Éppen a napokban került a hazai mozikba Frenando León de Aranoa különleges filmje Pablo Escobar (El Patrón) kolumbiai drogbáró életéről, Javier Bardem és Penélope Cruz főszereplésével. Maga Escobar ismert név ma is a világ számára, hiszen többé-kevésbé köztudott módon 1981 és 1991 között, vagyis egy teljes évtizeden keresztül volt a világ egyik legnagyobb hatalmú és leggazdagabb embere, élet - halál ura a Rio Grandétól le egészen a chilei Tűzföldig. A kolumbiai Medellín városából  - és annak szomszédságában lévő luxusbirtokáról - irányította hatalmas drogcsempész-szervezetét, mely évente több tonna kokain juttatott az USA -ba, hatalmas nyereség mellett. Escobar több száz (talán több ezer) fegyveresnek parancsolt és bérgyilkosok (azaz sicariók) hada leste utasításait. Életéről épp a film kapcsán több cikk is megjelent már (az egyik legalaposabb poszt bemutatja Escobar előéletét is), így jelen írásunkban inkább a filmre koncentrálnánk. 

Az első dolog, ami feltűnhet a film megtekintése kapcsán, hogy rögtön Escobar hatalmának csúcsával indul a cselekménye, vagyis 1981 -ben vagyunk, amikor fényes külsőségek közepette, egy hatalmas fogadáson, saját birtokán (a Hacienda Napoles -en) megalapítja drogkartell szervezetét és hírhedt magán-hadseregét. Sajnos a történet nem terjed ki arra, hogy Escobar hogyan lett drogbáró, miként kezdte "pályafutását", hogyan szervezte meg első bandáját. Pedig érdekes lett volna megismerni El Patrón előéletét. Ezzel azonban adós marad Aranoa filmje. 

A második azonnal benyomás, a film sajátos hangulata. Egy félelmetes és véreskezű maffiavezérről szóló filmet kőkemény és ugyancsak véres, de mindenképpen komor hangulatú megvalósításban képzel el az ember, ám az Escobar valójában egyáltalán nem komor film. A rendezés magát a hírhedt drogbárót kicsit bárgyú, már-már komikus és inkább pozitív, mint negatív, hóbortos figuraként mutatja be. Javier Bardem alakítása egyértelműen kiemelkedő, de koncepciója kicsit érthetetlen, hacsak nem "derítette ki" (ő maga és a filmes stáb), hogy Escobar pontosan ilyen tétova, fura figura lett volna. Ha az utóbbiról van szó (és tételezzük fel ezt), akkor bizony sokakban megdőlhetett a rettegett drogbáróról eddig kialakított kép. Bevallom: én is közéjük tartozom, mert mindig határozott, nagy hangú, erőteljes fellépésű, félelmetes, dühkitöréseket produkáló, szenvedélyes embernek képzeltem el Pablo Escobart, Latin-Amerika leghatalmasabb emberét. Ezzel szemben a filmbéli Escobar egy halk szavú, nehezen megnyilvánuló, időnként zavaros beszédű, groteszk alkatú, ide - oda csoszogó, nagyon kövér, néha szinte nevetséges alak. 

A film eseménytörténete erőteljes aránytalanságot mutat: amellett, hogy egyáltalán nem szól Escobár előéletéről, a teljes játékidő felét, utolsó két évére "pazarolja", amikor Escobár már bukott ember és sorra veszti el barátait, támogatóit, harcostársait. Sajnos nagyon kevés említés történik kegyetlen módszereiről, a láncfűrészes kínzásokról (erről egy jelenetet azért beletettek a filmbe) és hírhedt bérgyilkosa, Velasquez (alias Popeye) akcióiról. Pedig ő volt az igazi sicario, aki a legóvatosabb becslések szerint is legalább 300 embert ölt meg Escobar közvetlen parancsára. Ehhez képest még csak említés sem esik róla. 

Furcsa az Escobar és híres szeretője, Virginia Vallejo kapcsolatának bemutatása is. Az említett nő visszaemlékezései (Loving Pablo, hating Escobar) alkotják a film háttéranyagának jelentős részét, mégis az látszódik, hogy nem volt közöttük szoros és komoly érzelmi kapcsolat (vagy kötődés). Escobar egyszerűen vagyonilag kitartotta a nőt, aki ennek fejében reprezentált oldalán a drogbárók előtt és szexuális együttlétekre volt kapható. Ha valóban így történt, az meglehetősen furcsa megvilágításba helyezi a két ember értékrendjét. (Bár Escobar esetében ennek túl nagy jelentősége nincs.)

Összességében a film izgalmas, érdekes és nagyszerű alakításokkal teli, de mégis nagyon sok tekintetben hiányérzetet hagy maga után. Nem ismerjük meg belőle például igazán Escobárt. Nem tudjuk meg, hogy milyen barátai voltak (ha voltak egyáltalán), miről álmodozott, mi motiválta, mit gondolt a világról, volt e humora, mi lehetett a hobbija, volt e olyasmi, vagy olyasvalaki akitől még ő is félt ... stb, stb? Hiányérzetünk lehet szervezetét illetően is: hogyan épült fel, kik voltak közvetlen beosztottai, hogyan irányította sok száz, majd sok ezer fős, hatalmas hálózatát? Nem látjuk azt a rengeteg akciót sem, melyek mind-mind lépcsőfokokat jelentettek életében: az első gyilkossága, az első emberrablása, az első sikeres csempész akciója, stb, stb. Mindezek sajnos kihagyott lehetőségek maradtak a film végére. Időnként idegesítő a zenei aláfestés és a vásznon látható cselekmény ellentmondásossága is, például amikor vidám, szinte pajkos zenei stílus mellett sorra lövik tarkón a tizenéves sicariokat, meg utcakölyköket a kolumbiai belbiztonságiak. 

Ugyanakkor nagyon sok pozitívumot is felsorolhatunk: a legelső, hogy óriási alakít Bardem és a való életben felesége: Penélope Cruz. Mindketten vágytak erre a fimre és karaktereik megformálására, ami érződik is játékukon, mert élvezettel és nagyon jól felkészülten, igazi átéléssel csinálják végig a filmet. Pozitívum a sok kolumbiai felvétel, Medellín bemutatása, mely mindig is Escobar szűkebb hazája és valódi terepe volt. Tetszetős és történethű Escobar végnapjainak bemutatása is: amikor egymás után hagyják cserben emberei és szinte teljesen magára marad. Bár az ellene szerveződő CIA - kolumbiai - alvilági összefogás nincs eléggé érzékeltetve (csak azt látjuk, hogy az amerikaiak és a bogotai kormány összefognak ellene, de azt már nem, hogy a rivális drogbanda is komoly szerepet játszik bukásában) az utolsó órák elénk tárása teljesen valóságszerű. 

A végső vélemény sokkal inkább pozitív, mint negatív. Az Escobar egy remek thriller (vagy inkább dráma), amit ugyan rengeteg hiányérzet és kihagyott lehetőség jellemez, mégis egy óriási alkotás, nagyszerű színész-teljesítményekkel. Értékelésünk: 4 csillag.

2018.07.23.(01:00)

Már nagyon vártam Rawson Marshall Thurber legújabb filmjét, mert az előzetesek alapján az év egyik leglátványosabb akciófilmjének ígérkezett és mert kíváncsi voltam arra is, hogy mit hozott össze a vígjáték-rendező Thurber és a 46. évén nem régiben túllépett, öregedő - legjobb formájából már sajnos sokat vesztett - Dwayne Johnson párosa. Az igazság az, hogy meglepetésemre egyáltalán nem csalódtam. A Skyscraper izgalmas és baromi látványos lett (szinte minden jelenetében). Az előzetes félelmeimmel ellentétben sem a Die Hard legelső, 1988 -as epizódjával, sem a Pokoli torony 1974 -es nagy klasszikusával nem lett "áthallásos". Ez egy önálló, saját sztorit bemutató, egyedi hangulatvilágú akciófilm lett, szokatlan természetességgel. Ez utóbbit úgy értem: nem műanyag ízzel és gagyi trükkökkel van telepakolva, hanem átélhető scene -ek sokaságával. Élveztem az az igazság és gyorsan elrepült a 102 perces játékidő.

