Aki szereti a horror műfaját, az szeret szembenézni saját félelmeivel és kedveli azt a borzongás illetve rettegés nyújtotta különleges érzést is, mely a képernyő előtti biztonságban ücsörögve úgy járhatja át, hogy közben "az én mit tennék az ő helyében" örök kérdés boncolgatásával speciális élményeket szerez. A világ filmipara folyamatos "termel" jó horror-filmeket, melyek nagy része egy-egy klisébe is simán besorolható: így vannak szellem-világgal foglalkozó horrorok, szörnyes filmek, megölhetetlen sorozat-gyilkosokra építő történetek, paranormális sztorik, véres-megtorlások és pszicho-horrorok. (Meg nyilván mindig vannak olyan új megközelítések is, melyek sehová sem sorolhatóak be.) Ha végigtekintünk a kínálaton és túllépünk a nagy klasszikusokon (pl. Halloween, Péntek 13, Texasi láncfűrészes gyilkos), valami különlegest keresve, a következőkre bukkanunk:
Mártírok (Martyrs)
A franciák tudnak "beteg filmeket" készíteni, ilyen a 2008-as, Pascal Laugie rendezte Mártírok is (melynek lett később amerikai változata is, meg sem közelítve az eredetit) és ilyen a két éve bemutatott Raw (Nyers), ami hasonló viharokat kavart a közvéleményben. A Mártírok egyik érdekessége, hogy szinte csak a legvégén áll össze a nézőben az összkép, ekkor derül ki, hogy mire föl volt a rengeteg kínzás és gyilkosság. Véres, kegyetlen, rideg, emberi mivoltából kivetkező a sztori. Az ember csak nézi és borzong, miközben nagyon vegyes érzések kerítik hatalmába. A film egy nagyon szélsőséges változatát képviseli a horror műfajának, a "kegyetlenség-manifesztációt", mely még a XVIII. században élt (szintén francia) De Sade márki követőit is kiakasztja (pedig az említett arisztokrata volt a szadizmus névadója). A Mártírokat semmiképp sem javaslom "mezei horror kedvelőknek" inkább a műfaj hard-core rajongói vállalják be.
Ideglelés (The Blair Witch Project)
Az egyik legkülönlegesebb horrorfilm, bár már 19 éve annak, hogy a Daniel Myrick - Eduardo Sanchez rendezőpáros elkészítette. Nagyon ütős volt 1999 -ben már az alapötlet is, melyet hasonló hatásfokkal nem is lehetett többször "elsütni". A lényeg: kézi-kamerával rögzítették, hihetetlen realizmussal, megdöbbentő valóságszerűséggel az egész történetet: pár fiatal részvételével egy erdőben (egyébként alig 35 ezer dollárból, rekord-alacsony költségvetéssel). Óriási szerintem. A háttérsztori a helyi boszorkány-legendákról nincs is túltolva, inkább arra megy rá az egész, hogy átéljük, (mégpedig személyes élményként) az ismeretlentől való rettegés érzését. És működik a dolog, mert ott ülsz a képernyő előtt és csak lesel, majd gondolkodol: mi okozhatja a csontvelőig hatoló félelmet és te mi a fenét tennél ha ott volnál köztük? Vagyis a film eléri célját. Csak erős idegzetűeknek ajánlott, a kevés véres scene ellenére. Ja ... és utána egy darabig hanyagold az éjszakai természetjárást.
Fűrész (Saw)
Készült belőle (vegyes minőséggel) vagy 8 rész (2004 és 2017 között). Nem is az egyes epizódok értékelése, rangsorolása, külön-külön történő kielemzése az érdekes, hanem az a jelenség és pszichózis, ami miatt napjaink egyik legtöbbet nézett horror-sztorija lett a franchise -ból. Mert ezzel érdemes foglalkozni. Mi lehet ennek az oka? Szerintem a bűn-ítélet-büntetés hármasának kérdése, amit a Fűrészben Jigsaw (Tobin Bell) képvisel. Érdekes látni ugyanis, hogy valaki Istent játszva megítéli a bűnösen élőket, majd halálos csapdákba helyezi őket, melyekből csak önpusztítással tudnának kikeveredni, HA megtennék azt, amit csak alig páran vállalnak be: a mérhetetlen szenvedést. Kőkemény szembenézés ez, a tehetetlenség érzésével, önmagunk legyőzésével és a fájdalmakkal. Ugyanakkor kényelmes megúszás is, hiszen hátradőlve, biztonságból szemlélhetjük, hogy milyen agyafúrt csapdákat is készített Jigsaw és hogy vajon megteszik e az áldozatok azt, amit mi valószínűleg nem mernénk.
A legdurvább horrorfilmek listáján nálam a 14 további, így nézne ki:
- A texasi láncfűrészes
- 28 nappal később
- Motel filmek
- A kör
- Insidious
- Kaptár filmek
- Sikoly filmek
- Sinister
- [Rec 1-2.]
- Átok
- Péntek 13 filmek
- Halloween filmek
- Cannibal Holocaust
- Démonok között filmek
Az viszont tény, hogy nagyon szubjektív kinek mi jön be és mi a félelmetes. Minden horror-kategóriának megvannak a maga rajongói és akkor még nem beszéltünk azokról a filmekről, melyeket nem mindenki tekint horrornak (mint pl az Alien filmek). A lényeg: bátran vágjunk bele a legjobbakba, aztán beszéljük meg. Hajrá!
/Nem tartozik szervesen a témához, de egy érdekes elemzést ajánlanák a Jurassic World 2-ről, ami szinte az egyetlen pozitív kritika a filmről./
***