Nagy divat manapság szidni a közoktatást azzal a szöveggel, hogy "nem ad semmiféle hasznos és gyakorlati tudást a fiataloknak", melyhez gyakran hozzáteszik a humán tantárgyak (magyar, történelem) bírálatát, olykor feleslegesnek minősítését, illetve a tisztán szakmai órák igényét (szakmunkások ne tanuljanak közismereti tárgyakat) és ezek mellett olyan hétköznapi dolgok tananyagba emelésének ötletét, mint a csekk-befizetés, munkakeresés, adófizetés, kötelező felelősségbiztosítás kötés, önéletrajz-írás ... stb. 

Ha szétbontjuk a dolgot részekre, először azzal érdemes foglalkoznunk, hogy mit nevezünk "hasznos tudásnak"? Csak a fentiekben felsoroltakat? A jelenlegi iskolarendszerben tanulunk az életünk későbbi szakaszában hasznos dolgokat? Elgondolkodva ezen és tantárgyanként végignézve mindent (visszagondolva a középiskolára), bizony nagyon kevés megtanult ismeretre tudom azt mondani, hogy "hasznos" volna. Mert mikor is használjuk felnőtt életünk során például Petőfi tájköltészetét, Kossuth politikai programját (1848-ból), a másodfokú egyenlet megoldóképletét, a gyűrűs-férgek szaporodásának ismeretét, nem beszélve a kovalens-kötésről vagy Kölcsey életrajzáról.

Ugyanakkor matematikából a területszámítás, az aránypárok alkalmazása, a Pitagorasz-tétel ismerete (egy-egy háromszög alakú terület,  [pl. kert-rész] nagyságának meghatározásához) többször kellett már számomra, mint ahogyan a helyesírás ismerete is hasznosnak bizonyult már számtalan esetben, amikor például leveleket kellett megfogalmaznom különböző helyekre (pl álláspályázatok). A "hasznos ismeretek" oktatásának kérdését négy terültre érdemes szűkíteni:

• 1) - Feladata e az iskolának a gondolkodás, a viselkedés és a kulturáltság "megtanítása" vagy ez inkább a család és a társadalom feladata?
• 2.) - Mennyi legyen a szakmát tanulók esetében a közismereti - szakmai - életre felkészítő (bevezetőben említett) ismeretek aránya?
• 3.) - Szükséges e az érettségire felkészítő 4 éves középiskolai képzésben az oktatott tananyag újragondolása?
• 4.) - Mi legyen az a "hasznosnak" tekinthető ismeretanyag, amivel kiegészítenénk a jelenlegi oktatási anyagot?

Nézzük sorban. A gondolkodás - viselkedés - kultúra hármasa olyasmi, amit elvárunk egymástól (felnőttkori interakciónkban is) ugyanakkor megtanulni (gyermekkorban) nem nagyon akarjuk. Elvárjuk, hogy amikor a boltban kiszolgálnak bennünket, amikor autónkat javítják vagy amikor a hivatalokban foglalkoznak velünk: azonnal megértsék amit kérünk, hogy viselkedésük udvarias, kulturált legyen s hogy mindenkinek gyorsan forogjon az agya és ne műveletlen bunkók, agyatlan zombik vegyenek körül bennünket.

Szükséges tehát a felsoroltak fejlesztése nem csak az eddig említettek miatt, de azért is mert egyetlen munkahelyen, szakmában sem nélkülözhetőek ezek a dolgok. Hiába tanul meg valaki egy szakmát, ha nem érti a főnök utasításait, ha lassan gondolkodik, ha képtelen az összetett problémák átlátására. Nem elég CSAK a szakma ismerete, fontos fejleszteni a képességeke, készségeket is.

De ki fejleszt ezeket és ki, hol tanítja meg a gyerekeket gondolkodni, viselkedni, a kulturáltság minimumával tisztában lenni? A család sajnos nem minden esetben alkalmas erre (sok a csonka család és az olyan família, amelyben a szülők egyáltalán nem törődnek gyermekeikkel). Marad tehát az iskola minderre. De hogyan tegye meg az iskola?

A gondolkodás vagy kognitivtás két módon is fejleszthető: a kompetenciákra összpontosítással (pl kommunikációs készség, lényeglátás, kreativitás, rendszerező készség javításával) vagy bizonyos ismeretanyagok közvetítésével. Mindkét esetben szükséges azonban maga az ismeretanyag, például a magyar vagy történelem oktatása. Ezeken keresztül lehet a gyerekeket gondolkodásra késztetni, a probléma megoldásokra ösztönözni, vagyis fejleszteni. Nem mindig tehát maga a tudás a lényeg, gyakran az annak megszerzéséhez vezető út a fontos. Amellett az iskolában a gyerekek az alapvető viselkedési formákat is elsajátítják: köszönés, a másik meghallgatása, fegyelem, udvariasság az idősebbekkel szemben, szavatartás ... stb.