Az alapsztoritól ne várjunk túl sokat, egyszerű, egybites történet: adott egy súlyosan lerokkant (egyik lábát térd alatt elvesztett) és így visszavonult amerikai kommandós (Will Sawyer - Dwayne Johnson) aki egy kínai felhőkarcoló - a világ legmagasabb épülete - biztonsági főnöke lesz (családjával az ominózus épületbe költözve) és adott egy kínai milliárdos (az épület tulajdonosa, Chin Han) aki konfliktusba kerül riválisaival. A riválisok fegyvereseket küldenek az épületbe (élükön: Roland Mollerrel), majd felgyújtják azt, hogy megszerezzék a kínai milliárdos titkos fájljait. Az amerikai ex-kommandós pedig természetesen megmenti az épületet, családjával együtt. Ennyi, nagyjából. 

Tetszett az egészben, hogy Dwayne Johnson ezúttal sebezhető, küszködő, hétköznapi figuraként harcolja végig a filmet; érezhető ahogyan szenved a különböző helyzetekben, ahogyan csonka lábával mássza meg az épületet, ahogyan átugrik tíz-métereket, ahogyan nyög, miközben kúszik, mászik, kapaszkodik. Valahogy ezúttal átélhetőbb és realisztikusabb lett a végeredmény, nélkülözve a túlzásokat és manírokat. Kicsit mindig idegesített az akcióhősök olyan beállítása, mikor megizzadás nélkül, vigyorogva, bárgyú poénokkal csinálnak meg emberfeletti jeleneteket, ugranak át 200 -al repesztő járműveket, vágnak földhöz fél kézzel 8-10 fős katonai alakulatokat, cipelnek fél tonnás súlyokat. Itt nincs ilyesmi, Johnson valóban szenved, nyög és izzad. Mégpedig hihetően.

A moziban ülve én valóban izgultam azon, nehogy lezuhanjon 200 emelet magasból az ipse, tényleg megmarkoltam a szék karfáját, mikor mégis megcsúszott és valóban szurkoltam azért, hogy sikeresen megmentse gyermekeit és feleségét. Tetszettek az izgalmasra megcsinált monumentális jelenetek, a 220 emeletes lángoló épület oldalán felvett szédítő scenek (CGI trükkök ide vagy oda). Látványosak voltak Johnson akrobatikus mutatványai is, melyek révén valósággal elrepült a 102 perces játékidő. Tetszett az is, hogy nem huszonéves nyikhajok alakították a fő karaktereket, hanem jó 40 plusszos fickók. 

Johnson még most is erőtől duzzadó figura, bár láthatóan felszedett pár kilót a Halálos iramban 8 óta. Feleségét, az idén már 45. évébe lépő, de még mindig nagyon vonzó Neve Campbell alakítja, akit 23 évesen még a Sikolyban kedveltünk meg. Ő is kitesz magáért.

Mindent egybevéve a Skyscraper egy kiváló szórakozást nyújtó, baromi látványos és nagyon izgalmas akcióáradat, mely ugyan nem lesz a következő Oscar-gála főszereplője, mégis kikapcsol bennünket másfél órára. Ajánlom az akciókedvelőknek, Johnson rajongóknak és mindazoknak, akik mélyen szántó mondanivaló, bonyolult történet és összetett karakter-bemutatás helyett egy szimpla látványfilmen szeretnék jól érezni magukat. Erre tökéletesen alkalmas ugyanis a Felhőkarcoló. Bőven megéri a mozijegy árát. Értékelésünk: 3,5 csillag (70-75%).

2018.07.20.(11:39) 

A science fiction, vagy röviden sci-fi mint műfaji kategória olyan könyveket, filmeket és egyéb művészeti produktumokat (pl festményeket, képregényeket, színi előadásokat ... stb) jelöl, melyeknek cselekménye a tudományos fantasztikum körébe tartozik. Rögtön hozzá kell, hogy tegyem: elvétve fordul csak elő, hogy egy mű CSAK ebbe a kategóriába tartozzon, hisz legtöbbször valamilyen más vezérmotívum, hangulati elem, esetleg "behatás" is jellemző még az ide sorolt alkotásokra. Lehet ez vígjátéki elem (pl a Vissza a jövőbe filmek esetében), lehet horrorisztikus vonás (pl az Alien filmeknél), lehet kaland feeling (lásd: Star Wars mozik), vagy krimiszerű elem, esetleg akciófilm hatás (pl a Total Recall és Terminátor filmeknél). Ebből aztán rengeteg vita adódik a filmrajongók körében arról, hogy mi számít sci-finek és mi nem. Sokan kizárólag a "vegytiszta" tudományos-fantasztikus műveket sorolják csak ide, míg mások megengedőbbek és az egyéb műfaji-jegyeket hordozó alkotásokat is ide veszik. Én azt mondom: érdemes tágabban értelmezni a műfajt, mert számtalan értékes és érdekes filmet zárnánk ki, ha ragaszkodnánk az eredeti keretekhez. Ugyanakkor én is kizárnék néhány művet a listámból, mert ezeknél NEM a tudományos fantasztikum a központi vezérmotívum. 

Nem vettem a sci-fi műfajba például a Terminátor filmeket, a Vissza a jövőbe alkotásokat (pedig amúgy nagy kedvenceim, csak éppen vígjáték-kalandfilmekként), nem soroltam ide a Star Wars mozikat (számomra inkább kalandfilmek), a Mátrix sorozatot és az Alien-filmeket (melyeket sokkal inkább a horror műfajban helyezem el). Lehetne ezeken a "kizárásokon" persze napestig vitatkozni (hiszen jó adag szubjektivitás jellemzi a műfaji határokat), de nézzük inkább a listát:

10. Mentőexpedíció (2015)

Ridley Scott 2015-ös filmje Matt Damonnal és a gyönyörű Jessica Chastainnel nagyon meglepett három éve, mert nem vártam a sztoritól egy ennyire erős végeredményt. Ez a film fordulatos, meglepetésekkel teli, izgalmas és rengeteg humort is tartalmaz, nem beszélve arról, hogy tudományos szempontból sem lehet találni benne túl sok kivetnivalót. A Mars meghódítása amúgy is "sláger-téma" mostanában és a legtöbb kutató szerint néhány évtizeden belül megvalósításra kerülhet. Ember még soha nem járt a Vörös bolygón és ha ez egyszer megtörténik, az legalább akkora tudományos lépés lesz, mint 1969 július 20 -án a Hold meghódítása.

9. Gattaca (1997)

Az Andrew Niccol rendezte 1997-es sci-fi egyike a leginkább elgondolkoztató filmeknek, melyeket valaha láttam. A genetika mint tudomány napjainkban reneszánszát éli, a származás, etnikai hovatartozás, felmenőink kérdése pedig mind inkább a közbeszéd, közgondolkodás részévé válik. A Gattaca egy olyan jövőbeni világot tár elénk, melyben mindent a genetikai adottságok határoznak meg. Akiben rossz tulajdonságok, betegségek lehetősége, vagy gyengeség van genetikailag kódolva, nem csinálhat karriert, sőt nem is érvényesülhet. A történet főhőse, Vincent (Ethan Hawke) azonban kicselezi a rendszert. A film érdekes, izgalmas és elgondolkodtató egyszerre. 

