Scriptor

Háborús film, horror tálalásban [22.]

2020. augusztus 20. - Scriptor_

Teljesen véletlenül akadtam az Overlord című filmre melyet nagyon nehezen tudtam hova tenni többek közt azért, mert szinte meghatározhatatlan műfajú. A film IMDb adatlapján úgy szerepel, mint "action, adventure, horror", de története egy második világháborús történelmi keretben játszódik, így történelmi filmnek tűnik, a rengeteg horror-elem dacára. Ráadásul az első 30 perc látványos háborús mozi a normandiai partraszállásról, kifejezetten történet-hű kivitelben (baromi látványosan megcsinálva), majd váratlanul az egész egy horror-sztori felé sodródik. Szintén megzavarja a nézőt, hogy bár a film úgy ahogy van "B" kategóriába tartozik, viszont színvonalát, rendezését és látványelemeit tekintve kiemelkedik a megszokott másodvonalbeli nácis-zombis "szir-szarok" sorából (már bocsánat a szóért).

overlord1.jpg

A történet lényege: egy katonai csoport a nagy hadművelet kezdetén egy speciális külön-feladatot kap: a partraszállástól kissé távolabb egy francia kisváros rádióállomását kell kiiktatniuk. A kis különítmény azonban kimondottan peches: a gépüket lelövik, csapatuk nagy része pedig vagy még a levegőben, vagy pedig az ejtőernyővel való földet éréskor meghal (már a bevetés kezdetén). Mivel elesik az osztag parancsnoka is, a vezetés Ford tizedes (Wyatt Russell) kezébe kerül, aki elhatározza: maradék embereivel tűzön-vízen keresztül is végrehajtja a feladatot.

overlord2.jpg

Tibbet (John Magaro) és Boyce (Jovan Adepo) követik a tizedes parancsait, ám közben felfigyelnek arra is, hogy a német radarállomásnak helyet adó francia településen valami nagyon nem stimmel. Furcsa dolgokat tapasztalnak, melyek egy közeli, jól álcázott SS bázishoz kapcsolódnak, ahol a nácik furcsa emberkísérleteket hajtanak végre. Az amerikaiakból álló kis csapat kiváló búvóhelyet talál a csinos Chloe (Mathilde Ollivier) házában, csak éppen azzal nem számolnak, hogy a francia nőhöz gyakran ellátogat az SS támaszpont vezetője, Wafner százados (Pilou Asbæk). Soron következő látogatásakor szexuális szolgáltatásokat követel a nőtől, mire az emeleten bujkáló amerikaiak közbelépnek. Innentől felgyorsulnak az események: harc kezdődök a szövetséges katonák és a menekülő SS tiszt, illetve kísérete között. A küzdelem helyszíne később a német támaszpont területére tevődik részint mert ott tudják lekapcsolni (felrobbantani) a rádióadót (küldetésük célját teljesítve), részint mert az emberkísérleteket is szeretnék felderíteni, részint pedig mert ki akarják szabadítani a százados túszait (köztük Chloé kis testvérét). 

overlord3.jpg

Az Overlord ezen a ponton (a 68. percben) vált át kőkemény horrorba: mint kiderül a kísérletek a halhatatlan katonák megteremtését szolgálják, ezek pedig zombi "üzemmódban" az amerikaiaknak esnek, élükön magával a német századossal. Az Overlord remek látványvilággal, sokkoló jelenetekkel, izgalmas fordulatokkal és hihető alakításokkal elkészült, "B" kategóriát feledtető háborús akció-horror.

A rendező, Julius Avery ügyesen növeli a feszültséget és a hihetőség határán egyensúlyozva hozza ki a sztoriból a legtöbbet. Ami a szereplőket illeti: Jovan Adepo és Mathilde Ollivier teljesítménye emelhető ki leginkább, egyikük az elszánt és hidegvérét megőrző katona, másikuk pedig a németekkel szembeszálló, kisöccsét védelmező francia lázadónő szerepében. Jók a helyszínek is: a legelső jelenet kigyulladó repülőgépe, a zuhanás filmezése, majd a francia erdő megjelenítése és a második világháborús városka képe mind-mind ütősen hatnak a nézőre. A végkifejlet a végsőkig fokozza az izgalmakat, az utolsó percekig szurkolunk a jóknak.

overlord4.jpg

Összességében az Overlord egy kifejezetten izgalmas és látványos horror-mozi, váratlan fordulatokkal, hősökkel és egy tűrhetően hihető sztorival. Bár nem vonultat fel sztárokat és rendezője is kezdőnek számít a direktori székben, meglepő módon működik az egész és hatni tud ránk. Megjegyzem: a frász kitöri az embert a Fordra és Boyce -ra támadó zombi-századostól és attól a valamitől, ami harcuk közben elszabadul a laboratórium egyik cellájából. Érdekes az is, hogy a film 50%-ban háborús történet (kábé a játékidő feléig), 50%-ban pedig valódi horror.

Az előbb említettek miatt ajánlani tudom a horror-kedvelőknek és a háborús mozik rajongóinak is, hozzátéve, hogy bőven akad benne élvezetes háborús harci jelenet. Értékelésem: 75% (a "B" kategória dacára), részletezve: alapsztori: 70%, rendezés: 75%, színészet: 65%, látványvilág: 90%. Noha ritkán lehet "B" kategóriás mozira 70% feletti értékelést adni, az Overlord megérdemli.  

scriptory_felirat_rovid.jpg

2020.08.20.21:44

A bejegyzés trackback címe:

https://scriptory.blog.hu/api/trackback/id/tr9416171648

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Argus_ 2020.08.22. 11:21:12

Nagyon ütős film! Nekem azért tetszett leginkább, mert valóban háborús filmként indul, elég jó kis háborús jelenetekkel. Aztán épp a film közepétől átvált horrorba. Mintha két filmet kapnál egyben.
süti beállítások módosítása