A második dolog: a közismereti - szakmai - életre felkészítő (bevezetőben említett) ismeretek aránya a 3 éves (régen szakmunkásnak nevezett) képzésekben. Mennyi magyart, történelmet, matematikát tanuljon egy kőművesnek, vagy egy autószerelőnek készülő diák? Az egyik szélsőséges álláspont szerint: CSAK szakmát kell(ene) tanulniuk: vagyis a kőműves a beton kikeverését és a tégla-rakást tanulja meg, az autószerelő meg a belsőégésű motor működését és a gyújtás-beállítást. Elhagyható számukra Petőfi költészete, a honfoglalás menete, Európa földrajza és mondjuk a kénsav képlete. A másik szélsőséges álláspont szerint viszont közel fele-fele arányban kéne tanulniuk a gyakorlati (szakmai) dolgokat és a műveltséghez szükséges ismeretanyagokat. Elgondolkodásra érdemes viszont a köztes verzió, kiegészítve a bevezetőben említett "hasznos" tudással. Ha teljesen elhagyjuk számukra a közismereti tárgyakat, elvárható lesz később tőlük, hogy kulturált, gyors gondolkodású, minimum szinten művelt emberek legyenek?

A harmadik kérdés: "szükséges e az érettségire felkészítő 4 éves középiskolai képzésben az oktatott tananyag újragondolása?" Egyáltalán mire jó az érettségi? Talán egy egységes gondolkodási-, képességbeli- és műveltségbeli színvonal meglétére, melyre később építeni lehet, ha az illeti továbbtanulna? Mit tanítson egy gimnázium? Az említett célon túlmenően közvetítsen gyakorlati tudást "hasznos" tananyagot is? Igen, valóban jó volna, de az elsődleges cél akkor is az érettségihez szükséges lexikális, képességbeli, kompetencia-alapú szint elérése kell, hogy legyen.

A negyedik kérdés: Mi legyen az a "hasznosnak" tekinthető ismeretanyag, amivel kiegészítenénk a jelenlegi középfokú oktatás tárgyanyagát? Három megközelítés is lehetséges: az egyik a felnőtt életben való talpraesettség kialakítása (általános tájékozottsággal), a második a lelki-pszichológiai kiegyensúlyozottság (konfliktus-kezelés) fejlesztése, a harmadik pedig a konkrét ügyek (bevezetőben említett dolgok) megtanítása. Hogy ezek mit jelentenek? Az első, a felnőtt életre való felkészítés: a párválasztásról, a házasságról (annak kompromisszumairól), a munkahelyi viselkedésről, a mai társadalom milyenségéről a felnőtt világ gondjairól szól, beleértve a fizetés (pénzünk) beosztását is; a második arra taníthat, hogy miként lehetünk kiegyensúlyozott felnőttek, hogy tudunk boldogan élni, stresszmentesen és hogyan kezelhetjük belső feszültségeinket, lelki problémáinkat; végül a harmadik a bevezetőben említett praktikus, hétköznapi dolgokat érinti: adó és csekk fizetés, számlanyitás egy bankban, munkakeresés ... stb. Persze mindhárom esetében szakemberek oktatnának: pszichológusok, szociológusok, pénzügyesek, munkaközvetítésben jártasak.

A mai magyar oktatás rengeteg problémával küzd: rosszak a PISA eredmények (lásd fenti képet), kevés a tanár, a pedagógusok alulfizetettek (még mindig), a kormányzat túlságosan beleszól a tanárok szakmai ügyeibe, az igazgatók a politikai vezetés emberei (ma már helyi tantestületek bele sem szólhatnak a kinevezésekbe), az oktatásra kötelezően előírt tankönyvek hibásak, azok megválasztásából szintén kizárták a szaktanárokat, a gyerekek túlterheltek, az iskolák elhanyagoltak, rosszul felszereltek, túl sok az adminisztráció és túl nagy a szakadék a legfelső és legalsó 100 iskola között (ha a továbbtanulás és kompetencia eredmények alapján rangsorolt kb 1300 középiskolát megvizsgáljuk az oktatás színvonala és az iskolák állapota, felszereltsége alapján).

A sok felsorolt problémához társul a fentiekben megfogalmazott kérdés: mennyire kapnak ma hasznos tudást a gyerekek a középiskolákban? A poszt részben meg is válaszolta: részben kapnak csak hasznos tudást, amennyiben fejlesztik a tanulók kompetenciáit, készségeit, képességeit és gondolkodását, de a másik oldalon hiányzik az életre felkészítés, a felnőtt-világban érvényesülés segítése. Posztunk végén feltett kérdéssel olvasóink véleményére vagyunk kíváncsiak:

2019.11.15.(15:13)