8. Avatar (2009)

Ha van iszonyúan látványos film, akkor az az Avatar. Cselekménye ugyan tökéletesen behelyettesíthető egy klasszikus westernbe, a fenyegetett indiánokkal, az őslakosok földjét erőszakkal elvenni akaró, kincseikre áhítozó fehér hódítókkal, mégis valahol ez a film is a sci-fi műfajának határsávjába tartozik (bár igazság szerint inkább kalandfilm). Ami miatt a listába felvettem, az a film különleges technikai kivitelezése és annak a fantázia-világnak a kiteljesítése, ami a science fiction moziknak annyira sajátja. El kell ismerni: James Cameron magas minőséget tett az asztalra 2009 -ben és a Sam Worthington - Sigourney Weaver - Stephen Lang trió is kitett magáért. 

7. Total Recall (1990)

A Paul Verhoeven rendezte 1990 -es Total Recall, Arnold Schwarzeneggerrel és a Len Wiseman által 2012 -ben elkészített Colin Farrell - féle verzió sokáig állt versenyben nálam, mert mindkettőnek megvannak a maga előnyei és értékei. Az eredeti, 28 éve készült változat egy nagyon jó rendezéssel került annak idején a mozikba, Swarzenegger erős alakításával, eredeti megoldásokkal és a lélegzetelállító (akkoriban csak 32 éves) Sharon Stone "jelenlétével". A 2012 -es film pedig ütős akciójelenetekkel és a szintén gyönyörű Jessica Biel, illetve a fantasztikus Kate Beckisnsale játékával lett nagyon látványos. Erre a listára mégis a régi változatot választottam, mert sokkal inkább sci-fi jellegű például az idegenek objektumával, melyet a film legvégén aktiválnak.  

6. Szárnyas fejvadász

Ahogyan a Total Recall, úgy a Blade Runner (Szárnyas fejvadász) is kapott egy későbbi változatot. Az eredeti verzió Ridley Scott rendezésében, Harrison Ford, Sean Young és Rutger Hauer főszereplésével, 1982 -ben került a mozikba, míg az újabb változat Denis Villeneuve nevével fémjelezve Ryan Goslinggal, 2017 -ben készült el. Ám míg a Total Recall esetében mindkét változat nagyon jól sikerült, addig a két Blade Runner film közt fényévnyi távolság van: az 1982-es film különleges hangulatú, kiváló minőségű munka, a 2017-es viszont "dögunalom". Listámra nyilván a 82-es film került érdekes témájával, több mélységű, elgondolkodtató tartalmával, a művi úton létrehozott, mégis önálló személyiséggel bíró, mesterséges intelligencia kérdésével. 

5. 2001- Ürodüsszeia (1968)

Stanley Kubrick 1968 -as különleges filmje a 2001: Space Odyssey egyszerűen lehagyhatatlan a valaha készült legjobb science fictionok listájáról. Mert ez is többrétegű, remek látványvilágú, elgondolkodtató és valódi filmélményt adó, ízig - végig sci-fi mű. Gyermekként láttam legelőször és rögtön nagy hatást tett rám, sőt a műfaj nagy kedvelőjévé tett. Bár stílusa nem egészen egyezik azzal, ami számomra a sci-fiben igazán meghatározó és érdeklődést felkeltő (ahhoz túlontúl teátrális és lassú tempójú), mégis alapfilmnek tartom. Ezen a listán az első ötbe tettem nem utolsó sorban a műfajra gyakorolt hatása miatt. 

4. Világok harca (2005)

Steven Spielberg és Tom Cruise 2005 -ös filmje nagy kedvencem már 13 éve. Egyetemista korom óta vallom: ha egyszer egy idegen civilizáció "kopogtat" be hozzánk, az a sokkal fejlettebb hódító és az elmaradott leigázottak szituációja lesz, ahogyan ez a történelemben mindig is volt: elég az amerikai indián kultúrákat (aztékokat, inkákat) elpusztító spanyol konkvisztádorokra gondolnunk, akik fejlett tűzfegyvereikkel szinte kiirtották ezeket a népeket. A Világok harca pontosan ezt a gondolatot ragadja meg látványos és nagyon izgalmas kivitelben, viszont happy end zárással (a való életben aligha számíthatnánk erre). Listámon simán megérdemli a film a negyedik helyet.

3. Kapcsolat (1997)

Ami nem sikerült Villeneuvnek 2016 -ban az Érkezéssel, az bravúrosan összejött Robert Zemeckisnek az 1997 -es Kapcsolattal. A Contact ugyanis zseniális lett, főleg az érdeklődés felkeltésében és fenntartásában. Remek a történet, fantáziadús a kivitelezés és elgondolkodtató a történetfűzés. Nekem bejött Jodie Foster játéka is (bár sokáig nehezen emésztettem meg, hogy a nőkre bukik - ez nyilván a legkevésbé sem tartozik ide). A Kapcsolat egy nagyon is reális alapkoncepcióból indul ki, amivel a film engem már eleve megnyert magának. Ennek lényege: az idegenek egy matematikai feladvánnyal kezdeményezik a kapcsolatfelvételt, melynek megfejtése magas szintű műszaki tudást igényel. Ha az emberiség képes a megoldásra, akkor arra is kész, hogy a kapcsolatot létrehozza.

2. Prometheus (2012)

Bár a bevezetőben azt írtam: az Alien filmeket alapból inkább tartom horror-moziknak, mint sci-fi alkotásoknak, a Prometheus nagy kivétel a franchise többi részéhez képest. Ebben a történetben ugyanis rengeteg a fantázia és a tudományos fantasztikum. Az emberiség eredet-kérdése is felvetődik, amire érdekes válasz-kísérleteket kapunk Ridley Scott -tól. Tetszetős a kivitelezés, jók a jeleneteket és a végső csattanó is. Valójában a Prometheus nem is tekintem igazi Alien filmnek, sokkal inkább egy remek sci-finek. Annyira jónak, hogy a lista második helyére tettem. 

1. Harmadik típusú találkozások (1977)

Végül az abszolút első: Steven Spielberg 1977 -es nagy klasszikusa, a sci-fi műfaj egyik nagy alapműve, a Harmadik típusú találkozások (Close Encounters of the Third Kind). Egészen fiatalon láttam először és egész életemre meghatározó élményt jelentett. Ebben a történetben az idegenek nem rosszindulatúak, hanem inkább érdeklődően közeledőek. Különleges sztori, különleges rendezés, élvezetes kivitelezés. Nálam a lista első helyén a film helye. 

2018.07.07. (18:30)

A címben szereplő kérdésre sokan csak legyintenek, mondván: "marhaság", mégis azt kell mondjam, több hozzáértő szerint egyáltalán nem az. Például középiskolai biológia tanáromat megkérdezve - aki nem mellesleg oceanografia témakörben szerzett doktorátust - meglepő választ kaptam, szerinte ugyanis egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy az óceánok mélyén soha nem látott méretű megalodon(ok) élnek.

Hogy mire alapozza kijelentését? Például arra, hogy a 166 millió négyzetkilométer nagyságú Csendes-óceánnak csak pár százalékát ismerjük. Ha számításba vesszük, hogy ehhez a gigantikus kiterjedéshez átlagosan 4200 méteres mélység társul, könnyen elképzelhető, hogy milyen irdatlan víz-tömegről beszélünk. És tegyük még hozzá: ez csak egy óceán a háromból. Bolygónk felületének 71% -át alkotják a tengerek. Egyszerűen képtelenség minden részét megismerni. A másik elgondolkodtató tényező, hogy rendszeresen kerülnek a partokra olyan bálna-tetemek, melyeken óriási harapás-nyomok láthatóak. Még az oceanologusok sem tudják ezeket a sérüléseket megmagyarázni. 

