Scriptor

A legdurvább horrorfilmek [2.]

2018. június 08. - Editor_

Aki szereti a horror műfaját, az szeret szembenézni saját félelmeivel és kedveli azt a borzongás illetve rettegés nyújtotta különleges érzést is, mely a képernyő előtti biztonságban ücsörögve úgy járhatja át, hogy közben "az én mit tennék az ő helyében" örök kérdés boncolgatásával speciális élményeket szerez. A világ filmipara folyamatos "termel" jó horror-filmeket, melyek nagy része egy-egy klisébe is simán besorolható: így vannak szellem-világgal foglalkozó horrorok, szörnyes filmek, megölhetetlen sorozat-gyilkosokra építő történetek, paranormális sztorik, véres-megtorlások és pszicho-horrorok. (Meg nyilván mindig vannak olyan új megközelítések is, melyek sehová sem sorolhatóak be.) Ha végigtekintünk a kínálaton és túllépünk a nagy klasszikusokon (pl. Halloween, Péntek 13, Texasi láncfűrészes gyilkos), valami különlegest keresve, a következőkre bukkanunk:

Mártírok (Martyrs)

martirok.JPG

A franciák tudnak "beteg filmeket" készíteni, ilyen a 2008-as, Pascal Laugie rendezte Mártírok is (melynek lett később amerikai változata is, meg sem közelítve az eredetit) és ilyen a két éve bemutatott Raw (Nyers), ami hasonló viharokat kavart a közvéleményben. A Mártírok egyik érdekessége, hogy szinte csak a legvégén áll össze a nézőben az összkép, ekkor derül ki, hogy mire föl volt a rengeteg kínzás és gyilkosság. Véres, kegyetlen, rideg, emberi mivoltából kivetkező a sztori. Az ember csak nézi és borzong, miközben nagyon vegyes érzések kerítik hatalmába. A film egy nagyon szélsőséges változatát képviseli a horror műfajának, a "kegyetlenség-manifesztációt", mely még a XVIII. században élt (szintén francia) De Sade márki követőit is kiakasztja (pedig az említett arisztokrata volt a szadizmus névadója). A Mártírokat semmiképp sem javaslom "mezei horror kedvelőknek" inkább a műfaj hard-core rajongói vállalják be.

Ideglelés (The Blair Witch Project)

idegleles.JPG

Az egyik legkülönlegesebb horrorfilm, bár már 19 éve annak, hogy a Daniel Myrick - Eduardo Sanchez rendezőpáros elkészítette. Nagyon ütős volt 1999 -ben már az alapötlet is, melyet hasonló hatásfokkal nem is lehetett többször "elsütni". A lényeg: kézi-kamerával rögzítették, hihetetlen realizmussal, megdöbbentő valóságszerűséggel az egész történetet: pár fiatal részvételével egy erdőben (egyébként alig 35 ezer dollárból, rekord-alacsony költségvetéssel). Óriási szerintem. A háttérsztori a helyi boszorkány-legendákról nincs is túltolva, inkább arra megy rá az egész, hogy átéljük, (mégpedig személyes élményként) az ismeretlentől való rettegés érzését. És működik a dolog, mert ott ülsz a képernyő előtt és csak lesel, majd gondolkodol: mi okozhatja a csontvelőig hatoló félelmet és te mi a fenét tennél ha ott volnál köztük? Vagyis a film eléri célját. Csak erős idegzetűeknek ajánlott, a kevés véres scene ellenére. Ja ... és utána egy darabig hanyagold az éjszakai természetjárást.

Fűrész (Saw)

furesz.JPG

Készült belőle (vegyes minőséggel) vagy 8 rész (2004 és 2017 között). Nem is az egyes epizódok értékelése, rangsorolása, külön-külön történő kielemzése az érdekes, hanem az a jelenség és pszichózis, ami miatt napjaink egyik legtöbbet nézett horror-sztorija lett a franchise -ból. Mert ezzel érdemes foglalkozni. Mi lehet ennek az oka? Szerintem a bűn-ítélet-büntetés hármasának kérdése, amit a Fűrészben Jigsaw (Tobin Bell) képvisel. Érdekes látni ugyanis, hogy valaki Istent játszva megítéli a bűnösen élőket, majd halálos csapdákba helyezi őket, melyekből csak önpusztítással tudnának kikeveredni, HA megtennék azt, amit csak alig páran vállalnak be: a mérhetetlen szenvedést. Kőkemény szembenézés ez, a tehetetlenség érzésével, önmagunk legyőzésével és a fájdalmakkal. Ugyanakkor kényelmes megúszás is, hiszen hátradőlve, biztonságból szemlélhetjük, hogy milyen agyafúrt csapdákat is készített Jigsaw és hogy vajon megteszik e az áldozatok azt, amit mi valószínűleg nem mernénk.

