texasi láncfűrészes
• 28 nappal később
• Motel filmek
• A kör
• Insidious
• Kaptár filmek
• Sikoly filmek
• Sinister
• [Rec 1-2.]
• Átok
• Péntek 13 filmek
• Halloween filmek
• Cannibal Holocaust
• Démonok között filmek

Az viszont tény, hogy nagyon szubjektív kinek mi jön be és mi a félelmetes. Minden horror-kategóriának megvannak a maga rajongói és akkor még nem beszéltünk azokról a filmekről, melyeket nem mindenki tekint horrornak (mint pl az Alien filmek). A lényeg: bátran vágjunk bele a legjobbakba, aztán beszéljük meg. Hajrá!

/Nem tartozik szervesen a témához, de egy érdekes elemzést ajánlanák a Jurassic World 2-ről, ami szinte az egyetlen pozitív kritika a filmről./

*** 

Rengeteg a filmes blog, a különböző filmes portál, honlap illetve közösség vagy egyéb felület az interneten. Most lett még egy, a Scriptory. Mely egy személy, egy blog és egy Ars poetica is. egyben. Magam írom, lelkesen (egyelőre), mert bolondulok a filmekért és olyan sok a méltatlanul kezelt alkotás, alábecsült mű, rosszul értelmezett filmes sztori. De talán ha egyel bővül a blog-kínálat, nem dől össze a világ és olvasni is fogja valaki. 

Csak három kérésem van:

1. ne személyeskedj!
2. ne becsméreld a posztokat konstruktív kritizálás helyett
3. ne trágárkodj hozzászólásaidban

Ha felvennéd velem a kapcsolatot, ide írj: scriptory1@gmail.com

scriptory.blog.hu

***