A téma - a megalodon(ok) létezéséről - a nyáron mozikba kerülő, Jon Turteltaub rendezte, és Jason Statham főszereplésével jegyzett, The Meg (Meg - Az őscápa)  című film kapcsán került most újra az érdeklődés középpontjába. A történet szerint a főhős, Jonas Taylor (Jason Statham) egy hatalmas őscápával küzd meg az óceán mélyén. A készítők egyértelműen a téma népszerűségét próbálják meglovagolni, mely népszerűség már a Jurassic World filmek közkedveltsége kapcsán érezhető volt.

A film minősége erősen kérdéses: lehet gagyi és lehet nagyon látványos is. Persze leginkább egy CGI (Computer-Generated Imagery) orgiára számíthatunk. Mégis sokan várják (velem együtt) a bemutatót, hiszen mindenkit izgat a téma. Hozzátenném: a film előzetesében és promóciós anyagában látható megalodon biztosan nem 20 méteres (ahogyan a valódi megalodonok méretét valószínűsítik), hanem sokkal nagyobb, így elmondható, hogy a készítők kicsit "rájátszottak" a látványra. 

Visszatérve a dolog elképzelhetőségére: az időnként partokra vetődő 25-30 méteres nagyságú, gigantikus harapásnyomokat tartalmazó bálnák egyértelműen az óceánokban élő eddig be nem azonosított új óriás-ragadozók létezése mellett szólnak. Kérdés azonban, hogy ha vannak is ilyenek, akkor megalodonok e? A Charcharocles megalodon mai tudásunk szerint valamikor a miocén kor kezdetén alakulhatott ki, 23 millió évvel ezelőtt (és körülbelül 2,5 millió éve halt ki) és körülbelül 20 méteres lehetett. Összehasonlításul: a bolygónkon eddig kifogott legnagyobb cápa (egy cetcápa) 12,65 méteres hosszúságú volt. (De a ragadozó cápák közül a Nagy Fehér Cápa - Charcharodon carcharias legnagyobb példánya "csak" 6,1 méteres.) Így túlzás nélkül állítható, hogy a megalodonok voltak a Földünkön valaha élt legnagyobb ragadozók. 

Ami a szkepticizmust illeti, két problémát emelnék ki: az egyik, hogy miként élhet napjainkban egy 2,6 millió éve kihalt élőlény, a másik, hogy mi lehet az oka annak, hogy soha senki nem látta vagy filmezte (fotózta) le? De folytathatnánk a kétségek felsorolását azzal is, hogy egy ilyen hatalmas ragadozónak (mely háromszorosa egy nagyra nőtt fehér cápának) nagy területeket kell bejárnia táplálék után kutatva (hisz gyomra megtöltéséhez több száz kiló halra van szüksége), így meglehetősen feltűnő lenne bolygónk bármely pontján is felbukkanása. Ma már szinte minden szigeten élnek emberek, léteznek műholdak, alacsonyan szálló repülőgépek, vannak katonai támaszpontok ... stb, stb. Valakinek, valahol észlelnie kellett volna már. 

Ugyanakkor a másik oldalon kiemelendő: ha mélységekben él (és ritkán érkezik felszín-közelbe) akkor bizony nagyon is elképzelhető, hogy soha, senki nem látja. A másik: vannak észlelések, melyek bár nem tudományosak (hitelt érdemlő felvételek, fotók), mégis csak arra utalnak, hogy néha valakik látják ezeket az ősi óriáscápákat. Két példát kiemelve: 1978-ban, Ausztrália észak-keleti partjainál, vagyis a Nagy-Korallzátony mentén egy yacht motorhiba miatt megállásra és rövid horgonyzásra kényszerült. Ezen idő alatt az utasok egyöntetűen észleltek egy hajójuknál alig rövidebb, vagyis legalább 20 méter körüli gigantikus cápát, mely a vízfelszín alatt úszott el a közelükben. (A yacht egyébként 26 méteres volt.)

Később, 2013 április 5-én, a Dél-afrikai Fokváros partjai mentén egy mélytengeri halászattal foglalkozó kisebb hajó süllyedt el, egy hatalmas és agresszíven támadó tengeri állat támadásától. Bálnára gyanakodtak, de Collin Drake tengerbiológus szerint (aki megvizsgálta az esetet) sem bálna, sem nagy fehér cápa nem lehetett. Az eset a helyi újságokba is bekerül. Az említett furcsa észlelések mellett, más esetek is előfordultak. 

Zárásul: számtalan olyan tengeri állatfaj létezik, melyről korábban azt hitte a tudomány, hogy régen (akár több millió éve) kihalt. Nem zárható tehát ki a Megalodon létezése sem. Mindenesetre érdekes eljátszanunk a gondolattal, akár az idény nyáron (augusztus közepén) mozikba kerülő "Meg - Az őscápa" című film megnézése erejéig.

2018.07.04.(18:20)

Tavalyi vígjáték Alexander Payne sajátos rendezése a Downsizing, mely Magyarországon "Kicsinyítés" címen került a mozikba. A főszerepet az őszülésnek indult, pocakosodó, tavaly októberben már 47 éves Matt Damon kapta, aki láthatóan elszánt módon próbálta megformálni Paul Safranek, amerikai átlag-értelmiségi alakját. A sztori önmagában érdekes és elgondolkodtató: feltalálják a sejtkicsinyítést, mellyel az emberek 12-13 centis méretűre zsugoríthatóak és így kiadásaik is jelentősen csökkenthetőek, miközben a nekik készített parányi házakban, városokban, közösségekben fényűzően élhetnek. A hátteret megtakarításuk adja, melyből alig használnak apró igényeik miatt. A töpörtyűvé válás tehát életszínvonal-emelkedést hoz úgy, hogy közben a bolygó környezetszennyezése is minimalizálódik. Kettő az egyben, kellemeset a hasznossal: jobban élni és kímélni a Földet. Nagyjából ez a történet lényege. A központi figura Paul (Matt Damon), aki feleségével a jobb élet reményében vág bele a kicsinyítésbe. /A következő bekezdés a két kép közt csekély spoilert tartalmaz./

A történet szerint Paul felesége az utolsó pillanatban visszalép a kicsinyítéstől, így a férfi magára marad 13 centisen egy parányi városkában. Itt ugyan minden kényelme adott, a teljes luxussal együtt, mégis érthető módon magányos. Ám nem adja fel: keresi a boldogságot és barátokat szerez, mint szomszédját Dusan Mirkovicot (Christoph Waltz) és a Dusannál takarító vietnami Ngoc Lan Trant (Hong Chau). A lány életébe komoly segítséget hoz azzal, hogy gondozza csonkolt lábát (bár éppen ő teszi tönkre véletlenül a műlábát).

A lassan kialakuló szerelem új kalandokba viszi a párt és eljutnak abba a norvégiai kis faluba is, mely a legelső kicsinyített emberközösséget adta. Itt Paulnak választania kell: vagy elbújik az állítólag közelgő világvége elől (egy földalatti bázisra), vagy marad a lánnyal. 

A Kicsinyítés egy kifejezetten furcsa film, néhol szinte szürreális. De Matt Damon átéléssel alakítja karakterét és egyes jelenetek meghatóak illetve elgondolkodtatóak. Kiemelkedő Christoph Waltz is, aki kétségtelenül üde és vidám színfoltja a filmnek.Kezdem azt hinni: tényleg bármit képes eljátszani (és minden karakterben jó). 

A sztori azért nem nevezhető túl reálisnak, többek közt magyarázat nélküli, hogy miként van MINDEN elképzelhető tárgy, luxuscikk és eszköz a kicsinyített világban is ugyanúgy, mint az igaziban. Tekintve, hogy nincs szó arról, hogy a tárgyakat is kicsinyítenék, valószínűleg ott kell minden előállítani, viszont SENKI nem dolgozik, hisz ez az egész fő vonzereje. Leéled az életed egy részét normál méretben, majd lekicsinyíted magad és megtakarított pénzed töredékéből is királyként élhetsz. (Hiszen egy 13 centis embernek nincs költségigényes élete. Legalábbis a normál mérethez képest.)