A legdurvább horrorfilmek listáján nálam a 14 további, így nézne ki:

  • A texasi láncfűrészes
  • 28 nappal később
  • Motel filmek
  • A kör
  • Insidious
  • Kaptár filmek
  • Sikoly filmek
  • Sinister
  • [Rec 1-2.]
  • Átok
  • Péntek 13 filmek
  • Halloween filmek
  • Cannibal Holocaust
  • Démonok között filmek

Az viszont tény, hogy nagyon szubjektív kinek mi jön be és mi a félelmetes. Minden horror-kategóriának megvannak a maga rajongói és akkor még nem beszéltünk azokról a filmekről, melyeket nem mindenki tekint horrornak (mint pl az Alien filmek). A lényeg: bátran vágjunk bele a legjobbakba, aztán beszéljük meg. Hajrá!

/Nem tartozik szervesen a témához, de egy érdekes elemzést ajánlanák a Jurassic World 2-ről, ami szinte az egyetlen pozitív kritika a filmről./

scriptory_felirat.jpg

*** 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://scriptory.blog.hu/api/trackback/id/tr114031796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Fortress_ 2018.06.09. 09:23:59

A Mártírokon én is lehidaltam. A másik kettő is kemény, de nálam még az első ötbe tartozik a 2005 -ös "A Dög" is (Feast) és a 2012 -es Sinister.

Fortress_ 2018.06.10. 01:13:16

@Lesi_the_Globetrotter: A Cannibal Holocaust iszonyú kemény és durva. Hatása alá lehet kerülni.

haustart 2018.06.10. 01:47:54

Cannibal Holocaust..... Azért azokhoz képest egy Sikoly, Fűrész meg Kaptár olcsó tinipicsa vígjáték XDD

Petrus Rosidus Maximus 2018.06.10. 10:11:59

A szellemtémájú horrorfilmek óriási népszerűségnek örvendenek, főleg Amerikában. Lassan minden harmadik ebbe a körbe tartozik. Érthetetlen számomra.

rumosdioizukola 2018.06.10. 10:39:47

a martyrs oriasi. nekem nagy kedvencem meg a the descent is

StaticX 2018.06.10. 12:32:54

“mi számít iLYesztőnek” áááá

Editor_ 2018.06.10. 12:46:42

REMY A nagyképűség szinonímája?

Fortress_ 2018.06.10. 12:51:12

@Scriptor.: .. a Supenaturalmocies tag mindig rendesen el van szállva magától. Gyenge blogjuk van pedig.

Ursus Arctus 2018.06.10. 13:52:15

Óriási a túlkínálat ma horrorokból. Kevés ennél szubjektívabb műfaj létezik, mindenki másra rezonál ugyanis és más félelmei vannak. Engem például untatnak a szellemvilággal, démonokkal foglalkozó horrorok, egy barátom meg csak ilyeneket néz, mert ezektől parázik. Mindenki más.

Lesi_the_Globetrotter 2018.06.10. 14:14:21

A kaptár mint horror? Mondjuk ijedős blogger ne írjon ilyen toplistát :D

Scriptor_ 2018.06.10. 15:14:35

Mindig van egy megjátszós kommentelő típus, aki annyira tökös-vagány-kőkemény, hogy hozzászólásaiban minden horror filmet lehúz és mindre rámondja, hogy az nem is horror, mert hogy ő aztán k*rvára nem ijed meg tőle. Itt is akadnak ijen kis fitymahuszár megmondóemberek. Amúgy meg pont a ilyen kis mazsolafityfa*ok a legbeszaribbak.

Editor_ 2018.06.10. 15:17:19

@Recensens: ... bár a hozzászólásod tartalmi részével messzemenőkig egyetértek :-)))))) Kötelességem szólni a stílus és kicsillagozott részek miatt. Ne csináljuk, mert kitiltás jöhet!

Fritz Gerlich 2018.06.10. 16:28:14

Az Ideglelés alatt hideglelés jött rám. Utána egy hónapig nem mertem sötétedés után erdős részek közelébe menni. (190 centi és 100 kg ide vagy oda) :-))))

Victor Franco 2018.06.10. 20:24:07

AzEvil Dead (1981) alatt hideglelés jött rám. Utána egy hónapig nem mertem sötétedés után erdős részek közelébe menni. (190 centi és 100 kg ide vagy oda) :-)))) Voltam akkor 15 éves, csak 195 cm és kb. 90 kg És persze, jampi is voltam akkoriban

Fritz Gerlich 2018.06.10. 20:28:16

@Victor Franco: 15 évesen 195 centi voltál? Akkor most 3 méteres lehetsz. Nincs az a gonosz halott, aki megtámadna. :-))) De mondjuk egy jampitól eleve megijednek. Azok alapból félig zombik. :-))))

kissiú 2018.06.11. 14:05:32

Egyszer éjszaka át kellett sétálnom egyedül Andalo-ból Fai della Paganella-ba. Kb 3 km az olasz Dolomitokban. Áldottam magam, hogy nem nézek horrort.

gothmog 2018.06.13. 11:58:24

Az Eden Lake megvolt?

RTB 2018.07.30. 10:22:41

@kissiú: nekem az Embervadász (hannibal lecter előzményfilm) kertmozis megnézése után kellett kb 1,5 km gyalogolnom egyedül erdőben és éjszaka haza. Futni nem mertem, mert nem akartam zajt kelteni:D
süti beállítások módosítása