Ami pozitívum, az Matt Damon alakítása. (Bár a Bourne filmek sztárját kicsit illúzió-romboló, őszen és pocakosan látni, az az igazság.) Negatívum a téma szétszórtsága: elindul egy történet a kicsinyítéssel, majd a film középső harmadában szétesik minden, a főhős egy vietnami takarítónő mellett köt ki és őt segíti. Aztán az utolsó harmadban megint lesz központi téma: a föld alatti kicsinyített bázis bemutatása és Paul döntése: lemegy oda vagy nem? 

Mindent egybevéve érdekes film, mert felvet egy nagyon is aktuális problémát: hogyan élheti túl az emberiség a maga okozta környezeti katasztrófákat. A sztori erre a kicsinyítést adja megoldásként és ízelítőként segít beleélni magunkat, milyen lehet ennyire aprónak lenni. Látványos, különleges, Matt Damon pedig szerintem nagyot alakít. Az értékelés 3 csillag.

2018.07.02.(22:40) 

Benicio Monserrate Rafael del Toro Sánchez 1967 -ben született az Egyesült Államokhoz tartozó parányi Puerto Rico szigetén, a festői Karibi szigetvilágban (értelmiségi családban, hisz szülei ügyvédek voltak). Napjainkban nevét hallva sok minden beugorhat az embernek, például az, hogy Oscar-díjas színész, aki az arany szobrocskát a Traffic -ben nyújtott alakításáért kapta 2001 -ben. Vagy az, hogy egykoron, -- az 1989 -es A magányos ügynök után (James Bond film) -- Amerika szerte a "latin Brad Pittként" emlegették nevét. 

De olyan filmjei miatt is emlékezhetünk rá, mint az 1996 -os Közönséges bűnözők, a 2000 -e Blöff, az említett Traffic, vagy a 2005 -ös Sin City. A fiatalok számára a Denis Velleneuve rendezte 2015 -ös Sicario és a tavaly bemutatott Star Wars film, Az utolsó Jedik miatt lehet ismerős. (A Star Wars VIII -ban ügyeskedő kódfeltörőt alakít, aki bár kezdetben a felkelőket segíti, később az első rend oldalára áll, önös érdekből.) Del Toronak szintén emlékezetes volt az a néhány perces felbukkanása is, mely nők millióinak szívét dobogtatta meg Madonna nagy sikerű 1987 -es klippjében a La Isla Bonita -ban.

Jelenleg a magyar mozik műsorán nagy sikerrel fut a Sicario 2, melyben az 51 éves színész egy kemény és kegyetlen mexikói bérgyilkost alakít. Figurája egy szűkszavú, erőt sugárzó és marcona férfi, aki ellenségeiben és áldozataiban félelmet, riválisaiban, ellenfeleiben pedig tiszteletet ébreszt. Jól verekszik, pontosan lő és soha nem hibázik. A rettenthetetlen Latin-amerikai bérgyilkosok archetípusa, melyet del Toro tökéletesen jelenít meg a filmvásznon. Kérdés azonban: valóban ilyen maga a színész is? Milyen ember Benicio del Toro?

A puerto ricoi színész nevében a "bika" kifejezés (Toro) leginkább fiatalkori énjét világítja meg: az 1989 -es (már említett) James Bond filmben a főgonosz oldalán latinos jóképűséggel alakította a kőkemény bérgyilkost. Többször megküzdött a 007 -essel, nem egyszer nehéz perceket szerezve Timothy Dalton számára. (Valóságos bikaként rontott rugós késével a brit ügynökre). A világ felfigyelt az akkor még csak 22 éves, 188 centis fiatalemberre és megjegyezte nevét. 

Ekkoriban del Toro már az USA -ban élt: ugyanis a Puerto Ricoban töltött gyermekévei és édesanyja korai halála után (hepatitisz) édesapja úgy döntött, hogy Pennsylvániában neveli tovább két fiát: Beniciot és Gustavot. A mercersburgi kisvárosban töltött középiskolás évek alatt a fiatalember a sportok felé fordult és izmos, megnyerő férfivá cseperedett. Aztán alig 18 évesen újabb nagy fordulat változtatta meg életét: a kaliforniai San Diego egyetemének biológia szakára iratkozott be, pedig valójában már ekkor is inkább a filmek vonzották. Apja azonban ekkor még lebeszélte a filmezésről. Később viszont, amint az egyetem dráma kurzusán sikereket aratott, del Toro végképp úgy döntött: biológia helyett a színművészetet választja. Eleinte Los Angelesben, majd New Yorkban tanult színészetet, a Square Theatre School -ban.

Benicio del Toro első szerepei még inkább sorozat-szerepek voltak: az NBC mini-sorozataiban és a Miami Vice -ban, melyekben rendszerint alvilági figurákat alakított. Majd jöttek a komolyabb szerepek: Indián vér (1991), Kolumbusz, a felfedező (1992), Nesze semmi, fogd meg jól! (1993), Félelem nélkül (1993), Porcelánhold (1994), és a Filmcápák hálójában(1994).

Ami Benicio del Toro magánéletét illeti: a mai napig nőtlen, ám a nők számára ma is férfi-szimbólum. A színész 2010-ben "jött össze" Rod Stewart énekes lányával, a gyönyörű Kimberley Stewart model-színésznővel, aki 2011 -ben egy kislánnyal ajándékozta meg del Torot. A ma már 7 éves kislány neve: Delilah.

Kitűnő színész, apuka és a Sicario sztárja, ma az amerikai filmipar egyik kiemelkedő, különleges egyénisége. 51 éves korához mérten jó formában van (kicsit ugyan plusz kilókkal küzdve) rengeteg jó szerep előtt áll még. A Scriptor jó egészséget kívánva tiszteleg filmes munkássága előtt. Mindenki arra biztatunk nézze meg legújabb filmjét a Sicario második részét.

A thriller, mint műfaj a borzongásról, félelemről, rejtélyekről és misztikumról szól, amire a kifejezés etimológiája is utal, hiszen az angol "thrill", azaz borzongás szó áll az elnevezés mögött. A legjobb thrillerek pedig meg is valósítják a borzongást. Ugyanakkor el kell ismerni: ez a kategória meglehetősen rugalmas határokkal bír, hiszen négy oldalról is átfedést ad, mégpedig a drámák, az akciófilmek, a krimik és végül a horrorok világába. A négy szomszédos műfaj "szorításában" nem mindig könnyű megragadni a thriller sajátosságait. A Scriptor most mégis erre vállalkozott,  a legjobb 10 felkutatásával:

10. Legbelső félelem (1996)

Fordulatos, izgalmas és érdekes történet, ami felerészben krimi és felerészben thriller. Martin (Richard Gere) egy igazi sztárügyvéd, bármit elvállal, amivel tovább növelheti a hírnevét. A legújabb ügye pedig biztosan nagy médiavisszhangot fog kelteni. Martin elvállalja, hogy képvisel egy utcagyereket, akit azzal vádolnak, hogy meggyilkolta Chicago egyik legbefolyásosabb emberét. Martint nem a gyerek sorsa érdekli, de nem is az igazság, csakis a siker. Szeretne bosszút állni volt főnökén, ráadásul a vád képviselete is a begyében van. Janettel (Laura Linney), a felperes ügyvédjével pedig régen viszonyt folytatott. Martin az ügy hevében észre sem veszi, hogy belesétál egy csapdába, amit a számára állítottak.

9. Cape Fear - A rettegés foka (1991)

Különleges sztori 1991 -ből, Robert De Niro hihetetlen és megdöbbentő játékával, mellyel bebizonyítja: képes kőkemény, negatív karakterek megjelenítésére is. Max Cady (Robert De Niro) egy tipikus tetovált, dohányzó, a Bibliából idézgető pszichopata gyilkos. Sam Bowden (Nick Nolte) pedig egy kisvárosi védőügyvéd. Kettőjükben nem sok közös van, mégis összeköti őket egy bírósági tárgyalás, amelyre 14 évvel ezelőtt került sor. Maxet elítélték és börtönbe került, de csak azért, mert Sam visszatartott egy bizonyítékot. Max most újra szabad, és úgy döntött, hogy megpróbálja megbosszulni az elmúlt 14 évet Samen és a családján.

8. Eredet (2010)

Egy egészen elképesztő történet, mely új világot nyit a néző számára. Nem lehet egyszerű akciófilmnek tekinteni, mert óriási fantázia van benne. A történet: Cobb (Leonardo DiCaprio) a legnagyobb tolvajok egyike, aki arra specializálódott, hogy egy különleges álommegosztó technológia segítségével mások álmaiba lopódzon be, és olyan titkokat szerezzen meg, amiket senki más nem tud. Ám a magányos és lelkiismeret-furdalással élő férfi végre olyan megbízást kap, amely segítségével helyrehozhatja eddigi hibáit, és talán saját életét is. A munka viszont épp az ellenkezője annak, amit eddig csinált – egy gondolatot kell elültetnie valakinek a  fejében. Ez lenne a tökéletes bűntény, azonban Cobb és társai sem vettek számításba minden tényezőt, ami sokba kerülhet nekik.

7. A bárányok hallgatnak (1991)

A 90 -es évek egyik legijesztőbb pszichotrhrillere. Clarice Starling (Jodie Foster) FBI-os karriejébe egy nagy kihívás érkezik, Dr. Hannibal Lecter (Anthony Hopkins) közelébe kell férkőznie, hogy rávegye segítsen megoldani egy ügyet, melyben Dr. Lecter módszereit utánozva "Buffalo Bill" gyilkol. A fiatal levadászott nőket megnyúzza, hogy ruhát készíthessen a bőrükből magának. A meggyilkolt nők torkában pedig  az átváltozás jelképét, a halálfejes pillangó gubóját hagyta névjegyként.
Így kerül a képbe a zseniális pszihopata pszihiáter sorozatgyilkos Dr. Lecter, aki egyedül ismerheti Buffalo Bill titkát.

6. Fekvencia (2000)

Az egyik legpörgősebb akció-thriller amit a 2000 -es években forgattak. A film egyre lendületesebb, utolsó harmadában nagyon izgalmassá válik, akciók sorozatát hozva. John Sullivan (Jim Caviezel) évekkel ezelőtt elvesztette édesapját (Dennis Quaid), aki tűzoltóként dolgozott. Egy nap azonban csodálatos dolog történik: egy rádió segítségével sikerül felvennie a kapcsolatot múltbeli édesapjával. A következményekkel mit sem törődve segít neki, hogy túlélje a halálos tüzet. Ezzel azonban megbolygatja a múltat, és édesanyját keveri olyan veszélybe, amitől minden áron meg kell óvnia.

5. Forráskód (2011)

Az utolsó pillanatáig meglepetéseket tartogató sodró tempójú, sajátos hangulatú akció-thriller. Egy féktelenül száguldó vonatszerelvényen tér magához Colter Stevens százados (Jake Gyllenhaal), de képtelen felidézni, hogyan került oda. Egy számára ismeretlen nő, Christina ül vele szemben, aki viszont pontosan tudja, kicsoda ő. A százados a tükörbe nézve egy idegen arcát látja, az igazolványai más nevére szólnak. A jelek szerint ő Sean Fentress, egy tanár. Mielőtt továbbjutna a rejtély kibogozásában, egy robbanás rázza meg a vonatot, és Colter ismét más helyszínen találja magát. Ezúttal egy elkülönítőben, ahol felettese azonnali jelentést kér tőle. Idővel kiderül, hogy Colter küldetése az, hogy azonosítsa, ki lehet a merénylő, aki pár órával korábban előidézte a vonatszerencsétlenséget, és további robbantásra készül, ami újabb tömegkatasztrófához vezetne… 

4. Játsz/ma (1997)

"Agyalós" thriller, rengeteg meglepő fordulattal és egy nagyon erős script -tel. A film főszereplője egy gazdag bankár (Michael Douglas), aki beleunt életébe. Abban a korban jár, amiben apja is, amikor öngyilkosságot követett el. Közeleg a születésnapja, ám legszívesebben magányosan töltené azt. Életében váratlan fordulat áll be, amikor megjelenik addig eltűntnek hitt öccse. A srác egy nem mindennapi ajándékkal kedveskedik bátyjának: lehetőséget kínál neki, hogy részt vegyen egy rejtélyes játékban. Az játékot szervező cégnek azonban nyoma veszik, és a férfinek rá kell döbbennie, hogy a tét immáron a saját élete.

3. Különvélemény (2002)

Elgondolkodtató, új világot tár elénk Spielberg akció-thrillere, egy talányos, fordulatos sztorival. A jövő Amerikája békésebb lesz egy különleges telepatikus lényeket alkalmazó rendőri egységnek köszönhetően. Az elkövetőket már a bűncselekmény elkövetése letartóztatják.  A rendszer tökéletesen működik egészen addig, amíg az elkövetők között egyik nap a cég parancsnokának, John Anderton (Tom Cruise) neve jelenik meg. A telepatikus lények szerint Anderton 36 órán belül gyilkosságot fog elkövetni. A rejtélyes ügyet csak nehezíti, hogy a férfi nem ismeri az áldozatát, és elképzelése sincs arról, hogy hol és miért ölné meg az idegent. Társai azonban a rendszernek megfelelően üldözni kezdik, hogy megakadályozzák a gyilkosságot.

2. Deja Vu (2006)

Tony Scott legjobb rendezése egy valóban különleges történet, óriási fordulatokkal és izgalmakkal. Nincs unalmas perce, sokan inkább szimpla akciófilmnek tartják, de ahhoz túl sok benne a rejtély, és a különlegesség. Ami a sztorit illeti: mindenki tudja, milyen az az érzés, amikor úgy érezzük, mintha egy eseményt átéltünk volna már korábban. Doug Carling ügynököt (Denzel Washington) épp egy deja vu vezeti egy furcsa bűnesethez. Egészen határozottan érzi, hogy a halott lányt már látta valahol, és a komp nem baleset folytán égett le. Egy különleges katonai eszközzel felszerelkezve elindul, hogy elfogja a tetteseket, és kiderítse, honnan is ered a megmagyarázhatatlan érzés.

1. Hetedik (1995)

Sokan inkább kriminek, mások horrornak tartják, mi meg egyértelműen thrillernek tekintjük, hiszen ha van film, ami eléri a borzongást, akkor ez biztosan. Akármi is a Hetedik műfaja, a filmtörténet egyik legjobbja, David Fincher briliáns rendezésében. A történet: David Mills (Brad Pitt) újonc nyomozó és társa, a nyugdíjba készülő William Sommerset (Morgan Freeman) egy elvetemült sorozatgyilkos után nyomoz, aki a bibliai hét fő bűn szerint szedi áldozatait, és kegyetlensége nem ismer határokat. Módszerei nem csak a fiatal, lobbanékony nyomozót döbbentik meg, hanem sokat látott, higgadt társát is. A nyomasztóan izgalmas történet olyan végkifejletet tartogat, ami valóban csak egy zseniális bűnöző elvetemült tervében valósulhat meg.

***

Kijelenthető: Ron Howard 2018 -as Han Solo spin-off filmje bukásnak minősül még akkor is, ha egy (eddig) 344 millió dolláros bevételt produkáló filmet, mely 250 millióba került, nem szokás EGYÉBKÉNT bukásnak nevezni. De a Disney és a Star Wars egy külön világ, itt egészen más dimenziókban szokás gondolkodni. Főleg, ha ezt az említett egyenleget összevetjük a másik spin-off résszel a 2016 -os Rogue One -nal, mely 1056 milliót produkált (vagy az Ébredő erővel, mely 2068 millióig jutott).

A Disney kőkemény pénzéhes profit orientált cég, mely azonnal levonta a szükséges következtetéseket: le kell állni a spin-off részek készítéseivel - a tervezett Obi-Wan fejezettel, a Boba Fett és Yoda részekkel - mert kockázatos az egész sikere. Úgy tűnik: a Mickey egeres stúdió ezentúl csak a számozott részekre fog összpontosítani. (Mondjuk az nem volna baj, ha a IX. részre a Last Jedinél komolyabb minőséget kapnánk J.J.Abrams -től.)

Felvetődik azonban a kérdés: vajon miért nem kellett a Han Solo film a nagyközönségnek? Miért nem fogadta komoly érdeklődés a franchise egyik legismertebb és legkedveltebb alakjának történetét? Nos, a válasz benne van a kérdésben: mert Han Solo a Star Wars univerzum legismertebb alakja. TUDJUK milyen, ismerjük jellemét, képben vagyunk céljait illetően. Újra meg újra megnézzük a 4.5. és 6. részekben látható Solo jeleneteket: ahogyan részt vesz Leia kiszabadításában (4. epizód), amint segíti a Halálcsillag elleni támadást, csipkelődését a hercegnővel a Hoth hóbolygón való csata során (5. epizód) majd az aszteroida mezőn való átkeléskor. Izgalmas szöktetése is a Jedi visszatérben Jabba Tatooin -on lévő bázisáról. Mindez közkedvelt és szeretett Star Wars elem, melyhez nem feltétlenül kapcsolódik az előzmények ismeretének igénye. Hogy miért nem? Mert Han Solot pontosan úgy szoktuk meg és úgy szerettük meg, ahogyan a Lucas-csapat és maga Harrison Ford felépítették a karaktert. Nem feltétlenül vagyunk kíváncsiak egy húszéves Solo -ra, mert azt a képet akarjuk megőrizni magunkban, amilyen élete teljében volt Leia és Luke oldalán. Egy másik színész, egy másik egyéniség - jelen esetben Alden Ehrenreich - lerombolhatja ezt a mítoszt. 

Itt érdemes hozzátenni: az új Solo-filmben szereplő Han karaktere mérföldekre van a Harrison Ford által megjelenített figurától. Még akkor is, ha számításba vesszük, hogy a film cselekménye idején Han még csak 24 éves, a Halálcsillag megtámadásakor (New Hope) pedig már 29. Az 5 év nem okozhat akkora jellembeli különbséget, amekkora különbség Harrison Ford és Alden Ehrenreich között van. Vagyis...

És a helyzet az, hogy tényleg nagyon nem olyan. Többek közt ezt érezhették meg a nézők, amikor - szatrvarszos léptékben - lanyha érdeklődést mutattak a Han Solo film iránt. A Disney pedig sajnos téves következtetést vont le a kudarcból: igenis jók és népszerűek lehetnek a további spin-off fejezetek - mint a Rogue One is - ha nem a nagy Star Wars kulcskarakterek előéletét, hanem jó történeteket akarnak adni a franchise rajongóinak. A minőséget mindig megérzi a néző, mint ahogyan azt is, ha épp egy dédelgetett mítoszát rombolják le. 

2018.06.28.(14:30)

Az idén már 55 éves Steven Soderbergh trilógiája, az Ocean's mintegy 17 évvel ezelőtt, 2001 -ben kezdte meg világhódító útját és lett milliók kedvence szinte minden kontinensen. A Lewis Milestone - Frank Sinatra - Dean Martin nevével fémjelzett 1960 -as "Dicső tizenegy" nyomdokain haladó és annak sikerére aspiráló akció-vígjáték legelső epizódja, az Ocean's eleven rögtön megalapozta a franchise népszerűségét, mégpedig váratlan fordulataival, trükkös jeleneteivel, intellektuálisan visszafogott humorával és nem utolsó sorban a kulcskarakterek - Danny Ocean (George Clooney), Rusty Ryan (Brad Pitt), Linus Caldwell (Matt Damon) és Terry Benedict (Andy Garcia) - óriási alakításaival. Mert ebben a filmben senki nem hibázott, mindenki maradt a karakterében, hozva annak jellemzőit. A sztároknak persze nem kellett őrült nagy alakításokra készülniük, csupán egyszerű, világos motivációkkal rendelkező, hétköznapi jellemek eljátszására volt szükség, de ennyi elég is volt a sikerhez.

Danny Ocean csapata rafinált bűnözőkből áll, akik óriási balhéra készülve csapolják meg három Las Vegasi casino páncéltermét, ugyanazt a "nagykutyát", Terry Benedictet (Andy Garcia) kifosztva. Tervük jól kidolgozott, a végrehajtás pedig vérprofi, sőt zseniális. Hogy miért szeretjük annyira mindezt a moziban megnézni? Mert jó látni, ahogyan olajozottan működik egy team és mert élvezetes végigkövetni egy briliáns bűntény minden mozzanatát, (intelligens bűnözők, valódi egyéniségek tolmácsolásában). Ami pedig a bónusz ráadás: Danny Ocean csapatának tagjai nem csapják be egymást, sőt összetartanak és simán elosztva a pénzt (163 millát) békésen, barátságban válnak el az akció végén. Danny visszaszerzi felesége szívét és teljes a happy end. Az egész végtelenül tiszta, elegáns, könnyed és intelligens. EZÉRT szeretjük annyira (többek közt).

A franchise második epizódja, a 2004 -es Ovean's twelve sajnos már nem tudta megismételni a sikert: míg az eredeti rész az IMDb közel fél milliós szavazattal 7,8 pontig jutott, addig a második fejezet csak 6,5 pontot tudott begyűjteni. Pedig itt a megszokott szereplők mellett bevetésre került a gyönyörű Catherine Zeta-Jones is, illetve a francia sztár Vincent Cassel és a jó öreg Bruce Willis. A cselekmény áthelyeződött Európába és a csapat nyomába szegődő szépséges Europol ügynök (Zeta-Jones kisasszony) is új motívumként jelent meg. Sajnos azonban egy csapongó katyvazt készítettek, aminek se füle se farka, így a 6,5 pont még sok is ezért a részért (nálam éppen megütötte az 50% -ot).

Aztán jött a harmadik fejezet 2007 -ben, az Ocean's thirteen, Al Pacino -val és a népszerűség újra emelkedett, igaz csak keveset. (Az IMDb -n 6,9 pontig jutott, szemben az első rész azóta is töretlen sikerével, a 7,8 pontos csúccsal.) Pedig Soderbergh ezúttal is kitett magáért: ebben az epizódban több személyes érzelmet is pakolt a történetbe, a csapat Reubent (Danny Ocean barátját és mentorát) bosszulja meg a lehetetlennek tűnő rablással, ami egyben Willie Bank (Al Pacino) tönkretételét is célozza. Van szenvedély, remek akciók és újra egy zseniális rablás, így ez már újra egy minőségi darab lett.

A 2007-es résszel lezárult a trilógia, Soderbergh letett a további folytatásokról, tegyük hozzá: bölcsen, mert a franchise kifulladt. Ám 2018 -ban Gary Ross (Clooney és Soderbergh produceri közreműködésével) mégis leporolta a 11 éve pihenő sztorit és elkészítette annak női verzióját. A végeredmény azonban gyengécske lett, jóindulattal közepes szintet hozva, főleg a nagy-sikerű előzményekhez és leginkább a legelső fejezethez viszonyítva. (Az IMDb -n jelenleg 6,3 ponton ál, 25 ezer szavazat után.) Hatásvadász és kicsit műanyag az egész, kiprovokált konfliktusokkal, klisékbe passzoló karakterekkel, rendelésre készült sztorival.

Az egyik legnagyobb probléma a filmmel az, hogy Ross a legkevésbé sem törekedett bárminemű eredetiségre, inkább az látszódik, hogy hűen másolta a Soderbergh - féle sikerfilm (2001-es fejezet) jól bevált paneljeit és stílusjegyeit. Nincsenek új megközelítések, bátor újítások, önálló elképzelések. Ezúttal egyébként Danny Ocean húga, Debbie (a még mindig fantasztikus megjelenésű Sandra Bullock) a központi figura és Anne Hathaway, Rihanna, Cate Blanchett, Helena Bonham Carter a húzónevek. Közülük leginkább Cate Blanchett emelkedik ki játékával (de csendben azért megjegyezném: Rihanna is eszméletlen estélyiben; emlékezetes pillanatokat okoz a férfi nézők számára). 

A téma most nem kaszinók kirablása, hanem ékszerlopás, természetesen nagyon rafinált módon. Ám valahogy az Ocean's Elevenre jellemző könnyed és spontán elegancia illetve lazaság teljesen hiányzik az egészből. Más a film alaphangulata is, mintha egy nagyon régen megszeretett bort, évekkel később újra megkóstolnánk, de sehogyan sem találnánk azt a bizonyos régi ízt. 

Az összhatás mesterkélt és kiszámítható, bár a hölgyek valóban próbálnak kitenni magukért és tényleg gyönyörűek. De sajnos így is zavaróan érezhető, hogy ez egy újrabutolt remake a "még egy bőrt húzzunk le a franchise -ról" elvét követve. Értékelésünk: 2 és fél csillag.

 2018.06.26.(11:55)

Már évek óta vezeti a legnagyobb filmes portál, az IMDb népszerűségi listáját az 1994 -es The Shawshank Redemption (Remény rabjai) amit számtalan mozis oldal, filmes szakértő, illetve kritikus tart ma is a filmtörténelem legjobb filmjének. Az érdem nagyon nagy részben Stephen Kinggé, aki 1982 -ben megjelentette "Különböző évszakok" című könyvét, melyben négy novelláját olvashatta el az olvasóközönség. Ezek közül hármat felkapott Hollywood és filmet készített belőle. A négy mű: The Body, Apt Pupil, The Breathing Method és a Rita Heyworth and Shawshank Redemption. Az utóbbi lett az a film, melyből 12 évvel később, 1994 -ben Frank Darabont (56-os magyar szülők gyermeke) elkészítette a Remény rabjait. A Tim Robbins és Morgan Freeman főszereplésével leforgatott börtönös dráma kezdetben nem aratott osztatlan sikert Amerikában, sőt a mozis bemutatók hónapjai még az előállítási költségeket sem fedezték. Később azonban, a házimozis forgalmazás időszakában óriásit változott a helyzet: a nagyközönség megszerette az alkotást és évről évre növekedett népszerűsége szerte a világon. Napjainkban a Remény rabjai minden közvélemény-kutatásban az elsők közt szerepel a legkedveltebb filmek listáján. Kérdés azonban: miért? Mi a film titka?

Első helyen a történetet említeném, mely érdekes, fordulatos, meglepetéseket tartogató és egy óriási csattanóval zárul. A helyszín egy amerikai börtön, mely King sztorijában Maine államban található, neve Shawshank. Valójában azonban a filmet az Ohio állambeli Mansfield városában fekvő "Ohio State Reformatory" épületében forgatták. A sztori kulcskaraktere Andy Dufrense (Tim Robbins) egy hétköznapi bankár, akit felesége és annak szeretője megöléséért életfogytig tartó börtönbüntetésre ítélnek, melyet a Shawshank -ben kell letöltenie. Andy sokáig tanácstalan a rácsok mögött, ahol még egy deviáns banda is kipécézi magának. Idővel azonban kivágja magát: az igazgató könyvelője lesz és mint ilyen nélkülözhetetlenné válik a börtön piszkos ügyeinek tisztára mosása miatt. A direktor megvédelmezi tehát a többi rabtól és még egy jóbarátra is szert tesz: Redre (Morgan Freeman), aki a raboknak tud különböző tiltott eszközöket becsempészni. Kettejük barátsága a film egyik központi eleme.

Andy két teljes évtizedet tölt ártatlanul a Shawshank falai között, majd eldönti: nem tűri tovább az igazgató megaláztatásait és megszökik. Döntésében nagy szerepe van annak is, hogy direktor megakadályozza Andy ártatlanságának tisztázását, mikor egy tanú révén ez lehetővé válna. Szökése zseniális, intelligens és elegáns egyszerre, mivel nem csupán eltűnik egy nap a börtönből, de még az igazgatót is tönkreteszi. Menekülése napján cellája falán csak a Red által becsempészett Rita Hayworth plakát árulkodik valami szokatlanról, mégpedig a mögötte található hosszú-hosszú járatról, mely a falakon túlra vezet. (Meg egy nagyon elkopott érckalapács egy bibliában, melyről maga az igazgató mondja egyszer Andynek: "benne van a megváltás".)

A remény rabjainak cselekménye az első pillanattól az utolsóig fenntartja a néző érdeklődését, folyamatosan tartogatva meglepetéseket és fordulatokat. Megragadja igazságérzetünket az ártatlanul börtönbe zárt átlagember sorsa, a csendes, becsületes bankár története, aki valójában bármelyikünk lehetne. Talán ez az egyik titka a filmnek: az átélhetőség, a főszereplővel való könnyű azonosulás. A narrátor szerepét Red tölti be, valójában ő meséli el az egész történetet. Ő mondja a végén azt is: " ... van madár, mely nem bírja a kalitkát. Túl ékes a tolla ..." Andy természetére nem is lehetne találóbbat mondani. Túl okos és túl szabadságszerető a börtönhöz. Tim Robbins pedig mintha erre a szerepre született volna, annyi átéléssel és természetességgel mutatja meg a karaktert számunkra. A másik sikertényező Shawshank világa: egy titokzatos közeg, az 50-es és 60 -as évek egyik amerikai börtönének belső, kegyetlen, saját törvényei szerint működő világa. Izgatja fantáziánkat ez a különleges helyszín, mert annyira távoli és idegen tőlünk. Harmadsorban az emberi kapcsolatokat említeném, melyek a film igazi értékei. Az, ahogyan Andy és Red segítik egymást és ahogyan mindketten támogatják az öreg Brooksot (James Whitmore) annak példája, hogy bármilyen reménytelen helyzetbe is kerülünk, mindig kaphatunk társat megpróbáltatásinkhoz. Végezetül a Remény rabjainak negyedik sikertényezője kétségtelenül a "tanmese" jelleg: a vesztésre álló, gyenge, kiszolgáltatott és tönkretett "kisember" hirtelen talpra áll és okossággal, ravaszsággal, mindenki eszén túljár. Kinek ne tetszene ez a "felállás"? Szívesen látjuk, szívesen éljük meg, mert annyira emberi és annyira szívünkhöz közel álló. 

Ami a mellék-karakterek megszemélyesítőit illeti, négyen emelkednek ki: Bob Gunton az igazgató szerepében, Clancy Brown a börtönőrök szadista parancsnokaként, Mark Rolston, az Andy -vel kezdetben erőszakoskodó nővérek vezetőjeként és Gil Bellows akit Andy érettségihez segit a flmben. Mindannyian remekelnek, de az igazgatót megjelenitő Bob Gunton a legjobb. Száraz, visszafogott és lelketlenül gonosz alakja végig meghatározó a történetben.

A remény rabjai egy szívbemarkoló, egyedi és szerethető történet, mégpedig különleges helyszíne, fordulatos sztorija, főhőse és szereplőinek kapcsolata miatt. Egyetértünk azzal a többségi véleménnyel, hogy a filmtörténet egyik legjobbja, vagy A legjobbja. Értékelésünk természetesen 5 csillag.

***